Kezdőlap Címkék Költségvetés

költségvetés

Matolcsy: megbomlott a költségvetés egyensúlya, az állam megszorítására van szükség

Kétéves versenyképességi programot javasol a jegybank az új kormánynak a "drámaian megbomlott" egyensúly visszaállításához. A Fenntartható egyensúly és felzárkózás 12 pillérét és 144 javaslatát nagyjából egy hónapja átadták a miniszterelnöknek - mondta a Magyar Nemzeti Bank elnöke egy szakmai konferencián.

Varga Mihály: adóemeléseket és megszorításokat sem tervez az új kormány

A kormány folytatja az egyensúlyi mutatók javítását, a költségvetés hiánya 4,9 százalékra csökkenhet az idei év végére, az államadósság rátája pedig 76,1 százalékra mérséklődhet - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter-jelölt az Országgyűlés költségvetési bizottsága előtt.

NAV: gumiabroncs-kereskedelemmel foglalkozó, adócsaló bűnbandát számoltak fel

Gumiabroncs-kereskedelemmel foglalkozó, a költségvetésnek mintegy 400 milliós kárt okozó bűnbandát iktatott ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Kopint-Tárki: nagy veszély a gyorsuló infláció, költségvetési kiigazítás kell

A Kopint-Tárki mérsékelten, 1 százalékponttal csökkentette idei GDP-növekedési előrejelzését, a tavaly év végén jelzett 5,0 százalékról 4,0 százalékra. Az infláció mértéke várhatóan 8,7 százalék lesz 2022-ben, felfelé mutató kockázatokkal - közölte Palócz Éva vezérigazgató, aki a legfőbb veszélynek a gyorsuló inflációt nevezte.

PM: többlettel kezdte az évet az államháztartás

Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt, úgynevezett központi alrendszere 151,3 milliárd forintos többlettel zárt január végén. Az idei pénzforgalmi hiányt a költségvetési törvény 3152,6 milliárd forintban szabja meg – jelentette a Pénzügyminisztérium.

Matolcsy: a költségvetésnek vissza kell térnie az egyensúlyi pályára

Az infláció legyőzéséhez a költségvetésnek vissza kell térnie az egyensúlyi pályára és a kormánynak teljes versenyképességi fordulatot kell végrehajtania - írta a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

PM: 755 milliárddal csökkenti a kiadásokat 2022-ben a kormány

A magyar gazdaság növekedése továbbra is az egyik leggyorsabb az Európai Unióban, és az előrejelzések szerint a következő években is magas, 4-5 százalék körüli bővülés várható. A sikeres újraindításnak köszönhetően a magyar költségvetési politika a tervezettnél hamarabb térhet vissza az egyensúlyi pályára - közölte a Pénzügyminisztérium.

Varga Mihály: 5 százalék alá csökkenti a jövő évi hiánycélt a kormány

A jövő évi finanszírozásnál a Pénzügyminisztérium azzal számolt, hogy a GDP több mint 5 százalékkal emelkedik, és ez lehetővé teszi az államháztartási hiánycél 4,9 százalékra csökkentését - jelentette be a pénzügyminiszter.

Elfogadták a 2022-es uniós költségvetést

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jóváhagyta az Európai Unió 2022-es uniós költségvetését, ami az összes kötelezettségvállalást 169 515,8 millió euróban, a kifizetéseket pedig 170 603,3 millió euróban határozza meg.

Varga Mihály: nem a költségvetési politika tehet a magas inflációról

Az infláció és a folyó fizetési mérleg változása mögött meghúzódó folyamatokat elemezve a pénzügyminiszter arra a következtetésre jut, hogy ezekre a mutatókra elsősorban külső tényezők hatnak, és kedvezőtlen alakulásukban a hazai fiskális és bérfolyamatok csak mérsékelten játszanak közre.

Megállapodtak a 2022-es uniós költségvetésről – íme a számok

Az Európai Unió Gazdasági és Pénzügyi Tanácsa megállapodásra jutott az Európai Parlamenttel a 2022-es uniós költségvetésről. Az összes kötelezettségvállalást 169 515,8 millió euróban, a kifizetéseket pedig 170 603,3 millió euróban határozták meg.

Szolgáltatóközponttá válik a Kincstár, ahol kialakult már a vélemény az Otthonfelújítási program kérelmeiről

A nyugdíj, a családtámogatás, az állami alkalmazottak bére és sok más mellett az Otthonfelújítási támogatás elbírálása, kiutalása is a Magyar Államkincstár feladata. Bugár Csaba elnök azokról a fejlesztésekről beszélt AzÜzletnek, amelyekkel olyan szolgáltatóközponttá válik a Kincstár, amely már a bankok világában is megállja a helyét.  

Növelte a magyar GDP-t a követeléskezelés

Több mint 1 százalékkal növelte a magyar GDP-t a követeléskezelési szektor - derül ki az Intrum és a GKI kutatásából.

Nagy Márton: jelentős költségvetési kiáramlás várható, de megvan a fedezet

Erős ösztönző előtt áll az ország, 2021 utolsó negyedévében és 2022 első negyedévében a GDP 15 százaléka feletti költségvetési kiáramlás várható a már bejelentett intézkedések alapján - mondta a miniszterelnök gazdaságpolitikai főtanácsadója a Portfolio Budapest Economic Forum című konferenciáján.

Költségvetés – ÁSZ: megbízható a 2020-as zárszámadás

A 2020-as költségvetés végrehajtása megfelelt a vonatkozó törvényeknek és előírásoknak, a költségvetési intézményrendszer 2020-ban is biztosította a közpénzekkel való gazdálkodás szabályszerűségét - állapította meg az Állami Számvevőszék.

Költségvetési Tanács: teljesíthető az idei adósság- és hiánycél

Az első félévi költségvetési adatok és a várható reálgazdasági folyamatok alapján mind a GDP-arányosan 7,5 százalékos eredményszemléletű hiány, mind a 2021. év végére meghatározott 79,9 százalékos államadósság-mutató elérhető - állapította meg a Költségvetési Tanács.

Államháztartás. Nyolc hónap alatt 1900 milliárd hiány

Az államháztartás központi alrendszerének hiánya 97,0 milliárd forintot tett ki augusztusban, alig tért el az egy évvel korábbi 96,3 milliárd forinttól. Az év első nyolc hónapjában 1900,7 milliárd forint volt a deficit a múlt évi 2261,3 milliárd forinttal szemben.

Magas infláció – az áfacsökkentés nem lenne megoldás

Átmeneti az infláció magasabb szintje, és ha a jegybank használja a nála meglévő eszközöket, újra visszatérhet a 3 százalékos tartomány irányába 2022-ben - jelentette ki a pénzügyminiszter.

Államháztartás. Fél év alatt 1700 milliárd forint hiány

Júniusban az államháztartás központi alrendszere 392,0 milliárd forintos, az első hat hónapban pedig 1704,5 milliárd forintos a hiánnyal zárt - közölte a Pénzügyminisztérium.

ÁSZ: a monetáris politika mérsékelte a költségvetési kockázatokat

Kifejezetten mérsékelte a költségvetési kockázatokat a 2017-2020. közötti monetáris politika - szögezik le az Állami Számvevőszék szakértői a költségvetési kockázatokat értékelő elemzésükben.

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.