Kezdőlap Címkék Föld

föld

A Föld mágneses pólusváltása közrejátszhatott a neandervölgyiek kihalásában

A Föld mágneses pólusváltása és a naptevékenység csökkenése olyan apokaliptikus környezetet teremthetett 42 ezer évvel ezelőtt, amely közrejátszhatott egy sor jelentős eseményben, a megafauna kipusztulásától kezdve a neandervölgyiek kihalásáig.

Fordulat. Már több a mesterséges test a Földön, mint az élő szervezet

Az emberek által termelt és előállított tárgyak tömege első alkalommal szárnyalta túl a Föld összes élőlényének tömegét egy becslés szerint.Izraeli kutatók a Nature című...

Európai űrkutatás, projekt a bolygó védelmére – aszteroidák ellen

Az Európai Űrkutatási Hivatal (ESA) megkezdte a munkát az első olyan bolygóvédelmi rendszer kiépítésén, amely aszteroidabecsapódásoktól hivatott oltalmazni a Földet.

A Hold nem úgy született, ahogyan eddig hitték

A Hold szénkibocsátására utaló bizonyítékokat találtak japán kutatók, az eredmények kétségbe vonják az égitest születésének eddigi teóriáját.

Űrszonda indult a Nap sarkvidékeinek felderítésére

Útnak indították az amerikai űrkutatási hivatal és az Európai Űrügynökség Solar Orbiter nevű űrszondáját, amely a tervek szerint elsőként fogja lencsevégre kapni a Nap sarkvidékeit.

Megdöbbentő méretű fekete lyukat találtak a Tejútrendszerben

A kutatókat is megdöbbentő méretű fekete lyukat fedeztek fel a Tejútrendszerben: a szakértők szerint olyan hatalmas, hogy "nem is létezhetne" a galaxisban.

Űrkutatás. Megmérték a Tejútrendszer tömegét

Megmérte a Tejútrendszer tömegét a Hubble és a Gaia űrteleszkóp: több misszió eredményeként szerzett információk szerint a Földnek otthont adó galaxis becsült tömege 1,5 ezer milliárd Napénak felel meg.

Földről származó kőzet a Holdon?

A Holdról származó kőzetminták vizsgálatával foglalkozó ausztrál kutatócsoport szerint az egyik kőzetmintáról összetétele alapján erősen feltételezhető, hogy valójában a Földön képződött. Véleményük szerint elképzelhető, hogy a kőzet akkor került a Holdra, amikor egy aszteroida becsapódott a bolygóba több milliárd évvel ezelőtt. 

7 milliárd forintos EU-s támogatásból épül ki a földmegfigyelési információs rendszer

Megvalósítási szakaszába lépett a földmegfigyelési információs rendszer (fir) projekt, amelynek kialakítására a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) vezette konzorcium 7 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült.

Friss

Máltai Tűzijáték Fesztivál

A fesztivál feleleveníti Málta gazdag tűzijáték művészeti történetét és hagyományait, ami a szigeteken egészen a XVI. századig nyúlik vissza.

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A tananyagok leckéi egymásra épülnek, amelyek mögött plusz extra nyelvtani vagy épp kulturális háttértartalmakat is adunk a felhasználóknak.

Kinek kell a lakásbiztosítást megkötnie bérlet esetén?

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy a bérlő számára azt is kikötik, hogy kössön felelősségbiztosítást arra az esetre, ha valamilyen oknál fogva az ingatlanban kárt okozna. A

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.