Kezdőlap Címkék Használtautó

használtautó

Stagnál a használtautó kereskedelem

Szeptemberben 70 900 személygépkocsi cserélt gazdát, ez 5,8 százalékkal haladja meg a tavaly szeptemberi szintet.

Egy év, 33 százalékos átlagár-növekedés a használtautók piacán

A kereslet bővülése és az árak emelkedése sem állt meg a használtautó-piacon, a tavaly decemberben még 3,1 milliós hirdetési átlagárak 2021 márciusában már 3,7 millió forint felett jártak, tavaly márciushoz képest pedig csaknem 1 millió forintos, 33,2 százalékos a drágulás - közölte saját adatai alapján a Használtautó.hu.

Drágább lesz az új autó

A koronavírus átmenetileg a világ autóiparát is lélegeztetőgépre tette azzal, hogy a járvány kitörése óta drasztikusan visszaesett az új autók értékesítése. De a gyárak újraindultak és a piac csak ideig óráig teremti meg az alku lehetőségét, mert a hosszútávú tendenciák az áremelkedés irányába mutatnak – fejti ki Dr. Madácsi Roland az Autovista Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

Autótemető lettünk – 14 éves az átlag magyar kocsi

A hazai autópark egyre idősebb, mivel sok elöregedett jármű kerül hozzánk Nyugat-Európából, ahol a károsanyag-kibocsátási adók miatt nem éri meg megtartani azokat - mondta Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke.

Használt autó. Könnyedén kideríthető, hitellel terhelt-e a jármű

Az autót terhelő jogoknak is utána kell nézni a használtautó-vásárlásnál, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) által vezetett hitelbiztosítéki nyilvántartásban csaknem félmillió, többségében gépjárművekhez köthető bejegyzés szerepel.

A megbízható forrású használt-autó lett a népszerűbb

Csökkent a magyarországi használtautó-import a harmadik negyedévben. Egyre több hazai vásárló keresi viszont a garanciás használt autót,

Csúcsra jár a használt és az új autók piaca is

A második negyedévében újabb csúcsra ért a használtautó-piac Magyarországon: 201 ezer használt személyautó cserélt gazdát, 17 százalékkal több, mint egy évvel korábbant. A növekedés dinamizmusa azonban a korábbihoz képest csökkenést mutat.

Szárnyal az új autó eladás

Májusban 12 871 új személygépkocsit helyeztek forgalomba, így az új személyautók eladása ebben a hónapban 17,5 százalékkal nőtt Magyarországon. De az esztendő első öt...

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább