Kezdőlap Címkék Itm

itm

Bányászat – Tíz területre szerezhető koncessziós jog

A 2013-ban elindított bányászati koncessziós rendszer keretében ezúttal tíz magyarországi területen pályázhatnak a szektor befektetői koncessziós jog megszerzésére.

Bővül az építőipari kkv-k támogatási kerete

Az év második felében 3 milliárd forinttal bővítik az építőipari kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) technológiai újítását támogató, idén megnyitott 6 milliárd forintos keretet. Újdonság lesz, hogy nemcsak eszközbeszerzésre lehet támogatást kérni, hanem szoftvervásárlásra is.

Ipar 4.0 – 1,5 milliárdos program innovatív vállalkozásoknak

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által gondozott Ipar 4.0 támogatási program idén is 1,5 milliárd forint forrással járul hozzá az innovatív újraiparosításhoz, elsősorban az innovációs tevékenységeket és azok eredményeinek ipari alkalmazását helyezve előtérbe.

Kutatás-fejlesztés. 2 milliárd eurós forrás a leginnovatívabb cégeknek

Új megközelítéssel támogatják a kutatókat és az innovátorokat az Európai Innovációs Tanács pályázati konstrukciói, a következő két évben több mint 2 milliárd euró forrásból.

Kkv-stratégia: szeptemberben indul – 2030-ig szól

Széles körű társadalmi egyeztetéssel készül a kormány kis- és középvállalkozásokat segítő stratégiája, amelynek célja, hogy Magyarországon erős, hazai tulajdonú vállalkozói réteg legyen.

5G – Győrből indította az első videóhívást a Telenor

A Telenor Győrben indította be 5G teszthálózatát, majd Magyarországon először mutatott be a nyilvánosság számára 5G-s videóhívást okostelefonon.

Ipar – Hét irányvonal a növekedési ütem fenntartására

A visegrádi országokkal és Romániával összevetve 2014 óta Magyarországon bővült a legnagyobb ütemben, 30 százalékkal az ipar teljesítménye. A növekedési ütem fenntartása érdekében a kormány hét stratégiai irányvonalat fogalmazott meg.

Kutatás-fejlesztés. 90 milliárd forint pályázható az első fél évben

A magyar gazdaság fejlődésében a szellemi tőkére épülő innovációnak meghatározó szerepe lesz, ezért az állam jelentős forrásokat biztosít a kutatás-fejlesztés támogatására - hangsúlyozta Palkovics László.

Ezermilliárdokból fejleszti a közúthálózatot a kormány

3200 milliárd forintot fordít a kormány közútfejlesztésre 2024-ig. Az összeg nagyobbik hányadát, 1800 milliárd forintot a hazai költségvetésből biztosítják.

Vásárlók könyve – ITM: nincs szükség cserére a GDPR miatt

Nem kell kicserélni a vásárlók könyvét az üzletekben. Az új uniós adatvédelmi előírások miatt módosulnak ugyan a vásárlók könyvével kapcsolatos szabályok, azonban a gyakorlatban ez mindössze annyit jelent, hogy a fogyasztók a jövőben már nem láthatják egymás bejegyzéseit és adatait.

Megnyílt az Agrár Szakma Sztár Fesztivál – főszerepben az agrárszakmák

Idén rendezik meg első alkalommal az Agrár Szakma Sztár Fesztivált a fővárosi Hungexpón, ahol április 15-16-án a szakmai versenyek döntőjével párhuzamosan az agrárszakmák is bemutatkoznak.

Magyar multi program – nemzetközi piacra segítik az ígéretes kkv-kat

Magyar multi program címmel a legígéretesebb kis- és közepes vállalkozások fejlődését támogató projekt indul. Célja, hogy a leginkább fejlődőképes kkv-k a nemzetközi piacon is megvethessék a lábukat.

Kutatás-fejlesztés, innováció. Kutatói pályázatok jelentek meg

Megjelentek az új kutatás-fejlesztési és innovációs rendszer első pályázatai pénteken. Az új konstrukciók közül elsőként az OTKA kutatói kiválósági pályázatok felhívásait írta ki a hivatal.

Otthon melege – Fűtési rendszerre 60 százalékos támogatás

Folytatódik az Otthon melege program konvektorcsere alprogramja, amelynek keretösszege 2 milliárd forint lesz, az érdeklődők pályázataikat országosan május 20-tól küldhetik be.

Kozmetikumok górcső alatt – jó eredményeket hozott a vizsgálat

A fogyasztóvédelem által ellenőrzött 42 különböző szépségápolási termék laboratóriumi vizsgálata jó eredménnyel, kifogás nélkül zárult, valamennyi vizsgált kozmetikum megfelelt az előírásoknak.

Háztartásigép-csere program: majdnem minden pályázó nyert

Az Otthon melege program háztartásigép-csere pályázata mintegy 5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással idén több mint 115 ezer magyar háztartás energiahatékonysági korszerűsítését segíti.

Készül az új kkv-stratégia – konzultációra hív az ITM

Országos konzultációs sorozatot indít az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) többek között a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK) közösen a magyar mikro, kis- és közepes vállalkozások helyzetének, fejlesztési lehetőségeinek megismerésére.

Digitális jólét program. Az e-kereskedelemben is fontos a fogyasztóvédelem

Elkészült Magyarország digitális szolgáltatás kereskedelem-fejlesztési stratégiájának tervezete. Célja, hogy stabil és támogató szabályozási környezetet alakítson ki, és védje a fogyasztókat.

Palkovics: a károsanyag-kibocsátás csökkentése a legnagyobb kihívás

A közlekedési rendszerek fenntarthatósága és a környezet védelme, vagyis a káros anyagok kibocsátásának csökkentése a járműipar legfontosabb kihívása - mondta az innovációs és technológiai miniszter, aki hozzátette, a kormány ugyanakkor nem tartja megvalósíthatónak a szén-dioxid kibocsátás 30 százalékosnál nagyobb mérséklését 2030-ra.

Hazacsábítaná a magyar sofőröket a fuvarozók elnöke

Fuvarozói szakmai berkekben egyre erőteljesebben jelenik meg az a vélemény, hogy a külföldön dolgozó magyar sofőröket haza lehetne csábítani, ezért Szabó György, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) elnöke felhívással fordul a hazai vállalkozásokhoz: összehangolt cselekvéssel, az érdekeltség megteremtésével hívják haza a magyar sofőröket.

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább