A DAKA hulladékkezelő társaság kezdte el használni Tirol régióban a módosított hóágyút, hogy így segítsen a közterek és üzlethelyiségek fertőtlenítésében.
Újabb könnyítésekről döntött az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa: az egyik a fogyasztási hiteleket érinti, egyebek mellett pedig a hitelintézetek átmenetileg megsérthetik a tőkefenntartási pufferre vonatkozó limitet.
A veszélyhelyzet idejére mentesítik a taxisokat a személyszállításra vonatkozó követelmények alól, részt vehetnek az áruk szállításában is - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.
A vártnál nagyobb mértékben, 6,8 százalékkal csökkent a kínai gazdaság az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások miatt - jelentette be a kínai statisztikai hivatal.
További kedvezményekről döntött a kormány, arról is határozott a kabinet, hogy a vírusjárvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások bármely adó mérséklésére is igényt tarthatnak - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter.
A járvány nem kis rést ütött a globalizáció egyik fontos tényezőjen, a termelési és az ellátási lánc működésén. Néhány héttel azt követően, hogy Kínában megjelent a koronavírus, majd pedig a járvány kiterjedt az egész világra, sok ország és cég kénytelen volt megtapasztalni, hogy rossz stratégiát választott. A gazdasági biztonságához elengedhetetlen a több lábon állás: a gazdasági tevékenység diverzifikálása. Erről szól AzÜzlet vezetési tanácsadói sorozatának itt következő első része. Dr. Gonda György rovata.
A korona-járványnak súlyosabb gazdasági következményei lesznek, mint egy háborúnak, mégis helyes a mindennapi élet és a gazdaság mesterséges kómában tartását – véli a baloldali olasz napilap, a Repubblica. A szerkesztőségi cikke több segítséget vár az államtól a cég és a bajba került háztartások számára.
A jelenlegi rendelésállományok alapján még nem érzékelhető, hogy jelentősen romlanának az építőipar kilátásai, de ha elhúzódik a válság, több nagy projekt is kieshet - kommentálták az elemzők a Központi Statisztikai Hivatal friss adatait.
Az év első két hónapjában volumenében 9,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom. Ez a GKI Gazdaságkutató prognózisa szerint elég lehet ahhoz, hogy az idei egész évre számolt forgalom volumene a pozitív tartományban maradjon, de a kistelepüléseken boltbezárások is előfordulhatnak.
Több európai - köztük a magyar - bankrendszer kilátását is negatívra módosította a Moody's Investors Service. A döntést azzal indokolták, hogy koronavírus-járvány várhatóan kedvezőtlen hatást gyakorol e bankrendszerek működési környezetére.
Az észak-koreai vezető, Kim Dzsong Un nem jelent meg a nagyapja, az államalapító Kim Ir Szen születésnapjára rendezett megemlékezésen. Elemzők szerint az idei látogatás a koronavírus-járvány miatt maradhatott el.
Az Egyesült Államokban a koronavírus-járvány miatt bezártak a vágóhidak és a nagy húsfeldolgozók, aminek következtében sokan aggódnak az élelmiszer-ellátásért.
Veszélyhelyzet idején az arra alkalmas vizsgaközpontok online is szervezhetnek nyelvvizsgát - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Ötvenmillió eurós magyar-kirgiz befektetési alap jön létre magyar vállalatok közép-ázsiai beruházásainak segítésére - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Az európai országok többségében elkészült az élet és a gazdaság újraindításának forgatókönyve. Sok helyen a húsvét utáni kedd a D-nap. Franciaországban viszont új szigorítások léptek életbe. A Nemzetközi Egészségügyi Szervezet európai igazgatója, Hans Kluge, mint mondta, félve figyeli az európai kormányok lazításról szóló bejelentéseit. Európai körkép.
Megjelent a két különadóról szóló rendelet a Magyar Közlönyben, mindkét jogszabály május 1-jén lép hatályba. A különadókkal a bankok, illetve a nagybevételű kereskedelmi láncok 91 milliárd forinttal járulnak hozzá az államkassza bevételéhez, és ezáltal a koronavírus-járvány elleni védekezéshez - közölte a Pénzügyminisztérium (PM).
Versenyfelügyeleti eljárás indult az ÉkszerTV egyik, kézfertőtlenítőt is értékesítő műsora miatt, a műsort készítő Emporia Style Kft.-vel, és az azt közzétevő ATV Zrt.-vel szemben - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
Június végéig mentesülnek a munkavállalóik bérei utáni közterhek megfizetése alól a díszkertészek, a bor- és szőlőtermelők, a pálinka-előállítók, a kisüzemi sörfőzdék és a vadgazdálkodási szolgáltatók. Az Agrár Széchenyi Folyószámla Hitel ingyenes lesz, a felvehető keret pedig megduplázódik - közölte Nagy István agrárminiszter.
Klímatörvény, zöld költségvetés, megújuló energia és klímasemleges lakóparkok – részben ezek a bécsi klímapolitika alappillérei. A város 2024-ben kétszer olyan gyorsan csökkentette a szén-dioxid kibocsátását, mint Ausztria egésze. A siker mögött egy következetes, minden szektort érintő klímapolitika áll, az energiaellátástól kezdve, a közlekedésen át, a városfejlesztésig.
Az egyik legfontosabb állami természetvédelmi feladat Magyarországon a természeti értékek őrzése és védelme, ezért is kiemelt jelentősége van a most induló európai uniós projektnek is.
A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.
A háztartási energiáért 10,7 százalékkal többet kellett fizetni átlagosan, ezen belül a vezetékes gáz 23,7, az elektromos energia 2,1 százalékkal drágult.
Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek