Kezdőlap Címkék Falusi civil alap

falusi civil alap

Ki nyert támogatást a Falusi Civil Alapból?

A Falusi Civil Alap ötmilliárd forintos keretösszegéből 1439 pályázó nyert el támogatásokat - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Falusi civil alap: idén ötmilliárd pályázható

A kistelepülési önkormányzatok, az egyházközségek és az iskolafenntartó tankerületi központok mellett hétfőtől az ötezernél kevesebb lakosú településeken működő civil szervezetek is pályázhatnak a Magyar falu programban - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Magyar falu program – jövőre is 70 milliárdos keretösszeggel

Jövőre ismét 70 milliárd forint forrásra lehet pályázni a Magyar falu programban - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Október: 11 milliárdos pályázati pénz civil szervezeteknek

Mintegy 11 milliárd forintra pályázhatnak a civil szervezetek októbertől a Nemzeti Együttműködési Alapnál. A kiírások október 4-től jelennek meg.

Falusi civil alap: idén is ötmilliárd pályázható

Március 8-án ismét megjelenik a felhívás a Falusi civil alapra, a keretösszeg ezúttal is ötmilliárd forint lesz - jelentették be sajtótájékoztatón.

Magyar falu program. Ötmilliárd forint civil szervezeteknek

Bővül a Magyar falu program, amelynek keretösszege idén is 150 milliárd forint. Újdonság, hogy a falusi civil szervezeteket is támogatják, számukra ötmilliárd forintot különítettek el.

Friss

Itt az újabb árzuhanás a Teslánál

A Model S alapváltozata most 72 990 dollárba, a másik változata pedig 87 990 dollárba kerül. A Model X alapváltozata most 77 990 dollárba kerül, a másik változata pedig 92 900 dollárba.

Háborús helyzet vízözönnel: így változtattak útvonalat a légitársaságok

A United Airlines azt jelezte, hogy május 2-ig törli a Newarkból Tel Avivba közlekedő napi járatát, míg az Air Canada azt tette közzé, hogy június végéig szünetelteti a Tel Avivba és Tel Avivból induló járatait.

Hatalmas lehetőség előtt az állattenyésztők ágazata

Április elejéig 470 milliárd forintot fizetett ki a Magyar Államkincstár 156 ezer gazdálkodónak, múlt héten újabb 55 milliárd forintot.

Tovább fogynak a magánnyugdíjpénztárak, már csak kettő marad belőlük

A nyugdíjcélú megtakarítások utáni adójóváírások együttes összege legfeljebb évi 280 ezer forint lehet.

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.