Kezdőlap Címkék Nagy Andrea Magdolna

Nagy Andrea Magdolna

Itt lesznek fogyasztóvédelmi ellenőrzések 2022-ben – az ITM listája

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) honlapján már publikálta a 2022-es évre kiadott fogyasztóvédelmi hatósági ellenőrzési és vizsgálati programját, az úgynevezett egységes vizsgálati programot (EVP). Idén a fogyasztóvédelmi hatóságok részéről a tavalyinál is nagyobb lendületre, és kettővel több – pontosan ötven - témavizsgálatra számíthatnak a vállalkozások. Hogy hol számíthatunk ellenőrzésekre, azt dr. Nagy Andrea Magdolna, a CERHA HEMPEL Dezső és Társai Ügyvédi Iroda fogyasztóvédelmi praxisának vezetője fogalja össze.  

Friss

Idén is lehet jelentkezni a Rákóczi Szövetség diaszpóraprogramjára

Lehet idén is jelentkezni a Rákóczi Szövetség diaszpóraprogramjára, amely a magyar kormány támogatásával valósul meg - jelentette be Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

Jelentősen megváltozik a felsőoktatási felvételi

Jelentős módosítások lépnek életbe a felsőoktatási felvételi szabályozásában 2023-ban és 2024-ben - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért és innovációért felelős államtitkára a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum (BMSZC) Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikumban.

Szerdán zuhanásnak indulnak az üzemanyagárak

Zuhanásnak indulnak a hazai üzemanyagárak szerdán: a benzin esetében bruttó 10 forinttal csökken a nagykereskedelmi ár, a gázolajért pedig a kutak bruttó 25 forinttal fizetnek majd kevesebbet a nagykereskedőjüknek.

Akár Ön is kaphat ingyen repjegyet Hongkongba. Csak jelentkezni kell a turisztikai hivatal akciójára

Márciustól Hongkong félmillió repülőjegyet oszt szét ingyen világszerte. Az új globális promóciós kampánytól a helyi turisztikai hivatal azt várja, hogy a koronavírus-járvány után újra beindítja a nemzetközi turizmust a városban.

Hírek

Szerdán zuhanásnak indulnak az üzemanyagárak

Zuhanásnak indulnak a hazai üzemanyagárak szerdán: a benzin esetében bruttó 10 forinttal csökken a nagykereskedelmi ár, a gázolajért pedig a kutak bruttó 25 forinttal fizetnek majd kevesebbet a nagykereskedőjüknek.

Vádemelést javasol egy kelet-magyarországi milliárdossal szemben a NAV

Vádemelést javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy kelet-magyarországi élelmiszerlánc- és szállodatulajdonos, valamint ügyvédje ellen; a gyanú szerint a vállalkozó két év alatt 7,4 milliárd forint osztalékot vett fel vállalkozásaiból, ami után nem fizetett adót - közölte a hatóság.

Hamarosan érkezik a dupla nyugdíj

Három nappal korábban kézhez kaphatják a februári, valamint az emelt összegű 13. havi nyugdíjat, és számos más nyugdíjszerű ellátást azok, akik azt postai úton kérték. Akik bankszámlára kapják a járandóságukat, azokhoz február 10-én, pénteken érkezik az utalás. Mindez több mint 2,4 millió állampolgárt érint, a februári járandóságok teljes összege pedig meghaladja a 935 milliárd forintot - közölte Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Változások az egységes kérelemnél: több mint százezer gazdálkodó érintett

Idén a jogszabályi változások és az elektronikus közigazgatási rendszer fejlesztése miatt közel 110 ezer gazdálkodónak meg kell újítani az egységes kérelmek benyújtásához szükséges meghatalmazásokat - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Új felsővezetőket választottak a Vodafone élére

A Vodafone Magyarország Zrt. igazgatósága Blénessy Lászlót, a 4iG csoport üzleti folyamataiért felelős általános vezérigazgató-helyettesét választotta meg új vezérigazgatónak, és változott a vezérigazgató-helyettesek személye is a nemrég felvásárolt telekommunikációs cégnél - közölte a 4iG távközlési és informatikai vállalat.

Műszakiztató kormánytisztviselőket gyanúsítanak korrupcióval

Őrizetbe vettek nyolc kormánytisztviselőt, akik a gyanú szerint vesztegetési pénzt fogadtak el egy műszakivizsga-állomáson az ügyfelektől - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

Kazah olaj jöhet a Barátság vezetéken

A Transznyefyt készen áll arra, hogy februárban megkezdje 20 ezer tonna kazah olaj tranzitját Németországba a Barátság vezetéken keresztül - jelentette a TASZSZ orosz hírügynökség a vállalatra hivatkozva.

Pénteken nagyot csökken a gázolaj ára – olcsóbb lesz a benzin is

Péntektől a benzin nagykereskedelmi ára bruttó 5 forinttal, a gázolajé pedig 15 forinttal lesz alacsonyabb, így várhatóan a kiskereskedelmi árak is hasonló mértékben csökkennek.

Gazdaság

Magyarországra is befutott a hitelkártya alternatívája – minden előnyével és hátrányával

Néhány éve indult el a "vásárolj most, fizess később", azaz Buy Now Pay Later (BNPL) pénzügyi szolgáltatás az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában, ma már több mint 30 országban, többek között Magyarországon is van ilyen fizetési lehetőség a piacon - hívta fel a figyelmet a Deloitte könyvvizsgáló.

Változások jönnek a lakásbiztosítási piacon

A kormány február 1-jei ülésén elfogadta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) javaslatát és a lakásbiztosítások szabályozásának átalakításáról döntött, a vonatkozó jogszabály a Magyar Közlönyben kihirdetésre került - közölte a tárca.

Zöld lámpát kapott az OTP – piacvezető lesz Szlovéniában

Az OTP Bank megkapta a Nova KBM szlovén pénzintézet megvásárlásának lezárásához szükséges utolsó engedélyt a helyi versenyvédelmi hatóságtól - közölte a magyar bankcsoport.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom