Kezdőlap Címkék Magyar gazdaság

magyar gazdaság

Pozitívról stabilra – Rontotta a magyar kilátást az S&P

A Standard & Poor's pozitívról stabilra módosította a hosszú és rövid lejáratú, devizában és forintban fennálló magyar államadósság-kötelezettségek osztályzati kilátását. A lépést a koronavírus-árvány várható gazdasági hatásaival indokolta a hitelminősítő.

Az MNB állampapír- és jelzáloglevél-vásárlási programja – részletek

Az állampapír-vásárlási és a jelzáloglevél-vásárlási program célja a monetáris transzmisszió sérüléseinek megelőzése és a koronavírus-járvány kapcsán felmerülő gazdasági és pénzügyi kockázatok kezelése. Mindkét program május 4-én indul. Részletek.

Matolcsy: európai kistigrissé válhat Magyarország

Magyarország számára megnyílik a lehetőség a szingapúri modell megépítésére Európában. Sőt, ahogy Szingapúrnak voltak kistigris társai, az egész V4 csoport az európai kistigrissé válás történelmi szakaszába léphet - fejti ki írásában Matolcsy György, az MNB elnöke.

Varga Mihály: három százalékkal zsugorodhat a gazdaság

Zárójelbe kell tenni azt a korábbi forgatókönyvet, amely szerint az idén növekedik a magyar gazdaság - mondta a pénzügyminiszter a Kossuth Rádióban.

Matolcsy György: V-alakú pályára állhat a magyar gazdaság

Jelentős a bizonytalanság a világban, nehéz pontos gazdasági prognózisokat adni a jövőre nézve, de a magyar gazdaság alapjai elég stabilak ahhoz, hogy az eddig követett 2-3 százalékpontos növekedési többletet tartani tudjuk az EU átlagához képest - mondta a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

Az IMF szerint 3,1 százalékos lesz a magyar GDP-csökkenés

Az Európai Unióban a magyarországi bruttó hazai termék fog Málta után a legkevésbé csökkenni idén a járványvédelmi korlátozások miatt - áll a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 2020-2021-es világgazdasági prognózisának előzetesében.

Palkovics László a gazdaságvédelmi csomag részleteiről

Az állam a rövidített munkaidőben dolgozók után 3 hónapig 70 százalékos bértámogatást, a kutatási-fejlesztési területen dolgozók után 3 hónapig 40 százalékos bértámogatást vállal. A munkahelyek védelmét adókönnyítésekkel és az adminisztrációs kötelezettségek enyhítésével is támogatja a kormány - mondta az innovációs és technológiai miniszter.

Gulyás: kétezer milliárd forint áll rendelkezésre

Jelenleg mintegy kétezer milliárd forint áll rendelkezésre ahhoz, hogy a kormány fedezze a koronavírus-járvány elleni védekezéshez szükséges költségeket, és a lehető leghamarabb újra lehessen indítani a gazdaságot - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Matolcsy György: a kockázatok erősek, de nagy a lehetőség is

Drámaian indult a 2020-as évtized, a kockázatok erősebbek, a kihívások nagyobbak. Cserébe a lehetőségek is nagyra nőnek, aki nyer, az nagyot nyerhet versenytársaihoz képest - írta legújabb cikkében a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.

Az MNB az infláció lassulására számít

Idén 3 százalék alá eshet, hosszabb távon pedig 3 százalék körül stabilizálódhat az infláció - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) online sajtótájékoztatóján a Közgazdasági előrejelzés és elemzés igazgatóság vezetője.

Nagy Márton: V-alakú növekedés jöhet

A jegybanki előrejelzés szerint a koronavírus leküzdése után V-alakú gazdasági növekedés jöhet, vagyis 2020-ban 2 százalék körüli, 2021-ben pedig a járvány előttinél is magasabb ütemű bővülés várható - mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.

Az MNB szerint 2-3 százalékos lesz az idei növekedés

Az MNB a korábban vártnál kisé lassabb, 2-3 százalékos gazdasági növekedéssel és 2,6-2,8 százalékos inflációval számol idén, megjegyezve, hogy az előrejelzés bizonytalansága nagy, és a prognózis a március 19-ei állapotot tükrözi.

Orbán: felfüggesztik a hiteltörlesztéseket az év végéig

Az év végéig felfüggesztik a magánszemélyek és vállalkozások hiteleinek tőke- és kamatfizetési kötelezettségét - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök.

Vértes: 2,5 százalékos bővüléssel megúszhatjuk a válságot

Recessziós veszély még nincs, 2-2,5 százalékos növekedéssel megúszhatjuk a koronavírus-járvány okozta válságot - jelentette ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke, aki szerint a gazdaság nagyon bonyolult gépezet, sok a bizonytalanság, ezért nehéz megjósolni az ország gazdasági teljesítményét.

Orbán: munkanélküliségi hullám fenyegeti az országot

A koronavírus-járvány miatt az egész magyar gazdaság bajba kerül, és vannak olyan ágazatok, ahol a baj már bekopogtatott - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlésben.

Koronavírus után – Matolcsy György a gazdaság újraindításáról: gyorsítás kell

A jegybank elnöke a koronavírus utáni idők teendőiről, a gazdaság újraindításáról fogalmazta meg elképzeléseit. Azt vizionálja, hogy a világgazdaság nem fordul általános válságba, azt írja, nem kell tartani a 2007-2009-es válság megismétlődésétől, és Magyarország jó válságkezeléssel megvédheti a 2020-as évet és megnyerheti 2021-et.

Matolcsy szerint erős a magyar gazdaság immunrendszere

A koronavírus hosszabb távú hatásai kiszámíthatatlanok, de a gazdasági hatása tovább húzódik majd, mint az egészségügyi. A magyar gazdaság ellenálló képessége erős - mondta Matolcsy György.

Orbán Viktor: brutális változásokra kell készülni

Kormányzati segítséget ígért Orbán Viktor miniszterelnök a koronavírus miatt veszteségeket elszenvedő gazdasági szereplőknek a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gazdaságpolitikai fórumán. A miniszterelnök szerint világjárványra kell készülni, ami brutális változásokat hoz magával.

A GKI szerint 3,2 százalékra lassul a növekedés

Az idén 3,2 százalékra csökkenhet a magyar gazdaság növekedési üteme, de mivel az uniós átlag is elmaradhat a korábbi várakozásoktól, elérhető a 2 százalékos növekedési előny - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.

A szolgáltatások és a beruházások húzták a GDP-t

A bruttó hazai termék (GDP) 4,5 százalékkal nőtt 2019 negyedik negyedévében, az egész évben pedig 4,9 százalékos volt a bővülés - erősítette meg második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal. A növekedést a szolgáltatások és a beruházások támogatták a legerőteljesebben.

Friss

Itt a spárga, ette már ma? – a megszokottnál korábban itt a szezon

Hazánkban mintegy 1437 hektáron foglalkoznak spárgatermesztéssel a gazdálkodók, ahonnan éves szinten mintegy 5000-5500 tonna termést takarítanak be.

Itt az újabb árzuhanás a Teslánál

A Model S alapváltozata most 72 990 dollárba, a másik változata pedig 87 990 dollárba kerül. A Model X alapváltozata most 77 990 dollárba kerül, a másik változata pedig 92 900 dollárba.

Háborús helyzet vízözönnel: így változtattak útvonalat a légitársaságok

A United Airlines azt jelezte, hogy május 2-ig törli a Newarkból Tel Avivba közlekedő napi járatát, míg az Air Canada azt tette közzé, hogy június végéig szünetelteti a Tel Avivba és Tel Avivból induló járatait.

Hatalmas lehetőség előtt az állattenyésztők ágazata

Április elejéig 470 milliárd forintot fizetett ki a Magyar Államkincstár 156 ezer gazdálkodónak, múlt héten újabb 55 milliárd forintot.

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.