Kezdőlap Címkék Kkv-k

kkv-k

Minden a vezetőn áll, vagy bukik

Az ideális jutalékrendszer ismérve, hogy ugyanaz az érdeke az értékesítőnek, mint a tulajdonosnak.

Indul a regisztráció az energiatámogatási programban

A kormány a nemzetközi energiaválság hatásainak leginkább kitett feldolgozóipari kis- és középvállalkozásokat a munkahelyek megőrzése érdekében vissza nem térítendő támogatással segíti. Az idén 100 milliárd forintos keretösszegű energiatámogatási program első, regisztrációs szakasza október 20-án, csütörtökön kezdődik meg - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).

A távhőszámlák után is jár az energiatámogatás

A távhőszámlák után is jár az energiatámogatás: áram- és gázfogyasztásukon túl a távhőfelhasználásból származó költségnövekményük részleges kiváltására is igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást a feldolgozóipari kkv-k - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium.

Megújul a Széchenyi Kártya Program

A kormány a háborús gazdasági helyzetre való tekintettel áttekintette a kkv hitelpiac helyzetét, valamint megvizsgálta a Széchenyi Kártya Program eddig elért eredményeit, és döntött a program folytatásáról - jelentette be a gazdaságfejlesztési miniszter.

Debrecen. Leendő BMW-partner kapta az első tőkeinjekciót

Megtörtént az első kifizetés a Debreceni Városi Tőkealapból: a helyi MFA Alternatív Energia Kft. 367 millió forint tőkeinjekciót kapott autójavító infrastruktúrájának fejlesztésére - jelentette be a cívisváros polgármestere.

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább