Kezdőlap Címkék Járvány

járvány

Óvintézkedések – Svájc elhúzódó covid-válságra számít

Sokáig életben fognak maradni azok az új óvintézkedések, amelyeket szerdán jelent be Svájc a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében - mondta Alain Berset, az alpesi ország egészségügyi minisztere.

Házi karantén. Megtriplázták a szabályszegők bírságát

Az Országgyűlés több ponton módosította a koronavírus-járvány miatt elrendelhető karanténfajtákkal kapcsolatos szabályokat. A hatósági házi karantén megsértése miatt kiszabható legmagasabb bírság összegét 50 ezer forintról 150 ezer forintra növelte.

Kövér László a családtámogatás nemzeti üggyé emeléséről, az emlékév meghittségéről és a járványról

A nemzeti konszenzus felé vezető út első és legfontosabb lépésének tartaná, ha az ellenzék hitet tenne a családtámogatási rendszer mellett. Kövér László az Országgyűlés elnöke szerint, a térség politikai elitjei mindegyikének fel kellene ismernie, hogy egyenrangú és a kölcsönös bizalomra épülő együttműködésben, közösen kellene a jövőjükről dönteniük, nem a nagyhatalmaknak. Abból „sose jöttünk ki jól” fogalmazott a házelnök AzÜzlet.hu-nak adott exkluzív interjújában.

Pánikvásárlás. A német miniszter a szolidaritást hiányolja

A koronavírus-járvány második hullámának felerősödésével ismét terjed a pánikvásárlás jelensége Németországban - írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ), amely a szövetségi mezőgazdasági és élelmezési minisztert is megszólaltatta.

Koronavírus – Szlovéniában minden ötödik vírusteszt pozitív lett

Szlovéniában minden ötödik koronavírus-teszt pozitív eredményt hozott szombaton, eddig a legmagasabb a regisztrált fertőzöttek aránya a tesztekhez képest - derült ki a válságkabinet jelentéséből.

Krónikus éhezés: a járvány csak olaj a tűzre

Világszerte mintegy 690 millió embert érint krónikus éhezés, és további 135 millió embert sújt akut éhínség. A koronavírus-járvány tovább ronthat a helyzeten - derül ki a friss világéhezési indexből.

Koronavírus – A pénzen egy hónapig is fertőzhet

A Covid-19-betegséget okozó koronavírus 28 napig fertőzőképes maradhat bizonyos felületeken, például bankjegyeken, mobiltelefonok képernyőin és rozsdamentes acélon - állítják ausztrál kutatók.

Kilábalóban az ipar – a járvány még közbeszólhat?

A kilábalás szempontjából biztatónak ítélik az ipar augusztusi teljesítményét az elemzők, bár kérdésesnek tartják, hogy a folytatást mennyire akadályozza majd a járvány második hulláma.

Otthon maradtak a turisták – Ázsia a legnagyobb vesztes

A turisztikai utazások száma 65 százalékkal esett világszerte az első hat hónapban éves szinten, az idegenforgalomból származó bevételek pedig 460 milliárd dollárral csökkentek - áll a Turisztikai Világszervezet (UNWTO) jelentésében.

Olcsó gyorsteszttel újraindítható a légiközlekedés?

Heteken belül több gyógyszeripari cég is kijöhet gyors és olcsó koronavírus-tesztekkel, ami különösen fontos a légiközlekedés újraindítása érdekében - mondta Alexandre de Juniac, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) elnök-vezérigazgatója.

Operatív törzs: rövidült a hatósági karantén ideje

A külföldről Magyarországra érkezőkre a korábbi 14 napos helyett 10 napos karantén vár - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese.

Koronavírus – Jobban féltjük a gazdaságot, mint az egészségünket

A magyarok hetven százaléka szerint a koronavírus-járvány elsődlegesen a gazdaságot és a munkahelyeket veszélyezteti, és csak 27 százalékuk gondolja úgy, hogy elsősorban az emberi egészségre nézve veszélyes - derül ki a Századvég elemzéséből.

G20-találkozó. Milánó és Bergamo közösen rendezne

Az olaszországi Milánó és Bergamo polgármesterei együtt jelentették be, hogy a két várost jelölik a G20-ak jövőre esedékes nemzetközi egészségügyi találkozójának helyszíneként.

Tizedére zuhant a ferihegyi utasforgalom – lezárások

Több mint kilencven százalékkal csökkent az utasforgalom szeptember első két hetében a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren augusztushoz képest, az áruforgalomban viszont alig tapasztalható visszaesés.

Tömegközlekedés helyett: használt autót olcsón

Több mint 511 ezer használt autó cserélt tulajdonost Magyarországon az első nyolc hónapban, ami a tavalyi 527 ezerhez képest csak 3 százalékos elmaradást jelent. A JóAutók.hu szerint sokan a járvány miatt ültek autóba, ők kifejezetten az olcsóbb modelleket keresték.

Szlávik János: súlyos szövődmények maradnak a koronavírus után

A koronavírusból kigyógyult embereknél sok esetben szívbetegség, izomrendszert érintő faradtság, különböző alvászavarok és általános gyengeség jelentkezik - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa.

Koronavírus – Palkovics: életeket menthet a kormányzati mobilapp

A kormány által fejlesztett mobilapplikációk, például a VírusRadar használata a koronavírus-járvány második hullámában életeket menthet - mondta az innovációs és technológiai miniszter, aki azt kéri, mindenki töltse le az alkalmazást.

Rájöttek, hogyan veszi át a sejtek irányítását a koronavírus

Svájci kutatók megfejtették, hogyan veszi át az irányítást a SARS-CoV-2 nevű új koronavírus a megfertőzött sejt fölött.

Szigorít a főváros: moziban és színházban is kell maszk

A koronavírus-járvány második hulláma miatt szigorodnak a maszkviselési szabályok Budapesten. A maszkviselési kötelezettség megsértőire 15 ezer forintig terjedő bírságot is kiszabhatnak majd - döntött a Fővárosi Közgyűlés.

Virológus: idén nem lesz tömeggyártott koronavírus-vakcina

Világszerte százharminc vakcinafejlesztési projekt zajlik, de valószínű, hogy csak 2021-ben lesz olyan oltás, amely bárki számára elérhető - mondta Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutató Központ virológiai kutatócsoportjának vezetője.

Friss

Ukrajna: az EU mozgósítja vészhelyzeti tartalékait

Az Európai Unió orvosi felszereléseket, védőeszközöket és speciális felszereléseket juttat Ukrajnának egyebek között a vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris fenyegetésekkel kapcsolatos népegészségügyi kockázatok kezelésére - közölte az Európai Bizottság.

A G7-ek aranytilalma nem ér aranyat

Elemzők szerint a G7-csoport egyes országainak terve, hogy megtiltják az Oroszországból származó aranyimportot, "nagyrészt szimbolikus", mivel a szankciók már eddig is korlátozták az orosz arany importját.

Hetvenmilliós bírságot és tiltást kapott a Bankmentor Kft.

A Magyar Nemzeti Bank 70 millió forint bírságot szabott ki a kecskeméti Bankmentor Kft.-re és megtiltotta annak működését, mivel a cég engedély nélkül folytatta pénzügyi közvetítői tevékenységét.

Esett a forint: történelmi mélypont az euróval szemben

Nagyot gyengült hétfő délelőtt a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon. Az euró ellenében új mélypontot ért el.

Hírek

Ukrajna: az EU mozgósítja vészhelyzeti tartalékait

Az Európai Unió orvosi felszereléseket, védőeszközöket és speciális felszereléseket juttat Ukrajnának egyebek között a vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris fenyegetésekkel kapcsolatos népegészségügyi kockázatok kezelésére - közölte az Európai Bizottság.

Esett a forint: történelmi mélypont az euróval szemben

Nagyot gyengült hétfő délelőtt a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon. Az euró ellenében új mélypontot ért el.

Korrupcióval gyanúsítanak több nagylaki határrendészt

A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség előnyért hivatali kötelességét megszegve, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást, amelyben nyolc határrendész és egy román állampolgár is érintett - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

Szerdán tovább drágul a gázolaj

Szerdától a gázolaj beszerzési ára bruttó 6 forinttal csökken, a benzin ára viszont a hét közepén nem változik. A hatósági árak továbbra is 480 forinton vannak befagyasztva.

Életbe lépett a vörös kód

A kormányzat a következő napokban várható kánikula miatt életbe léptette a "vörös kódot", ami kötelezővé teszi valamennyi szociális intézmény számára a hajléktalan vagy bajba jutott emberek befogadását - jelentette be a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára.

Vegyesen alakult a forint árfolyama a hétvégén

Vegyesen alakult a forint árfolyama a hétvégén a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben: a péntek esti jegyzéséhez képest hétfő reggel hét órakor 0,1 százalékkal állt gyengébben az euróval, 0,1 százalékkal erősebben a dollárral és szinte változatlanul a svájci frankkal szemben.

Több tízezer autó forgalmi engedélye van veszélyben

A Carnotie autókezelő platform adatai szerint a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet alatt lejáró gépjármű forgalmi engedélyek meghoszabbítását az autótulajdonosok 12,5 százaléka halogatja. Márpedig júliustól az érvényes vizsga nélkül közlekedő autók forgalmi engedélyét elveszi az igazoltató rendőr.

Hernádi Zsolt megszólalt a tankolási limit kapcsán

A Mol-csoport elnök-vezérigazgatója szerint a turistaszezon beindulása, a társaság...

Gazdaság

Hetvenmilliós bírságot és tiltást kapott a Bankmentor Kft.

A Magyar Nemzeti Bank 70 millió forint bírságot szabott ki a kecskeméti Bankmentor Kft.-re és megtiltotta annak működését, mivel a cég engedély nélkül folytatta pénzügyi közvetítői tevékenységét.

Tovább zuhan a kriptovaluták királya

Az értékéből rohamosan vesztő bitcoin árfolyama valószínűleg 13 ezer dollárig fog lezuhanni, ami közel 40 százalékos csökkenést jelent a jelenlegi szinthez képest - állítja egy amerikai pénzügyi szakértő.

Újabb sokmilliós bírságot kapott a Raiffeisen Bank

A Magyar Nemzeti Bank 34 millió forint bírságot szabott ki a Raiffeisen Bankra, mivel az az elmúlt bő egy évben két hiánypótlási felszólítás ellenére...
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom