Kezdőlap Címkék KSH

KSH

Az átlagos bruttó bér 325 ezer, a nettó 216 ezer forint

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön kiadott jelentése szerint júliusban 12,8 százalékkal volt magasabb a bruttó átlagkereset az egy évvel korábbinál, az első hét hónapban 12,1 százalékkal nőttek a bérek.

KSH: júliusban jobban nőttek a keresetek

Júliusban 12,8 százalékkal volt magasabb a bruttó átlagkereset az egy évvel korábbinál,

Többet utaztunk külföldre, de több külföldi turista is jött hozzánk

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a második negyedévben a beutazások és a kiutazások száma egyaránt nőtt, akárcsak a külföldiek többnapos tartózkodása. A magyar kiutazók körében az egynapos utak adták az utazások kétharmadát, a költések pedig negyedével emelkedtek.

KSH: 6,2 százalékkal nőtt a júliusi ipari termelés

Júliusban az ipari termelés volumene 6,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A munkanaphatástól megtisztított adat 3,9 százalékos növekedést mutat, mivel idén eggyel több munkanap volt júliusban, mint tavaly - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Elemzők: az idényáras élelmiszerek tartották magasan az inflációt augusztusban

Az elemzők várakozása ellenére nem mérséklődött az éves infláció augusztusban, de a maginfláció  csökkenése továbbra is az inflációs nyomás hiányát jelzi a magyar gazdaságban.

Júliusi mérleg: több külföldi, kevesebb belföldi vett ki szobát

Júliusban 1,3 százalékkal nőtt a kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakában mért forgalma az egy évvel korábbihoz képest.

Többéves csúcson az augusztusi drágulás

Több éves csúcs. Augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,4 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban.

Elemzők a külkereskedelmi mérlegről

Mind az export, mind az import euróban számított értéke dinamikusan növekszik, ugyanakkor a külkereskedelmi mérleg többlete 2018-ban várhatóan alacsonyabb lesz, mint tavaly volt az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők szerint.

Júliusban kétszámjegyűt növekedett az export és az import

Júliusban az export euróban számolt értéke 11,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az import 10,6 százalékkal nőtt. A külkereskedelmi mérlegtöbblet 373 millió euró volt, 91 millió euróval több a tavaly júliusinál - jelentette a KSH.

Elemzők: Négy százalék feletti növekedés várható 2018-ban

Az idén 4,2-4,6 százalékkal nőhet a bruttó hazai termék (GDP) Magyarországon - közölték elemzők miután a Központi Statisztikai Hivatal kiadott második becslésében az előzetesen közöltnél 0,2 százalékponttal magasabb, 4,8 százalékos második negyedéves GDP-adatról számolt be az előző év azonos időszakához mérve.

Júliusban az ipar – álltak az autógyárak Magyarországon

Az ipari termelés júliusi növekedése alaposan elmaradt a várakozásoktól, , a 8 százalékos piaci konszenzustól, amit elemzők alapvetően az autógyári karbantartásokkal és leállásokkal magyaráztak.

Elemzők: a költségvetés, az uniós támogatás finanszírozza a fejlesztések javát

A beruházások második negyedéves növekedése jelentős részben a költségvetésből részben uniós támogatással finanszírozott fejlesztéseknek köszönhető, a vállalatokat pedig a munkaerőhiány és a magas bérköltségek ösztönzik beruházásokra...

Jelentős növekedés a szállítási és a raktározási beruházásokban, csökkenés a járműgyártásiban

2018 második negyedévében a nemzetgazdasági beruházások 15%-kal haladták meg az előző év azonos időszakának egyébként is magas bázisát. A beruházások növekedése szinte a teljes magyar gazdaságot jellemezte. A pénzügyi tárca szerint a kedvező beruházási adatok az új európai uniós forrásokból megvalósuló fejlesztéseknek, az Otthonteremtési Programnak, a hatéves bér- és adómegállapodásnak köszönhetőek, valamint a 9 százalékra csökkent a társasági adókulcsnak.

KSH: Megállt a munkanélküliség csökkenése május-júliusban

Egy év alatt a munkanélküliek száma 27 ezerrel, a ráta 0,6 százalékponttal csökkent. A második negyedévet megelőző három hónaphoz viszonyítva a munkanélküliek száma ezerrel emelkedett, a munkanélküliségi ráta így változatlan maradt.

KSH: nőttek a keresetek júniusban

Júniusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos keresete 11,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a májusi 10,9 százalékos emelkedés után.

4,4 százalékkal nőtt a magyar gazdaság

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, kiegyensúlyozott adatok szerint 4,4 százalékkal nőtt a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Az építőipar még mindig száguld

Az egyéb építmények június végi szerződésállománya 82,9 százalékkal szárnyalta túl az egy évvel korábbi szintet.

Kétéves rekordot döntött a külkereskedelmi többlet

Júniusban a kivitel euróban számolt értéke 8,9, a behozatalé 8,4 százalékkal szárnyalta túl az egy évvel korábbit. A külkereskedelmi mérlegtöbblet két éve először ismét...

Elemzők: az üzemanyagárak emelik az inflációt

A júliusi infláció mértéke enyhén felülmúlta a várakozásokat, de ez lényegében egyetlen tételre, az üzemanyagok áremelkedésére vezethető vissza, nyilatkozták elemzők a KSH júliusi jelentésének adatairól.

KSH: Öt év inflációs csúcsát döntögettük júliusban

A 2018 júliusinál magasabb drágulást legutóbb 2013 januárban mértek, akkor 3,7 százalékos volt az infláció mértéke.

Friss

Befektetési kategóriába sorolta az S&P és a Fitch az MVM csoportot

A Standard and Poor's (S&P) és a Fitch nemzetközi hitelminősítő ügynökségek befektetési kategóriába sorolták az MVM csoportot, az energetikai társaságcsoport a 100 százalékban állami tulajdonú vállalatok közül elsőként szerzett nemzetközi hitelminősítést.

Nyáron egyre több lesz az extrém eső és a szárazság is

Valószínűleg a klímaváltozás hatására szélsőségesebb lett a nyári csapadék eloszlása Budapesten: az utóbbi 30 évben egyaránt nőtt a rendkívül csapadékos napok száma és az egybefüggő száraz időszakok maximális hossza is - írta Kis Anna meteorológus.

Kamatemelés és egyéb változások – Az MNB vezetői a döntéssorozatról és hatásairól

Elindult az alapkamatemelési ciklus, ami addig tart, amíg az infláció fenntartható sávba ereszkedik vissza. A kamatemelések havi ütemezésben követik egymást, a döntést egyhangúan hozták meg - mondta Matolcsy György A Magyar Nemzeti Bank alelnökei is beszéltek a kamatdöntés után várható fejleményekről.

Kamatemelés – a Monetáris Tanács indoklása

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa az árstabilitás biztosítása, az inflációs kockázatok tartós hatásainak megelőzése és az inflációs várakozások horgonyzása érdekében indította el a kamatemelési ciklust - írták a keddi, kamatemelést indokló közleményben.

Hírek

Nyáron egyre több lesz az extrém eső és a szárazság is

Valószínűleg a klímaváltozás hatására szélsőségesebb lett a nyári csapadék eloszlása Budapesten: az utóbbi 30 évben egyaránt nőtt a rendkívül csapadékos napok száma és az egybefüggő száraz időszakok maximális hossza is - írta Kis Anna meteorológus.

Ennyien neteznek Magyarországon és az EU-ban!

Egyre jobban növekszik a 65 év felettiek körében is az internethasználat az Európai Unió országaiban, hazánk jelenleg a középmezőnyben foglal helyet, derül ki mindez az Eurostat közelmúltban közzétett adataiból. A felmérésben a különböző korcsoportok internetezési szokásait vizsgálták.

Moszkva: barátságtalan ország marad az USA

A genfi csúcs nem teremtette meg a feltételeit annak, hogy az Egyesült Államok lekerüljön az Oroszországgal szemben barátságtalan országok listájáról - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője Moszkvában.

Hőségriadó – Vörös kóddal! 40 fok meleg, erősödő allergiás tünetek

Tovább erősödik a kánikula, többfelé 40 fok közeli csúcsértékeket is mérhetnek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből. Az ellergiásokra nehéz napok várnak. A pollenszezon idén erősnek ígérkezik (pollennaptár)

Délkelet-Ázsiát ellepi a szemetünk – Kínai tiltás, részleges egyezségek

1950 óta 6,3 milliárd tonna plasztik hulladék képződött. 9 százalékát újrahasznosítottuk, 12 elégettük, 79 százalék a természetben végezte. Különösen rossza a helyzet Délkelet Ázsiában. A térség országai a kínai behozatali tilalom bevezetése óta belefulladnak a nyugati szemétbe.

Milliárdos áfacsalás. Csőre töltött fegyverek fogadták a NAV kommandósait

Őrzés-védelemmel foglalkozó bűnszervezetet számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A banda a fizetendő áfáját úgy csökkentette, hogy bevételeit egy strómanok vezette, gyakran váltott fantomcégekből kiépített hálózaton keresztül futtatta át.

Szerdán újra nagyot drágulnak az üzemanyagok

Tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak: a benzin és a gázolaj literenkénti átlagára is 5 forinttal kerül majd többe szerdától.

Medvetámadás a székelyföldi Kápolnásfalunál – túlszaporodott állomány

Súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba egy férfit, akit medve sebesített meg vasárnap a székelyföldi Kápolnásfalu határában - közölte közösségi oldalán Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke.

Gazdaság

Kamatemelés – a Monetáris Tanács indoklása

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa az árstabilitás biztosítása, az inflációs kockázatok tartós hatásainak megelőzése és az inflációs várakozások horgonyzása érdekében indította el a kamatemelési ciklust - írták a keddi, kamatemelést indokló közleményben.

Erősödött a forint az MNB új inflációs és GDP-előrejelzésére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden azután, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) változtatott inflációs és GDP előrejelzésén.

Az MNB emelte inflációs és GDP-előrejelzését

A legutóbbi, márciusi Inflációs jelentésben 4-6 százalékos gazdasági bővülést, és 3,8-3,9 százalékos inflációt vártak 2021-re. A jelentésben a jövő évi számok is változtak, 2022-re 5,5...
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom