Kezdőlap Címkék Márka

márka

Brandek és értékek 2020-ban

Mint minden, a ’Best Global Brands’ rangsor is a koronavírus-válság hatásait tükrözi 2020-ban. Az amerikai Interbrand készített értéksorrendet. Az Apple továbbra is a legértékesebb márka, az Amazont és a Netflixet még gazdagabbá tette a korona-krízis. Rengeteg amerikai, kevés ázsiai és meglepően sok olasz márka a TOP 100-ban.

Átmeneti a recesszió, új technológia, drágább lesz az új autó

A kisteherautók eladása a járvány idején sem csökkent komolyabb mértékben, az autópiac a negyedik negyedévre magára talál – mondja Szabó Attila a Ford Magyarország cseh piacért is felelős ügyvezető igazgatója. A szakember szerint az új autók az átmenetinek tartott recesszió ellenére is drágulnak, aminek oka az új technológiák mellett elsősorban a forint gyengülése.

Walesben nem ismerik a szaloncukrot, de díjazzák a Best of Hungary-t

A rendszerváltás után hamar megtanultuk, hogy nem minden világhírűnek gondolt élelmiszerünk az, aminek hisszük, és legfeljebb csak itthon számítjuk némelyiket a világhíresek közé. Szerencsére mindig akadnak olyanok, akiknek meggyőződésük, hogy  a világ csodálatát még ki nem vívott, kiváló magyar produktumok méltán kaphatnak megbecsülést a nagyvilágban. Ez a meggyőződés vezérli a minőségi magyar termékek Wales-ben élő importőrét, Gyenes Mónikát és fiát Zoltánt is.

Becsapták a magyar fogyasztókat. Az EU rendelet szentesíti a csalást?

Továbbra is másodrendűként kezelik a kelet-európai tagállamok állampolgárait az Európai Unióban. Ezt a V4-ek agrárminiszterei állapíthatták meg, miután megtudták, hogy kikerült az élelmiszerek kettős minőségének gyakorlatát megszüntető rendelkezés az EU jogalkotási programjából. 

Az EU beismerte a gazemberséget, az is nagy dolog – reagált az agrárminiszter

Becsapták a térségünkben élő fogyasztókat. A vétkes cégek megnevezésétől mindenki óvakodik. A magyar agrárminiszter azonban a részeredménynek is örül.

Becsapták a magyar fogyasztókat, csak a csomagolás ugyanaz – az EU tovább tétovázik?

A kelet-európai vásárló ugyanolyan márkanév alatt, ugyanolyan csomagolásban, nem ugyanolyan összetevőkből készült élelmiszert kap, mint nyugati társa az EU-ban.

Friss

Nem módosította az alapkamatot a monetáris tanács

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa nem változtatott keddi ülésén az alapkamaton, amely így változatlanul 6,5 százalék, nem változott a kamatfolyosó két széle sem.

JóAutók.hu: csúcsot dönt a használtautó-piac

soha nem látott piaci aktivitást az év további részében erősítheti az euróárfolyam is, ami miatt a korábban használtautó-importban gondolkodó vásárlók egy részének érdeklődése is inkább a belföldi piac felé fordul.

Több ezer diákot mozgat meg a Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi edukációs verseny

A versenyt 2020 ősze óta évente két alkalommal rendezik meg: tavasszal a gimnazisták, ősszel a technikumi és szakképző iskolai tanulók mérhetik össze a tudásukat négyfős csapatokban.

Révkalauz -Munkajogi, versenyjogi és adatvédelmi online rendszer támogatja a vállalkozásokat

A Révkalauz nevű online elérhető rendszer vállalati környezetben könnyen és hatékonyan alkalmazható automatizált szerződéskötési folyamatokat, iratmintákat, belső szabályzattárak létrehozását segítő információkat kínál a megrendelőknek.

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Több mint egy év után csak elindult az ingyenes bolti készpénzfelvétel

Az elfogadott bankkártyák köre viszont szűk: csak a Mastercard vagy Maestro típusú kártyával rendelkező OTP-s ügyfelek tudnak készpénzt felvenni a diszkontlánc üzleteiben.

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggel

Az euró 1,0840 dollárra erősödött péntek reggel a csütörtök kora esti 1,0828 dollárról.

Az EKB csökkentette az irányadó kamatlábat

Az EKB döntése megfelel a többségi piaci várakozásoknak.