Kezdőlap Címkék Mercedes

Mercedes

Karcsúsít a Daimler – munkahelyek ezrei szűnnek meg

Több ezer munkahelyet számol fel az elkövetkező három évben a Daimler - jelentette be konkrét létszám megadása nélkül a német járműipari konszern.

Elbocsátások jönnek a Mercedesnél

Létszámleépítésre készül a Daimler, a Mercedestől több mint ezer vezető elbocsátását tervezik. Emellett a beruházási programok befagyasztása is napirenden van.

Közel ötmilliárd forintból bővítette esztergomi gyárát a Kirchhoff Hungária

A karosszériaelemeket gyártó Kirchhoff Hungária Kft. közel ötmilliárd forintos beruházással bővítette esztergomi üzemét - ismertette a vállalat tulajdonosa a magyar üzem létesítésének 15. évét ünneplő sajtótájékoztatón.

Manipulált dízelmotorok. 870 millió eurós bírság a Daimlernek

Közel kilencszázmillió eurós bírság megfizetésére kötelezték a Daimlert a versenytárs Volkswagen dízelbotrányához hasonló szabálytalanság miatt Németországban. Az autógyártó nem fellebbez.

Kiderült, hogyan juthatott luxuskocsikhoz Kim Dzsong Un

Két páncélozott Mercedest szállítottak tavaly Kim Dzsong Unnak Hollandiából, noha nemzetközi szankciók tiltják a luxuscikkek exportját Észak-Koreába.

Vezércsere a magyar Mercedes élén

Reinhard Münster vette át a Mercedes-Benz Hungária Kft. vezetését. Az új ügyvezető igazgató harminc évvel ezelőtt kezdte karrierjét a Mercedes-Benznél.

Dízelbotrány – Veszteségbe fordult a Daimler

Előzetes számításai szerint komoly veszteséggel zárta az idei második negyedévet a Daimler. A Mercedeseket is gyártó vállalat figyelmeztette a befektetőket.

Dízelbotrány. 700 ezer autót is visszahívhat a Mercedes

Tiltott szoftveres funkció miatt hatvanezer Mercedes-Benz GLK 220 típusú dízelmotoros autót kell azonnali hatállyal visszahívnia a Daimlernek átalakításra. Amennyiben más modelleknél is felmerül a technikai kifogás, hétszázezer jármű lehet érintett.

Mercedes: nincs veszélyben a kecskeméti gyárbővítés

Nincs veszélyben az a korábban kitűzött cél, hogy bővítsék a Mercedes-Benz kecskeméti gyárát - közölte az autógyár.

Mégis épülhet BMW-gyár Debrecenben

A német Handelsblatt szerint veszélybe került a bajor autógyár magyarországi fejlesztése. A sajtóhírt a BMW Magyarország kommunikációs munkatársa nem kívánta kommentálni, ellenben magyarországi kapacitásbővülésről beszélt.

Elektromos autók és új technológiák a 89. Genfi Nemzetközi Autókiállításon

A korábbi éveknél hangsúlyosabban jelennek meg az elektromos autók és az új technológiák a 89. Genfi Nemzetközi Autókiállításon, amely kedden a sajtónappal mutatkozott be elsőként.

Mercedes: a magyar piacon elkelt autók negyede Kecskeméten készült

Tavaly is meghaladta a 190 ezret a kecskeméti Mercedes-gyárban készült autók száma, a teljes magyarországi értékesítése pedig megduplázódott 2015-höz képest.

Gyenge januárral indított a Daimler

Eladás csökkenéssel kezdte az évet a Daimler AG járműipari konszern a cég központjában Stuttgartban közzétett beszámolója szerint.

Autóipari bérharc Kelet-Közép-Európában. Mit hoz vagy visz a jövő?

A magyarországi Audi-dolgozók jelentős béremelést követelnek. A Škodánál Csehországban pedig több béren kívüli juttatást. Kelet-Közép-Európa már nem olcsó összeszerelő-üzem? – teszi fel a kérdést Németország egyik legtekintélyesebb napilapja, a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ). 

Lengyel gyárban készül a Mercedes akkumulátora – részletek

A német határtól 10 kilométerre fekvő lengyelországi Jaworban gyárt elektromos autókhoz akkumulátorokat a Mercedes-Benz - jelentette be sajtókonferencián Mateusz Morawiecki miniszterelnök.

Lengyelországban létesít akkumulátorgyárat a Mercedes

A lengyelországi Jaworban fog elektromos autókhoz akkumulátorokat gyártani a Mercedes-Benz - jelentette be kedden sajtókonferencián Mateusz Morawiecki miniszterelnök - jelentette a Reuters.

Mercedes, BMW, Audi – Kelendő a luxus Magyarországon 

A prémium autók szegmense 9,5 százalékkal bővült 2018-ban az új autók magyarországi piacán, ahol az eladott 136 601 személyautóból 12 949 prémium kategóriás volt. 

Volvo előfizetésre. Ne vegyen autót – szól a hirdetés

Új megoldást választott a Volvo eladásainak és vevőkörének bővítésére. Világszerte  be kívánja vezetni a „Ne vedd meg ezt az autót” megoldást, amit Németországban  plakátjain már hirdet is. 2025-re az eladásaik felét már előfizetéssel kívánják értékesíteni.

A VW Kelet-Közép-Európába tart – a megaberuházásra Győr az esélyes?

A VW-csoport új gyárat épít Kelet-Közép-Európában. A beruházás helye még nyitott. Győr jó eséllyel indul. Versenyben vannak a bolgárok, a csehek, a lengyelek és a románok is, 4-5 ezer munkahely a tét.

A Die Zeit a német – magyar kapcsolatokról: Der doppelte Orban

A német gazdasági szereplők mit gondolnak a Berlin-Budapest kapcsolatáról? Hogyan befolyásolja a politika a befektetői döntéseket? Erről szól a tekintélyes német lap, a Die Zeit gazdasági újságírójának cikke, ami a Die doppelte Orbán címmel jelent meg nemrégiben. Lapszemle

Friss

Itt a spárga, ette már ma? – a megszokottnál korábban itt a szezon

Hazánkban mintegy 1437 hektáron foglalkoznak spárgatermesztéssel a gazdálkodók, ahonnan éves szinten mintegy 5000-5500 tonna termést takarítanak be.

Itt az újabb árzuhanás a Teslánál

A Model S alapváltozata most 72 990 dollárba, a másik változata pedig 87 990 dollárba kerül. A Model X alapváltozata most 77 990 dollárba kerül, a másik változata pedig 92 900 dollárba.

Háborús helyzet vízözönnel: így változtattak útvonalat a légitársaságok

A United Airlines azt jelezte, hogy május 2-ig törli a Newarkból Tel Avivba közlekedő napi járatát, míg az Air Canada azt tette közzé, hogy június végéig szünetelteti a Tel Avivba és Tel Avivból induló járatait.

Hatalmas lehetőség előtt az állattenyésztők ágazata

Április elejéig 470 milliárd forintot fizetett ki a Magyar Államkincstár 156 ezer gazdálkodónak, múlt héten újabb 55 milliárd forintot.

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.