Kezdőlap Címkék Kiadó lakás

kiadó lakás

Augusztusban alig drágultak az albérletek

Augusztusban az előző hónaphoz képest országosan és a fővárosban is 1 százalék körüli mértékben - országosan 1,1, Budapesten 1,2 százalékkal - drágultak a kiadó lakások - állapította meg KSH-ingatlan.com-lakbérindex alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

Drágulást hozott a nyár az albérletpiacon

Drágulást hozott a nyár az albérletpiacon. A fővárosban azonban ezzel együtt is olcsóbbak a kiadó lakások, mint 2020 vagy 2019 azonos időszakában - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindexének júliusi eredményeiből.

Drágultak az albérletek – Budapesten több tulajdonos enged

Budapesten 1,8 százalékkal, országos szinten pedig 1,6 százalékkal emelkedtek az albérletárak júniusban az előző hónaphoz képest. Ugyanakkor a fővárosban több a havi 100 ezer forint alatt bérelhető lakás, mint egy évvel korábban - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal és az ingatlan.com friss lakbérindexéből.

Túlkínálat az albérletpiacon – áresés nélkül

Miközben az albérletpiacon a közelgő iskolakezdés miatt átlagosan 20-30 százalékkal nagyobb a kínálat, mint a kereslet, a Duna House szerint az árak nem igazán változtak, inkább stagnálnak.

Éledezik az Airbnb – drágulnak a fővárosi albérletek

A járványügyi intézkedések enyhítésével erősödött a keresleti oldal fizetőképessége és elkezdődött a belvárosi lakások visszaáramlása az Airbnb-piacra, így a bérleti díjak júniusra átlagosan 144 ezer forintra emelkedtek - közölte a Rentingo.

Albérletpiac – fordulat. Többet hajlandóak fizetni a bérlők

A lakást bérlők Budapesten átlagosan 135 ezer forintos havi díjat voltak hajlandóak fizetni az albérletekért áprilisban, ez 7,6 százalékkal haladja meg a tavaly decemberben mért mélypontot - közölte a Rentingo.com.

Albérletpiac – áresés. A fővárosi lakások 9 százalékát kiadják

Tavaly decemberben az albérletárak országosan 1,3 százalékkal mérséklődtek novemberhez képest, az egy évvel korábbi bérleti díjakkal összehasonlítva pedig 11 százalékos volt a csökkenés - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal és az ingatlan.com lakbérindexéből.

Albérletpiac – nyártól jön a drágulás?

A koronavírus elleni oltás felfutása és a turizmus beindulása miatt a nyári hónapoktól ismét drágulhatnak a kiadó lakások - közölte a Rentingo.com albérletkereső.

Albérlet. A zürichi díj harmadát kell fizetni Budapesten

A legdrágább európai városok listáját vezető Zürichhez képest harmadáron lehet Budapesten belvárosi lakást bérelni. A magyar albérleti díjak a pozsonyiak és a varsóiak körül mozognak, de alacsonyabbak, mint Bécsben vagy Prágában - közölte az Otthon Centrum.

Albérlet. Bővülő kínálat fékezi a drágulást

Az albérletek bérleti díjai Budapesten és más egyetemi városokban is elérték a felső határt, július vége és augusztus vége között nem emelkedtek tovább - közölte az Ingatlan.com.

Albérletszezon. Kapósak a panelek és a garzonok

A garzonok és a panellakások lehetnek az idei albérletszezon slágerei. A fővárosban 125 ezer forint alatt alig lehet találni kiadó lakást, egyes vidéki városokban viszont már havi 60 ezerért bérelhető kisebb garzon.

Albérlet. Magas árakat hoz a hallgatói dömping

A bérleti díjak 10-15 százalékos emelkedésével is számolni kell az albérletpiacon, a felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetése után ugyanis felélénkül a kiadó lakások iránti kereslet.

Friss

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

A LEGO beruházása 300 új munkahelyet hoz létre

A világon működő öt gyáruk közül háromban végzik a LEGO-gyártás teljes folyamatát - a nyíregyházi üzem is ilyen.

Sikeres nyári szezont zárt a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. sikeres nyári szezont zárt, a látogatók száma az egy évvel korábbihoz hasonló volt, az árbevétel azonban több mint duplája lett a 2022-esnek és a tervezettnek is.

A Ryanair ritkítja idei téli menetrendjét

A Boeing 737-es repülőgépek átadásainak késése miatt visszavágja járatai számát október végétől az ír fapados.-írta az AIRportal.

Hírek

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Gazdaság

Devizapiac – Gyengült a forint

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.

A bruttó átlagkereset júliusban 15,2 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

A bruttó átlagkereset 15,2, a nettó átlagkereset 15,1 százalékkal nőtt, a reálkereset pedig 2,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest

A költségvetés a háborús időkben is biztosítja a forrásokat

A rendkívüli kiadásokon felül a költségvetés az uniós programok költségeit továbbra is előfinanszírozza.