Kezdőlap Címkék Magyar falu program

Magyar falu program

Falusi csok: újabb kétszáz településen

Tovább bővíti a kormány a falusi csok-kal érintett települések listáját: januártól 2678 településen - Magyarország ötezer lakos alatti településeinek több mint 93 százalékán - lesz elérhető a támogatás - közölte a Miniszterelnökség.

Magyar falu program. Pályázatok iskolai és óvodai felújításokra

Iskolai és óvodai felújításokra is nyíltak pályázatok a Magyar falu programban, összesen 22 milliárd forint értékben - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Magyar falu program. Új pályázatok 22 milliárdos kerettel

Hat új pályázati kiírást tett közzé 22 milliárd forint értékben a kormány a Magyar falu programban - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Magyar falu program: pályázat tanya- és falugondnoki buszokra

A Magyar Falu Programban megjelent a tanya- és falugondnoki buszok beszerzésére kiírt pályázat - jelentette be a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Magyar falu program – Új pályázatok ötmilliárdos kerettel

Két új pályázat jelent meg a Magyar falu programban: óvodák játszóudvarai és nyilvános játszóterek újulhatnak meg a kistelepüléseken, valamint a közterületek karbantartásához szükséges eszközöket is vásárolhatnak a falvak - közölte Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Magyar falu program. Új pályázat utak és hidak építésére

Önkormányzati tulajdonban lévő utak, hidak építésére, felújítására és járdák építésének, felújításának anyagtámogatására pályázhatnak az ötezer, vagy ez alatti állandó lakossal rendelkező helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások a Magyar falu programban - közölte a Miniszterelnökség.

Magyar falu program. Tízmilliárd forint közösségépítésre

Két újabb kiírást hirdetett meg a kormány a Magyar Falu Programban: a pályázatok az egyházi, illetve önkormányzati tulajdonú közösségi terek ki- és átalakítására, valamint foglalkoztatás támogatására adnak lehetőséget 10 milliárd forint keretösszegben.

Magyar falu program. Két új pályázat tízmilliárdos kerettel

Két újabb pályázatot hirdetett meg a kormány a Magyar falu program keretében: tízmilliárd forint értékben lehet pályázni út-, híd- és járdaépítésre, illetve -felújításra - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Magyar falu program. Ötmilliárd forint civil szervezeteknek

Bővül a Magyar falu program, amelynek keretösszege idén is 150 milliárd forint. Újdonság, hogy a falusi civil szervezeteket is támogatják, számukra ötmilliárd forintot különítettek el.

Magyar falu program – 12 milliárd a kistelepüléseknek

Több mint 1500 kistelepülési pályázat kapott összesen mintegy 12 milliárd forintot a közelmúltban a Magyar falu program öt pályázati kiírása keretében - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Pályázat – állami földekre, önkormányzatoknak

Az Agrárminisztérium és a Nemzeti Földügyi Központ nyilvános pályázatot hirdetett települési önkormányzatok számára, melynek keretében állami földek ingyenes használatára szerezhettek jogosultságot.

Magyar falu program – kétmilliárd forint sportparkokra

A kormány kétmilliárd forinttal támogatja sportparkok építését a Magyar falu program keretében. Az intézkedéssel a kistelepüléseken élők számára teremtenék meg a mindennapos sportolás lehetőségét.

Bővül a Magyar falu program – négy új pályázat

Kilencmilliárd forint értékben, újabb négy pályázati felhívást tesz közzé a kormány a Magyar falu programban - közölte Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Magyar falu program. Bővül a falu- és tanyagondnoki szolgáltatás

A következő években több száz településen indulhat új szolgálat, az önkormányzatok pedig nagyobb állami támogatást vehetnek igénybe - mondta el Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa.

Falusi csok: 2486 településen igényelhető, tanyán is – részletek

Megjelent a közel két és félezer településen igényelhető falusi csok részleteit és feltételeit tartalmazó, július elsejétől hatályos kormányrendelet a Magyar Közlönyben - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Magyar falu program. Szolgálati lakás falusi háziorvosoknak

Szolgálati házakat építenének a Magyar falu program keretében azokon a kistelepüléseken, ahol hosszabb ideje nincs háziorvos.

Magyar falu program. 11 milliárd forint egészségügyi fejlesztésekre

Orvosi rendelőre, orvosi szolgálati lakásra és orvostechnikai eszközökre fordítható, 11 milliárd forint keretösszegű pályázati kiírással folytatódik a Magyar falu program.

Elindult a Magyar falu program – kiírták az első pályázatokat

Az egyházi közösségeknek és a helyi önkormányzatoknak szóló két pályázati kiírással elindult a Magyar falu program - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a perbáli plébánián.

Gulyás: a falusi csok használt lakásra is elkölthető – további részletek

A kormány a Magyar falu program keretében döntött a falusi családi otthonteremtési támogatás (csok) bevezetéséről. A leszakadó települések további támogatását is tervezi a kabinet - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter Budapesten, sajtótájékoztatóján.

Magyar falu program. 150 milliárdos támogatás községfejlesztésre

Idén a Magyar falu programra 150 milliárd forintot fordít a kormány - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább