Jupiter
Szabad szemmel is látható bolygóegyüttállás lesz a jövő héten
Egyszerre három égitest: a Vénusz, a Jupiter és a Hold együttállása figyelhető meg az égbolton február 22-én alkonyat után.
Közel húsz éve nem volt ilyen: öt bolygót is láthatunk szabad szemmel
Öt bolygó, a Merkúr, a Vénusz, a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz látható szabad szemmel az égen péntekre virradóra a Naptól való távolságuk sorrendjében. A ritka jelenségre legutoljára 2004-ben volt példa.
Óriási “szökőkutakat” fedeztek fel a Jupiter holdján
Felszín alatti vizét lövelli az űrbe a Jupiter holdja, az Európé - közölte új kutatása alapján a göttingeni Max Planck Naprendszerkutató Intézet (MPS).
Gejzírként tör fel a víz a Jupiter holdján
A NASA kutatói vízgőzt észleltek a Jupiter hetvenkilenc holdjának egyike, az Európa felett. A felfedezéssel először tudták igazolni korábbi sejtésüket, miszerint folyékony vízóceán húzódik az égitest jégpáncélja alatt.
Frontális bolygóütközés – Bébibolygót nyelt el a Jupiter
Évmilliárdokkal ezelőtti gigantikus frontális bolygóütközés lehet a magyarázata a Jupiter különös magjának.
Látványos fotón a Jupiter viharai
Látványos kép készült a Jupiter viharairól a NASA Juno nevű űrszondája által készített három felvételből, amelyet a gázóriás mellett elhaladva rögzített.
NASA: már képet is küldött a Parker napszonda
Elkezdte küldeni az adatokat az amerikai űrkutatási hivatal Parker Solar Probe űrszondája, amely november elején ért a legközelebb a Naphoz - számolt be a BBC.
Átlépett a csillagközi térbe a Voyager 2 űrszonda
Átlépett a csillagközi térbe az 1977-ben útnak indított Voyager 2 űrszonda, amely ikertestvére, a Voyager 1 után a második olyan, ember alkotta űreszköz, amely "elhagyta Naprendszerünket" - jelentette be hétfőn az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).
Friss
Újabb Közép-Ázsiai célpontra repülhetünk Budapestről
A SCAT Airlines csatlakozásával a Budapestről induló légi utasok számára egyúttal szélesebb kínálat és zökkenőmentes csatlakozás kínálkozik a régión belüli további városokba.
Időkapszulát helyeztek el az Agrárminisztérium, Kossuth téri épületében
Ütemezetten zajlik a Steindl Imre Program keretében az Agrárminisztérium Kossuth téri épületének megújítása.
Így őrizhető meg a vagyon értéke infláció idején
Bár a gazdasági környezet folyamatosan változik, a pénzügyi stabilitás megőrizhető tudatos tervezéssel.
200 milliárd eurós beruházást mozgósítanak a mesterséges intelligencia fejlesztésére
Az Európai Bizottság elindította az InvestAI nevű kezdeményezést, amelynek keretében 200 milliárd eurót fordítanak a mesterséges intelligencia (MI) fejlesztésére.
Hírek
Vegyesen mozgott a forint kedd reggel
Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.
Gyengült a forint hétfő reggel
Az euró 1,0315 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0326 dollár után.
Devizapiac – Erősödött kissé péntek reggelre a forint
Erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
A KSH publikálja leggyorsabban a külkereskedelmi termékforgalom adatait
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt stratégiai célja az adatközlések gyorsítása, a piacra kerülési idő, az adminisztratív terhek csökkentése, illetve a relevancia, a hatékonyság, az időszerűség a felhasználói elégedettség növelése érdekében. A KSH folyamatosan monitorozza a piacra kerülés gyorsításának lehetőségeit.
Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama
Hétfő reggeli jegyzésén a forint erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél, 0,2 százalékkal az euró, 0,8 százalékkal a dollár és 0,4 százalékkal a svájci frank ellenében.
Gazdaság
Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény
Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.
Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH
A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.
Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra
A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet