Kezdőlap Címkék NASA

NASA

NASA: elmarad az első tisztán női űrséta, nincs elég szkafander

Anne McClainnek és Christina Kochnak a méretében csupán egy megfelelő méretű űrruha volt, így a két nő felváltva fogja elhagyni az űrállomást, férfi kollegákkal.

Roszkoszmosz: a Szojuz féláron tudja azt, amit a Crew Dragon

Feleannyiba kerül az űrhajósok repülése a Szojuz MSZ, mint a Crew Dragon űrhajókon - jelentette ki Dmitrij Rogozin, a Roszkoszmosz orosz űrkutatási állami vállalat vezérigazgatója újságíróknak hétfőn Moszkvában.

Látványos fotón a Jupiter viharai

Látványos kép készült a Jupiter viharairól a NASA Juno nevű űrszondája által készített három felvételből, amelyet a gázóriás mellett elhaladva rögzített.

NASA: hatalmasat robbant egy meteor Kamcsatka fölött

Az oroszországi Cseljabinszk fölött hat évvel ezelőtt felrobbant meteorit óta a legnagyobb űrszikla égett el a közelmúltban a Bering-tenger fölött Kamcsatka félszigete közelében.

Űrkutatás. Megmérték a Tejútrendszer tömegét

Megmérte a Tejútrendszer tömegét a Hubble és a Gaia űrteleszkóp: több misszió eredményeként szerzett információk szerint a Földnek otthont adó galaxis becsült tömege 1,5 ezer milliárd Napénak felel meg.

Ultima Thule – Részletgazdag fotón a Naprendszer legtávolabbi égitestje

A lehető legélesebb, legrészletesebb felvételeket küldte el az Ultima Thule nevű égitestről az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) New Horizons űrszondája. 

Télies az időjárás a Marson – Napi hőmérsékletet is mér az Insight

Már időjárás-jelentést is küld a Marsról az Insight űrszonda, amely nemcsak a vörös bolygó hőmérsékletéről, hanem a széljárásról és a légnyomásról is naponta juttat el adatokat a Földre.

Letelepedne a Holdon a NASA – tartós holdprogramot terveznek

Az Egyesült Államok mihamarabb újra embert akar küldeni a Holdra, immár állandó jelleggel és magán űripari vállalkozások bevonásával.

A klimaváltozás már elkezdődött. Idén még melegebb lesz, mint tavaly

A tavalyi év az eddigi negyedik legmelegebb év volt, de brit meteorológusok szerint a következő öt év még melegebb lesz, újabb rekordok dőlhetnek meg.

Földről származó kőzet a Holdon?

A Holdról származó kőzetminták vizsgálatával foglalkozó ausztrál kutatócsoport szerint az egyik kőzetmintáról összetétele alapján erősen feltételezhető, hogy valójában a Földön képződött. Véleményük szerint elképzelhető, hogy a kőzet akkor került a Holdra, amikor egy aszteroida becsapódott a bolygóba több milliárd évvel ezelőtt. 

Ultima Thule, a legtávolabbi vizsgált égitest – kép

A New Horizons újabb felvételeket küldött a Naprendszer eddig vizsgált legtávolabbi égitestjéről, a 2014 MU69 jelű, nem hivatalosan Ultima Thule nevű kisbolygóról, amely felett átrepült az amerikai űrszonda.

NASA: már képet is küldött a Parker napszonda

Elkezdte küldeni az adatokat az amerikai űrkutatási hivatal Parker Solar Probe űrszondája, amely november elején ért a legközelebb a Naphoz - számolt be a BBC.

Átlépett a csillagközi térbe a Voyager 2 űrszonda

Átlépett a csillagközi térbe az 1977-ben útnak indított Voyager 2 űrszonda, amely ikertestvére, a Voyager 1 után a második olyan, ember alkotta űreszköz, amely "elhagyta Naprendszerünket" - jelentette be hétfőn az amerikai űrkutatási hivatal (NASA). 

Leszállt a Marsra a NASA űrszondája

Enyhén lejtős, mintegy 4 fokos hajlásszögű területen, egy sekély porral és homokkal teli kráterben landolt hétfőn a Mars felszínén az Insight robotgeológus űrszonda.

Friss

Újfajta BKK jegyek és bérletek jönnek

A jelenlegitől kissé eltérő külsejű jegyeket és bérleteket hoznak forgalomba.

Profit-figyelmeztetési boom Amerikában

Riasztóan sok amerikai vállalat figyelmeztetett arra, hogy elmaradhat nyeresége a várakozásoktól a harmadik negyedévben, ami a tőzsdei árfolyamok csökkenését eredményezheti.

Kínai ingatlanfejlesztő miatt csökkent a BUX is

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1394,76 pontos, 2,66...

Oltott és tesztelt turisták hamarosan beléphetnek az USA-ba

Washington megegyezett az Európai Unióvalval, hogy feloldják a vakcinázott...

Hírek

Megszületett II. Erzsébet tizenkettedik dédunokája

Leánygyermeknek adott életet Beatrix hercegnő, II. Erzsébet királynő 33 esztendős unokája. A Buckingham-palota bejelentése szerint a kislány szombat éjjel született a londoni Chelsea and Westminster kórházban.

Volt brit kormányfő lesz a WHO pénzügyi nagykövete

Gordon Brown volt brit miniszterelnök lesz az Egészségügyi Világszervezet (WHO) globális egészségügyi finanszírozással megbízott nagykövete - jelentette be Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója.

Kanári-szigetek. Ezrek menekülnek a vulkánkitörés elől

Már ötezren kényszerültek elhagyni otthonukat a Kanári-szigetek La Palma szigetén, miután vasárnap délután kitört egy tűzhányó - jelentette az El País című spanyol lap.

Karnyújtásnyira a félmilliós átlagfizetés

Az idei és a jövő évi béremelkedések hatására 2022 második vagy harmadik negyedévében elérheti a bruttó 500 ezer forintot az átlagfizetés Magyarországon - közölte Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.

Történelmi rekordra drágul a gázolaj – a benzin ára csökken

Eltérő irányú ármozgásokat figyelhetünk meg a hét közepén a hazai töltőállomásokon. Szerdán a benzin literenkénti átlagára bruttó 2 forinttal csökken, a gázolajé viszont bruttó 7 forinttal - történelmi rekordra - emelkedik.

Szlovénia: csak oltottak dolgozhatnak az állami hivatalokban

Csak oltási és gyógyulást tanúsító igazolással végezhetik a munkájukat az állami hivatalokban dolgozók Szlovéniában

Nagyot drágult a földgáz

Jelentős drágulás után ismét 800 dollár fölé emelkedett a földgáz ezer köbméterenkénti ára a szabadpiaci kereskedésben.

37 év után ért partot egy palackposta – hatezer kilométerre a feladóktól

Japán középiskolások dobták az óceánba 37 éve azt a vizespalackot, amely most hatezer kilométerrel távolabb, Hawaiin sodródott partra júniusban.

Gazdaság

Moratórium – Bankszövetség: méltánytalan a kamatok utólagos csökkentése

Méltánytalan a hitelkártyák és a folyószámlahitelek kamatát a személyi kölcsön kamatával egyező kamatra visszamenőleges hatállyal átszámolni, mivel a különböző termékek kamatozása és kockázata egymástól eltérő - közölte a Magyar Bankszövetség.

Hitelkártya és folyószámlahitel – Módosítás. A moratórium a kamatszintre is kihat

A moratóriumban részt vevő hitelkártya és folyószámla hiteleknél e termékek jóval magasabb kamatával szemben alacsonyabb, legfeljebb valamivel 13 százalék feletti kamatot kell alkalmazniuk a bankoknak az elszámolásnál - mondta el a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője.

Moratórium után. A bankoknál vizsgálódik az MNB

A jegybank tizenhat pénzügyi intézménynél vizsgálja, hogy azok hogyan módosítják a törlesztési moratórium lejárta után az érintett hitelszerződések futamidejét.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom