Kezdőlap Címkék Jingdon

Jingdon

iPhone-ok leértékelt áron kaphatók a kínai online áruházakban

Kínai online kiskereskedelmi vállalatok idén második alkalommal kezdtek diszkontáron kínálni iPhone-okat, miközben a gyártó, az Apple amerikai információtechnológiai vállalat hosszú ideje küzd eladásainak lassulásával a világ legnagyobb mobiltelefon-piacán. 

Friss

Motivációk – beszélgetés Bányai Kornéllal. Katonás erények, konszenzus, emberközpontúság

Egy cég sikerében kulcsszerepet játszik az elkötelezettség és az egység – állítja Bányai Kornél a Rockwool Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. A szakember szerint Magyarországon a  vezetői képességek tekintetében a katonai múltat alul értékelik. Nyugaton és leginkább az USA-ban a legjobb cégekhez ez belépőt jelent, a vezetői képesség elsajátításához a civil életben hosszú út vezet. 

Pályázat. 2,5 milliárd nehéz helyzetű térségek cégeinek

Új regionális fejlesztési pályázat jelent meg vállalkozások számára 2,5 milliárd forintos keretösszeggel - jelentette be a pénzügyminiszter.

Tőzsde – Vegyes kezdés New Yorkban

Az előző napi három és fél százalékos veszteségek után vegyes indexekkel indult a kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon.

Németország – defláció októberben is

Októberben már a második egymást követő hónapban csökkentek a fogyasztói árak éves bázison Németországban - jelentette a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.

Hírek

Parragh Lászlót újraválasztották

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) küldöttgyűlésén a 127 küldött ellenszavazat nélkül, 19 tartózkodás mellett ismét Parragh Lászlót választotta meg a köztestület elnökének. Megbízatása a 2020-2024-es időszakra vonatkozik.

Tizenkét városban kifogásolt a levegő

Ismét többfelé romlott a levegőminőség a magas szállópor-tartalom miatt.

Kanadai lesz a Rubik-kocka

A Spin Master Corp. kanadai játékgyártó 50 millió dollárért (15,6 milliárd forint) megvásárolja a világhírű Rubik-kocka tulajdonjogait birtokló brit céget - jelentette be a torontói székhelyű vállalat.

Péterfalvi Attila marad a NAIH elnöke

Újabb kilenc évre nevezte ki Áder János köztársasági elnök Péterfalvi Attilát a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökének.

A Malévnál 2001-ig repült – az oroszok most nyugdíjazták

Kivonták a forgalomból az utolsó Tupoljev-154 típusú személyszállító repülőgépet - jelentette be az Alrosza orosz utasszállító légitársaság.

Lombardia az összeomlás közelében, teljes lezárást sürgetnek az orvosok – összecsapások

A lombardiai sürgősségi osztályok vezetője a tízmilliós tartomány azonnali lezárását sürgette a kórházak telítettsége miatt, miközben a kormány ötmilliárd eurót különített el a korlátozásoktól sújtott vendéglátás megsegítésére, számos városban tüntetnek a korlátozások miatt.

Péntektől csökken az üzemanyagok ára

Péntektől a gázolaj literenkénti átlagára bruttó 3 forinttal, a benziné pedig bruttó 4 forinttal csökken.

Cannabis – Afrika: A legális ‘fű’ gazdagsága

A kannabisz egészségügyi felhasználása egyre nagyobb üzlet. A legális piac tavaly 300 milliárd euró! Kanada és az USA több állama nagy mennyiségben importálja; több afrikai cég is rárajtolt a lehetőségre. A legnagyobb problémájuk a hazai jogi szabályozás.

Gazdaság

Az MNB a Revolutról: baj esetén nincs magyar garancia

A Brexittel a Revolut Ltd. magyar ügyfeleinek szerződései átkerültek a továbbra is az EU-n belül működő Revolut Payments UAB-hoz. Ezeknek a társaságoknak az üzleti megbízhatósági, fogyasztóvédelmi felügyeletét a brit és a litván pénzügyi felügyeleti hatóság végzi, az MNB-nek csak korlátozott jogosítványai vannak - közölte a jegybank.

Munkahelyvédelmi EU-s papír. A SURE-kötvényt tizenháromszorosan túljegyezték Luxemburgban

A luxemburgi értéktőzsdén tartották az uniós SURE program keretében kibocsátott első, 17 milliárd euró (mintegy 6,1 ezer milliárd forint) összegű szociális beruházási kötvény jegyzését - közölte az Európai Bizottság.

NHP Hajrá – körkép. A beruházási hitel a favorit

Elsősorban beruházásokra kérik a Növekedési hitelprogram (NHP) Hajrá! hiteleit a cégek, a szerződött összegek október végéig meghaladták a 600 milliárd forintot - közölték a programban résztvevő bankok.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom