Kezdőlap Címkék KSH

KSH

Nőttek az ipari termelői árak februárban

Az ipari termelői árak februárban 2,7 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit.

KSH: nettó 228 ezer forint volt az átlagkereset januárban

Januárban 10,6 százalékkal nőttek a keresetek az egy évvel korábbiakhoz képest, a bruttó átlagkereset 343 500, a nettó 228 400 forint volt.

KSH: elérte az uniós célt a foglalkoztatottság

A 2018. december-2019. februári időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 497 ezer volt, 56 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A munkanélküliek átlagos létszáma 168 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,6 százalékos volt, 0,1 százalékponttal alacsonyabb az előző háromhavi átlagnál.

Jelentős mértékben nőtt a halálozások száma januárban

Kevesebben születtek és többen haltak meg idén januárban, mint az elmúlt év első hónapjában, így nőtt a természetes fogyás.

KSH: visszaesett a szálláshelyek forgalma januárban

Januárban a külföldi vendégek 1,2, a belföldi vendégek 0,1 százalékkal kevesebb vendégéjszakát töltöttek el a kereskedelmi szálláshelyeken, mint egy évvel korábban - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Nagyot nőtt az építőipar termelése januárban

Januárban az építőipari termelés 29,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, ami a rendkívüli hideg ellenére tavaly július óta a legnagyobb növekedés. Az épületek építése 28,2, az egyéb építményeké 32,2 százalékkal nőtt.

KSH: bővült az ipari termelés, visszaesett a motorgyártás januárban

Januárban az ipari termelés volumene 4,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 5,0 százalékkal nőtt.

KSH: tovább csökkent a külkereskedelmi többlet

Januárban az export euróban számított értéke 6,4 százalékkal, az importé 9,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, a külkereskedelmi többlet 225 millió euróval, 382 millió euróra csökkent.

KSH: az élelmiszerek ára emelkedett a legnagyobb mértékben

Az elmúlt egy évben egyértelműen az élelmiszerek ára emelkedett a legnagyobb mértékben, ami a maginfláció emelkedésére is hatott. A jövedéki adó emelése miatt a szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 7,0 százalékkal emelkedett.

KSH: a járműgyártás fékezett, de nőtt az ipari termelés januárban

Januárban 4,4 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 5,0 százalékkal emelkedett a termelés. A legnagyobb súlyú járműgyártásban lassult a növekedés.

Többet költöttünk a boltokban januárban

Januárban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 5,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

KSH: jelentősen csökkent a külkereskedelmi többlet tavaly

2018-ban az export euróban számolt értéke 4,2 százalékkal, az import 7,3 százalékkal haladta meg az előző évit, a külkereskedelmi áruforgalom mérlegtöbblete 5,557 milliárd eurót tett ki, ami azt jelenti, hogy 2,520 milliárd euróval csökkent a 2017-es 8,078 milliárd euróról.

Öt százalék fölé erősödött a magyar GDP-növekedés

A tavalyi negyedik negyedévben 5,1 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az előző év azonos időszakához mérve, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, kiegyensúlyozott adatok szerint pedig 4,9 százalékos volt a növekedés - jelentette pénteken második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal. Mindkét szám 0,1 százalékponttal nagyobb a február 14-én közölt első becslésnél. A változást a szolgáltatások jobb eredményével magyarázta a KSH.  

Nőttek az ipari termelői árak januárban

Az ipari termelői árak januárban összességében 3,8 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: az összes nemzetgazdasági ágban bővültek a beruházások tavaly

Tavaly éves szinten a nemzetgazdasági beruházások volumene 17 százalékos emelkedéssel az eddig mért legmagasabb szintre emelkedett, a negyedik negyedévben szintén 17 százalékos volt a bővülés az előző év utolsó negyedéhez képest - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: a férfiak körében nőtt, a nőknél csökkent a munkanélküliség

A 2018. november és 2019. január közötti időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 481 ezer volt, 45 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Ugyanebben az időintervallumban a munkanélküliek átlagos létszáma 170 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,7 százalék volt.

Népességfogyás – 10 milliónál kevesebben lakják az országot

Nőtt a népességszám természetes fogyása 2018-ban, miután a halálozások száma emelkedett, a születéseké pedig csökkent az előző év azonos időszakához képest.

KSH: több mint 17 ezer lakás épült tavaly – Budapest és környéke vezet

Tavaly 17 681 új lakás épült, 3292-vel, 22,9 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 36 719 volt, 3,4 százalékkal kevesebb, mint 2017-ben.

KSH: a nettó átlagkereset tavaly 219 ezer forint volt

Tavaly decemberben a bruttó átlagkereset 360 000 forint volt, 10,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban. 2018. január-decemberben a bruttó átlagkereset 329 900 forint, a nettó átlagkereset 219 400 forint volt, egyaránt 11,3 százalékkal nőtt az előző évihez viszonyítva.

KSH: nagyot drágult a burgonya és a vöröshagyma decemberben

Tavaly a mezőgazdasági termelői árak 2,7 százalékkal, a ráfordítási árak pedig 4,8 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. 2018-ban a növényi termékek ára 5,8 százalékkal emelkedett, az élő állatok és állati termékeké viszont 2,2 százalékkal mérséklődött.

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább