mtü
Guller Zoltán: a tavalyinál is jobban teljesít a belföldi turizmus
A belföldi turizmus nemcsak megközelítette, de meg is haladta a tavalyi számokat, és az előfoglalások alapján ősszel is kiemelkedő lehet a forgalom a hazai szálláshelyeken - mondta el Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója legfrissebb podcastjában.
Turisztikai ügynökség: Budapest a magas árakat elfelejtheti
Növelni kell a Budapestre érkező belföldi turisták számát - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese. Júliusban Budapesten 75 ezer turista járt, 40 százaléka belföldről érkezett, a külföldi látogatók száma jelentősen csökkent.
Pályázat vidéki idegenvezetőknek – egymillió is járhat
Egymillió forint támogatást is kaphatnak a vidéken élő idegenvezetők a Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. pályázatán.
Az MTÜ Magyarországot reklámozza a szomszédban
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a nemzetközi Budapest-kampánnyal párhuzamosan elindította Magyarországot népszerűsítő kampányát is: a hirdetések azon országok lakóit szólítják meg, amelyek autóval is elérhető távolságban vannak.
Kisfaludy-program. Újabb tízmilliárdokra pályázhatnak a szállodák
A Kisfaludy-program új szakaszában a száznál több szobával rendelkező szállodák építésére, illetve a felújításra szoruló hotelek és kisebb szállások korszerűsítésére, bővítésére is pályázható támogatás.
Újranyit a vidéki vendéglátás – kézikönyv segít
Vidéken már kinyithatnak a szállodák, az éttermek és a kávézók. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) kiadott egy kézikönyvet, amely az újrainduláshoz szükséges ajánlásokat tartalmazza.
Összeomlott a turizmus – itthon mentőterv készül
Soha nem volt ilyen helyzetben a világ turizmusa, mint most, a koronavírus-járvány miatt. A helyzet itthon is drámai, hétpontos akcióterv készül - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója.
Húsvétra 85 százalékkal csökkenhet a turizmus
A koronavírus miatt húsvétra 85 százalékkal is csökkenhet az európai turizmus. A nehéz helyzetbe került vállalkozások megsegítésére egymilliárd forintos vis maior keretet hozott létre a Magyar Turisztikai Ügynökség.
Honlapot kapott a magyar bor
Bor.hu címen hivatalos honlap jött létre a magyar szőlők, borok és borvidékek bemutatására - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).
Turisztikai adatközlő rendszer – regisztráció júniustól
Június elsejétől indul a nemzeti turisztikai adatszolgáltató központ (ntak) rendszerének regisztrációja, az egységes, online adatszolgáltatási rendszert fokozatosan vezetik be a magyarországi szálláshelyeken, jelenleg tesztüzemben működik.
Turisztikai adatszolgáltatás. Nem csak szálláshelyeknek lesz kötelező
A szálláshelyek után a turizmus más szolgáltatóira is kiterjesztenék a nemzeti turisztikai adatszolgáltató központ (ntak) rendszert, hogy ténylegesen lehessen mérni az ágazat teljesítményét.
Turisztikai Ügynökség: októberben kiemelkedően nőtt a belföldi turizmus
Kiemelkedően teljesített a belföldi turizmus októberben: az előző év azonos időszakához képest 9,6 százalékkal nőtt a magyar vendégek száma, meghaladta az 530 ezret.
Tursztikai ajánlatok, kipontozott élmények
Új digitális platform, forgalomélénkítő kampány. A szlogen: Mondj egy jó helyet, találj egy még jobbat! Helló Ősz!
Friss
Bomba lehetőségeket rejt még az élelmiszeripar az agrárminisztérium szerint
A kormány hatalmas lehetőségeket lát az élelmiszeriparban, ezért emelte...
Igazi áttörés az online számláknál
Napokon belül a kétmilliárdot is eléri a jelentősen növekvő...
Szép kártya last minute
Szinte már csak óráik vannak a SZÉP-kártyásoknak arra, hogy...
Rezsicsökkentési tippek otthonra, a német szakminisztériumtól
A német Szövetségi Gazdasági és Éghajlatvédelmi Minisztérium közzé tette...
Hírek
Külföldi kézben lévő, hazai biogázüzemet vásárol fel a Mol
A Mol megállapodást kötött a BayWa AG-vel a Szarvasi Biogázüzem megvásárlásáról. A hulladékfeldolgozó létesítmény szerves hulladékot használ villamos energia és hő előállítására, kapcsolt energiatermeléssel, körülbelül 4 megawatt elektromos csúcskapacitással - közölte a Mol.
Drágultak az üzemanyagok: ezek az árak a hosszú hétvégére
Ma tovább emelkedtek a hazai üzemanyagárak: a benzin bruttó 8 forinttal, a gázolaj pedig bruttó 4 forinttal drágult.
Idén jobban fizet a diákmunka
Az eddig meghirdetett nyári diákmunkákra a mezőgazdaságban átlagosan 1400 forintos órabért kínálnak, gyártási, logisztikai, vendéglátási és kereskedelmi feladatok ellátása során 1600-1750 forint az órabér, üzleti kiszolgáló központokban, call centerekben vagy IT-területen pedig 2000 forint felett lehet keresni - derült ki az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet felméréséből.
Az ementáli sajtot nem hagyják kisajátítani
A svájci sajtgyártók azt szeretnék, ha az Emmentaler (magyarul ementáli) nevet kizárólag az ő sajtkülönlegességükre használnák. Az uniós bíróság most elutasította ezt a kérelmet.
Véleményezte a 2024-es büdzsé tervezetét a Költségvetési Tanács
A Költségvetési Tanácsnak (KT) a Magyarország 2024-es központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat tervezetének hitelességére és végrehajthatóságára nézve nincsenek alapvető ellenvetései - közölte a tanács.
Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén
Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium.
Újabb drágulás jön, péntek előtt érdemes tankolni
Péntektől tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak: a benzin esetében a változás mértéke bruttó 8 forint, a gázolaj ára pedig bruttó 4 forinttal emelkedik.
A tatai Platán Gourmet nyerte el az Év étterme díjat
A tatai Platán Gourmet nyerte el a magyar gasztronómia egyik legrangosabb elismeréseként számon tartott Audi - Dining Guide Év étterme díjat.
Gazdaság
Igazi áttörés az online számláknál
Napokon belül a kétmilliárdot is eléri a jelentősen növekvő online számlák száma. Ezt Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára mondta az MTI-nek....
Szép kártya last minute
Szinte már csak óráik vannak a SZÉP-kártyásoknak arra, hogy május végéig elköltsék az október közepéig megkapott pénzüket, különben elvész a kedvezményük, és júniustól már...
MNB: számos kihívással néz szembe a betétbiztosítási rendszer
Az európai betétbiztosítási rendszer a nemzetközi válságok mellett számos szabályozási kihívással is szembenéz - mondta Kandrács Csaba, a jegybank alelnöke az Európai Betétbiztosítók Fórumának (European Forum of Deposit Insurers, EFDI) budapesti nemzetközi konferenciáját megnyitó beszédében.