Kezdőlap Címkék Központi Statisztikai Hivatal

Központi Statisztikai Hivatal

Az ipari termelés 3,8 százalékkal csökkent, a járműgyártás 19,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva

Júniusban az ipari termelés volumene 3,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 6,1 százalékkal mérséklődött - erősítette meg kedden második...

Mi várható a jövő héten? Államháztartási, külkereskedelmi és inflációs adatok – gyorstájékoztató

Külkereskedelmi és inflációs adatokat közöl a héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), a Pénzügyminisztérium (PM) pedig gyorstájékoztatót tesz közzé az államháztartás július végi helyzetéről.Kedden...

Csökkenések és növekedések az ipari termelésben és a kiskereskedelmi forgalomban

A KSH jelentése alapján júniusban 3,8 százalékkal csökkent az ipari termelés, és ugyancsak júniusban a kiskereskedelmi forgalom 0,7 százalékkal nőtt havi, de 8,3 százalékkal csökkent éves bázison.

KSH: ötödével esett vissza a lakásépítés az első fél évben

Az első fél évben 7353 új lakás épült, 19 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Fölényesen nyerte a nyár első felét Horvátország a magyaroknál

Utcahosszal megelőzött Horvátország minden más úti célt a magyarok körében a nyár eddig eltelt részében az utasbiztosítási adatok alapján. A dobóra még Olaszország és...

KSH: 12 százalékkal esett vissza az építőipar egy év alatt

Idén májusban az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 12,0 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Júniusban is 20 százalék feletti volt az infláció Magyarországon

Júniusban a fogyasztói árak átlagosan 20,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,3 százalékkal nőttek - jelentette a KSH.

Májusban sem állt meg a boltok forgalmának visszaesése

Májusban a kiskereskedelem forgalmának volumene - jelentős bázishatás mellett - a nyers adat szerint 12,7 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 12,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nagy mínusszal indította az évet az államháztartás

Az előzetes adatok szerint 1728 milliárd forint, a GDP 9,8 százaléka volt a kormányzati szektor első negyedévi hiánya. Az egyenleg az előző év azonos időszakához képest 1265 milliárd forinttal, GDP-arányosan 6,8 százalékponttal romlott - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

568 300 forint – a KSH szerint ennyi volt áprilisban a bruttó átlagkereset

Áprilisban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 568 300, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 391 700 forint volt. A bruttó átlagkereset 15,5, a nettó átlagkereset 15,4 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: erősödtek a kihívások, de a magyar gazdaság folytatta a felzárkózást 2022-ben

Erősödtek a gazdasági kihívások tavaly, Magyarország ugyanakkor 4,6 százalékos GDP-növekedéssel folytatta a felzárkózást az uniós átlaghoz - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen megjelent, Magyarország 2022 című kiadványában.

Májusban is 20 százalék feletti volt az infláció Magyarországon

Májusban a fogyasztói árak átlagosan 21,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,4 százalékkal csökkentek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Újra utaznak a magyarok: rekordot döntött az utasbiztosítási piac

Rekordot döntött az idén az első három hónapban az utasbiztosítások díjbevétele. Azok a magyarok, akiknek telik rá, ismét utaznak, és többet költenek erre, mint korábban bármikor - derül ki a Bank360.hu összeállításából.

Áprilisban is nagyot zuhant a boltok forgalma

Idén áprilisban a kiskereskedelem forgalmának volumene - jelentős bázishatás mellett - a nyers adat szerint 13,6, naptárhatástól megtisztítva 12,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Új elnöke lesz a Központi Statisztikai Hivatalnak

A Központi Statisztikai Hivatal elnöke június 11-től Kincses Áron lesz, aki Vukovich Gabriella helyét veszi át - közölte a hivatal.

KSH: visszaestek a beruházások az év elején

A beruházások volumene 2023 első negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 2,8 százalékkal csökkent, az előző negyedévhez képest - szezonálisan kiigazítva - 1,0 százalékkal nőtt. A beruházások volumenét jellemzően a vállalkozások csökkenő aktivitása alakította - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).  

KSH: több mint 16 százalékkal nőttek az átlagkeresetek márciusban

Márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 577 900, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 398 000 forint volt. A bruttó átlagkereset 16,6 százalékkal, a nettó átlagkereset 16,5 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: csökkent a hazai GDP az első negyedévben

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 0,9 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 1,1 százalékkal csökkent az idei első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

KSH: áprilisban 24 százalékos volt az infláció

Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 24,0 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,7 százalékkal nőttek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Jócskán visszaesett a boltok forgalma márciusban

Márciusban a kiskereskedelem forgalmának volumene - jelentős bázishatás mellett - a nyers adat szerint 12,6, naptárhatástól megtisztítva 13,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább