Kezdőlap Címkék Fogyasztói árak

fogyasztói árak

Negyvenéves csúcson a német infláció

Áprilisban a fogyasztói árak 7,4 százalékkal emelkedtek éves szinten Németországban, ami 40 éve a legmagasabb inflációnak számít.

GKI: a lakosság 22 százalékos inflációt érzékelt áprilisban

A GKI Gazdaságkutató Zrt. szerint a lakosság 22 százalékos áremelkedést érzékelt, szemben a hivatalos, 9,5 százalékos áprilisi inflációs adattal, ami részben statisztikai okokra, részben azonban a megfigyelési módszertanra vezethető vissza -  közölte ezer háztartás körében végzett, reprezentatív felmérése eredményeit a kutatóintézet.

Elemzők szerint már a kanyarban van a kétszámjegyű infláció

Megérkezett a háború okozta ársokk: a márciusi, vártnál mérsékeltebb infláció után a jóval magasabb áprilisi áremelkedés általános meglepetést okozott az elemzők körében, akik már a korábban feltételettnél magasabb és tartósabb inflációra számítanak a továbbiakban.

KSH: áprilisban már közel 10 százalékos volt az infláció

Áprilisban 9,5 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Leginkább az élelmiszerek és a tartós fogyasztási cikkek ára emelkedett. Egy hónap alatt 1,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

OECD – infláció. Közel 34 éves csúcs márciusban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban márciusban átlagosan 8,8 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak a februári 7,8 százalékos növekedés után. Ez a legmagasabb növekedési ráta 1988 októbere óta.

Uniós középmezőnyben a magyar infláció

Márciusban az euróövezetben új rekordra, 7,4 százalékra, az Európai Unió egészében pedig 7,8 százalékra gyorsult az éves infláció. Magyarországon 8,6 százalékos éves inflációt mértek márciusban, vagyis az átlagnál némileg magasabbat.

Újabb korszakos csúcson az amerikai infláció

A vártnál magasabb, 1981 decembere óta a legnagyobb mértékben nőttek éves bázison a fogyasztói árak a márciusban az Egyesült Államokban - jelentette a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics.

Német infláció. Több mint 40 éves csúcs dőlt meg márciusban

Márciusban az éves bázisú németországi infláció 7,3 százalék volt, 1981 ősze óta a legmagasabb.

KSH: márciusban is 8 százalék feletti volt az infláció

Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 8,5 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbiakat. Utoljára 2007 júniusban volt ilyen magas az infláció. Az elmúlt egy évben az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Kilőtt az infláció Oroszországban

Oroszországban az éves infláció 16,7 százalékra gyorsult az április 1-jével záródott héten, utoljára 2015 márciusában regisztráltak ilyen magas mutatót. Az élelmiszerek ára átlagosan 9,9 százalékkal volt magasabb a múlt héten, mint egy évvel korábban.

1990 óta nem volt ekkora az infláció az OECD országaiban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban átlagosan 7,7 százalék volt az éves szintű fogyasztói áremelkedés februárban a januári 7,2 százalék után.

Eurózóna. Újabb rekordra gyorsult az infláció

Az euróövezeti éves infláció márciusban új rekordra, 7,5 százalékra gyorsult a februári 5,9 százalékról - közöltr az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.

A rohanó inflació miatt szigoríthat az EKB – zuhannak a részvények

Az egekbe szökő infláció miatt az Európai Központi Bank (EKB) monetáris politikájának gyorsabb ütemű szigorítását várják a tőzsdei kereskedők. A részvények Európa-szerte zuhanórepülésbe kezdtek.

A világban csúcsra tör az infláció, de Japánban úgy sem emelkedik, hogy a központi bank szeretné

Miközben a világ az elmúlt évtizedek legsúlyosabb inflációjával küzd, még mindig van egy ország, ahol az árak nem emelkednek olyan gyorsan, ahogy a központi bank szeretné, és a kamatlábak nulla körül ragadtak.

Nagy-Britanniában is megszaladt az infláció

Három évtizede nem mért ütemre gyorsult februárban az éves összevetésben számolt brit infláció - jelentette a brit statisztikai hivatal.

Eurostat: új csúcsot ért el az euróövezeti infláció

Az euróövezet éves inflációs rátája idén februárban új rekordra, 5,9 százalékra emelkedett a januári 5,1 százalékról - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.

Orbán főtanácsadója: az árstopok segítenek az infláció leszorításában

Az árstopok 3-4 százalékponttal segítenek az infláció leszorításában - jelentette ki Nagy Márton, a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója.

Az MNB a fogyasztói árakról: minden drágult

A nemzetközi nyersanyag- és energiaárak emelkedése gyorsan és széles termékkörben jelenik meg a fogyasztói árakban - állapította meg a februári inflációs mutatókat értékelve a Magyar Nemzeti Bank.

Februárban 8 százalék fölé szökött az infláció

Februárban a fogyasztói árak átlagosan 8,3 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. Utoljára 2007 augusztusában volt ilyen magas az infláció - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

EKB: komoly dilemmát okoz a megugró inflációs ráta

Az eurózóna inflációs rátája februárban új csúcsra ugrott, ami az Európai Központi Bankot nehéz választás elé állította a gyengélkedő növekedés támogatása, illetve az ukrajnai orosz inváziót miatt megugró árak visszaszorítása között.

Friss

Tovább fogynak a magánnyugdíjpénztárak, már csak kettő marad belőlük

A nyugdíjcélú megtakarítások utáni adójóváírások együttes összege legfeljebb évi 280 ezer forint lehet.

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.