földgáz
Hatszorosára drágult a gáz, ötszörösére az áram Európában
Az áram ára bő egy év alatt 515 százalékkal, míg a gáz ára ugyanebben az idősávban 650 százalékkal emelkedett július elejére Európában.
Bécs egymilliárd eurót költ a földgáztól való függetlenedésre
Az elkövetkező öt évben egymilliárd eurót fektet be különböző projektekbe Bécs energiaszolgáltatója, a Wien Energie, hogy függetlenné válhasson a földgáztól. Földhőben, hőszivattyúkban, nap- és szélenergiában látják a jövőt.
Tovább gyengült a forint – emelkedett az olajár
Kora reggelhez képest gyengült a forint a főbb devizákhoz képest, drágult viszont a kőolaj és minimálisan emelkedett a gázár is.
Földgázellátási válsághelyzetet hirdettek Németországban
Németországban elővigyázatosságból kihirdették a földgázellátási válsághelyzet legalacsonyabb, úgynevezett korai előrejelzési szintját, mert nem lehet tudni, hogy milyen szabályokat vezet be az Ukrajna ellen támadó háborút folytató orosz vezetés a földgázszállítások elszámolásáról - jelentette be a német szövetségi gazdasági és klímavédelmi miniszter.
A Gazprom a hosszú távú szerződések teljesítését ígéri
A Gazprom eleget tesz a külföldi fogyasztók gázszállítási igényeinek, és biztosítani kívánja a hosszú távú szerződésekből eredő kötelezettségeinek teljesítését - áll a holding közleményében.
Az EU csökkentené az orosz gázfüggőséget, fel akarja töltetni a tározókat
Az Európai Unió vezetői kevésbé akarnak függeni az orosz gáztól, ezért minimális töltöttségi szintet készülnek előírni a gáztárolók számára. Sajtóhírek szerint szeptember végére átlagosan 80 százalékra akarják feltölteni a raktárakat, miközben gyorsítják a megújuló energiákra való átállást.
Csúcsra jár az olaj és a gáz ára az orosz lépés hatására
Az olajárak közelítik a hordónkénti 100 dollárt az orosz-ukrán háború veszélye miatt. A földgáz ára ugyancsak megugrott Európában, miután Németország leállította az Északi Áramlat 2 vezetéket. S bár Vlagyimir Putyin orosz elnök egy keddi gázkonferencián továbbra is zavartalan gázszállítást ígért a kontinensnek, Európának fel kell készülnie az esetlegesen kieső orosz gáz pótlására.
Európai Bizottság: a földgáz és az atomenergia segítheti a zöld átállást
Az Európai Bizottság szerint a környezetvédelmi célokat szolgáló zöld átmenetben szerepe van a földgáznak és a nukleáris energiának, illetve az ezekbe történő befektetéseknek, figyelembe véve a tudományos szakvéleményeket és a technológiai fejlődést - közölte Mairead McGuinness pénzügyi szolgáltatásokért, pénzügyi stabilitásért és a tőkepiaci unióért felelős biztos.
Erste: tartósan magas marad az olaj és a gáz ára
Az idén sem lehet számítani az olaj- és gázárak érdemi csökkenésére: az olaj világpiaci ára az első fél évben 80-90 dollár között alakulhat, és az év második felében tovább emelkedhet - közölték az Erste szakértői.
Emelkedő gázárak. Két tényező áll a drágulás mögött
Októberben a kínálati hiány és a magas kereslet emelte a fölgáz árát - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal.
Egyelőre nem ad több gázt a Gazprom Európának
Az orosz elnök utasításának dacára nem kezdte el növelni az Európába irányuló földgázszállítást a Gazprom orosz gázipari vállalat. Emiatt tovább mélyültek a szűkös kínálat, a magas árak és az Oroszországtól való energiafüggőség miatti aggodalmak.
Uniós árkörkép. Budapesten a legolcsóbb a lakossági földgáz
A földgáz átlagára az uniós fővárosok közül Budapesten volt a legolcsóbb, míg a villamos energiáért a magyar háztartások a második legkedvezőbb árat fizették szeptemberben - derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) nemzetközi árösszehasonlító vizsgálatából.
Nemzetközi Energiaügynökség: az olajkereslet 2023-ban éri el a járvány előtti szintet
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) azzal számol, hogy idén napi 5,2 millió hordóval nő a világ olajkereslete, és két év múlva visszatér a pandémia előtti szintre.
Fitch: az energiaválság egyik nagy nyertese Oroszország
A kőolaj és a földgáz magas ára miatt az orosz költségvetésbe idén a tavalyinál akár 50 milliárd dollárral több bevétel folyhat be - áll a Fitch jelentésében.
Londoni elemzők: korlátozhatják az áramfogyasztást az európai kormányok
Az európai földgázárak rendkívüli emelkedése felveti annak lehetőségét, hogy a kormányok végső eszközként az áramellátás adagolására kényszerülhetnek, márpedig ez érzékelhető gazdasági veszteséget okozna - vélik londoni piaci elemzők.
Megszólalt Putyin – csökkent a földgáz ára
Erős kilengések közepette tovább csökkent a földgáz tőzsdei ára Európában. Ez annak köszönhető, hogy Vlagyimir Putyin felajánlotta, Oroszország kész növelni a szállítást a gázpiacok stabilizálásának érdekében.
Újabb történelmi rekordon a földgáz ára
Közel egy hónapon belül már a sokadik történelmi csúcsára emelkedett a földgáz tőzsdei ára Európában.
Ukrajna eddig ‘magyar gázt kapott’ – Elzárta a csapokat a Gazprom
Az orosz Gazprom leállította a Magyarországnak szállított földgáz ukrajnai tranzitját. Néhány nappal korábban a magyar és az orosz fél tizenöt évre szóló megállapodást írt alá évi 4,5 milliárd köbméter orosz gáz megvásárlásáról a szerb-magyar interkonnektoron keresztül és Ausztria felől.
Újabb csúcsra drágult a földgáz
Újabb történelmi csúcsra emelkedett a földgáz tőzsdei ára pénteken Európában.
Nagyot drágult a földgáz
Jelentős drágulás után ismét 800 dollár fölé emelkedett a földgáz ezer köbméterenkénti ára a szabadpiaci kereskedésben.
Friss
200 milliárd eurós beruházást mozgósítanak a mesterséges intelligencia fejlesztésére
Az Európai Bizottság elindította az InvestAI nevű kezdeményezést, amelynek keretében 200 milliárd eurót fordítanak a mesterséges intelligencia (MI) fejlesztésére.
Hungarikum lett a déli harangszó és a csárdás
Tovább bővült a Hungarikumok Gyűjteménye a déli harangszóval és a csárdás tánccal, a Magyar Értéktárba pedig a csárdát vették fel.
Együttműködést kötött a Béres Gyógyszergyár és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem
A Béres Gyógyszergyár és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) megerősítette több mint három évtized óta tartó stratégiai partnerségét, és új stratégiai megállapodás révén a 2025 őszi tanévtől a gödöllői székhelyű felsőoktatási intézmény hallgatói is pályázhatnak a Béres Kiválósági Ösztöndíjra.
A villamosenergiánk közel felét adta a Paksi Atomerőmű
Történetének ötödik legmagasabb termelési eredményével zárta 2024-et az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., a létesítmény négy blokkja összesen 16 016,6 GWh villamos energiát állított elő, amely a bruttó magyar villamosenergia-termelés közel fele és a bruttó hazai fogyasztás egyharmada.
Hírek
Vegyesen mozgott a forint kedd reggel
Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.
Gyengült a forint hétfő reggel
Az euró 1,0315 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0326 dollár után.
Devizapiac – Erősödött kissé péntek reggelre a forint
Erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
A KSH publikálja leggyorsabban a külkereskedelmi termékforgalom adatait
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt stratégiai célja az adatközlések gyorsítása, a piacra kerülési idő, az adminisztratív terhek csökkentése, illetve a relevancia, a hatékonyság, az időszerűség a felhasználói elégedettség növelése érdekében. A KSH folyamatosan monitorozza a piacra kerülés gyorsításának lehetőségeit.
Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama
Hétfő reggeli jegyzésén a forint erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél, 0,2 százalékkal az euró, 0,8 százalékkal a dollár és 0,4 százalékkal a svájci frank ellenében.
Gazdaság
Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény
Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.
Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH
A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.
Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra
A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet