Kezdőlap Címkék Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Sikkasztás, csalás. Milliárdokat tüntetett el az országos számlagyár

Autóversenyzéshez kapcsolódó színlelt reklámtevékenységgel csalt el több mint 11 milliárd forintot 2012 és 2016 között az a bűnszervezet, amelynek 75 tagja ellen javasol vádemelést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Szja-bevallás: meghosszabbított nyitva tartással készül a NAV

A személyi jövedelemadó bevallás május 20-i határideje miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal fővárosi és megyei központi ügyfélszolgálatai 2019. május 6-tól május 20-ig hétköznaponként rendkívüli nyitva tartással várják az ügyfeleket.

Szja-bevallás. Zárul a papíralapú tervezetek kézbesítése – részletek

Máig kapják meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyilvántartásában szereplő címre a papíralapú adóbevallási tervezetet azok, akik kérték a postázást, valamint azok, akiknek nincs ügyfélkapujuk, de a tervezet ezer forintnál több visszatérítendő vagy befizetendő adót tartalmaz. Emellett, azok is kapnak levelet, akiknek a tervezetében a munkáltatók, kifizetők hiányos vagy téves adatközlése miatt ellentmondás van.

Baranya. 150 milliós költségvetési kárt okozhatott egy őrző-védő cég

Vádemelést javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága tizenöt ember ellen, akik a gyanú szerint 150 millió forinttal károsították meg a költségvetést.

Húsvéti razzián a NAV – kereskedőket ellenőriznek

Országos razziát indított húsvét előtt az adóhivatal, azokat a kereskedőket ellenőrzi kiemelten, akik az ünnephez szükséges élelmiszereket és más árucikkeket kínálják a vásárlóknak.

Szja-bevallás. Plázákban nyújt segítséget a NAV

Az szja-bevallás benyújtási határidejéig országszerte több plázában és hipermarketben is várják az ügyfeleket a NAV munkatársai, akik az szja-bevallással kapcsolatos teendőkben segítenek.

Autókereskedőket ellenőriz a NAV

Az elmúlt két évben százával végzett ellenőrzéseket az adóhivatal az autókereskedőknél és a járműalkatrészek forgalmazóinál, az eljárásokban másfél milliárd forint be nem fizetett adóra derítettek fényt a hatóság emberei, ahogy hamis alkatrészek, eszközök is előkerültek. Az autósszakma idén a kiemelt ellenőrzési célpontok között szerepel.

Nyíregyháza. Mosókonyhában üzemelt az illegális trafik

Csempészett cigarettát és szeszesitalokat találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei egy nyíregyházi ingatlanon.

Szja-tervezet: az egyéni vállalkozóknak is ki kell egészíteniük

Május 20-ig az őstermelők és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyek mellett az egyéni vállalkozóknak is ki kell egészíteniük adóbevallási tervezetüket, hogy abból érvényes bevallás legyen, vagy saját maguknak kell kitölteniük és beküldeniük a 18SZJA nyomtatványt.

Áfacsalás. Illegális szójával kereskedve okoztak milliárdos kárt

Három szójakereskedelemmel foglalkozó, áfacsalással erősen fertőzött bűnszervezetet számoltak fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai országos akcióban.

Szja-kiegészítés őstermelőknek és egyéni vállalkozóknak, a NAV ajánlása

Nem válik automatikusan szja bevallássá az áfa-fizetésére kötelezett mezőgazdasági őstermelők és az egyéni vállalkozók SZJA-tervezete, amelyet az adóhatóság készít el. Nekik az e-szja felületen a legegyszerűbb kiegészítés elkészítése - hívta fel a NAV a figyelmet.

Szja-bevallás: postán már nem kérhető a tervezet

Már nem kérhetők postán az adóbevallási tervezetek, éjfélkor ugyanis lejárt a határidő - közölte Kiss Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adószakmai szóvivője.

SZJA bevallás – a NAV elkészíti, de tekintsük tervezetnek!

A magánszemélyeknek, a korábban az adóbevallás megkönnyítésének szimbólumává vált söralátéttel sem kell már bajlódniuk az idén. Tamásné Czinege Csilla helyettes államtitkár a NAV Adószakmai Ügyeiért Felelős Szakmai Helyettese szerint a NAV által a lakosság korábbinál is nagyobb körének elkészített SZJA adóbevallási tervezet idén már 5,6 millió honfitársunk számára készül el, de azért érdemes ellenőrizni a tartalmát.

Szja-bevallás – még lehet kérni a tervezet postázását

Az ügyfélkapuval nem rendelkező adózók március 18-áig többek között sms-ben, levélben vagy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján kitölthető űrlapon kérhetik az adóhivataltól, hogy a személyijövedelemadó-bevallási tervezetüket nyomtatott formában küldje el nekik.

Bankkártyák adataira vadászó csalókra figyelmeztet a NAV

A közelgő adóbevallási időszakra hivatkozva adathalászok próbáltak megszerezni ügyfélkapus bejelentkezési és bankkártyaadatokat - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete.

Nyilvános a NAV ellenőrzési terve – taxisokat és webshopokat is ellenőriznek

Megjelent a Nemzeti Adó- és Vámhivatal idei ellenőrzési terve, ez alapján kiemelten ellenőrzik az internetes kereskedelmet, a gépjármű- és gépjárműalkatrész-kereskedelmet, az alkalmazottak bejelentését, a vám- és jövedéki szabályok betartását és az online számlaadat-szolgáltatást.

Szja-bevallás – Fontos tudnivalókat közölt a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal külön kérés nélkül készíti el több mint 5 millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét az idén, a folyamat automatikus, nem kell a kedvezményekre jogosító igazolásokat beküldeni az adóhivatalhoz, és nem kell kérni a hivatalt a bevallás tervezetének elkészítésére sem.

Szja-bevallás – Interneten és sms-ben is kérhető a tervezet postázása

Március 18-ig akár sms-ben is kérhetik az szja-bevallási tervezetük postázását az adóhatóságtól azok, akiknek nincs ügyfélkapu-regisztrációjuk.

Kevés párlat adójegy fogyott. Reneszánszát éli a zugfőzés?

A magánfőzők által bejelentett lepárlóberendezéseknek csak harmada van használatban a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz beérkezett tavalyi adatok szerint.

NAV-évértékelő. Varga Mihály a kormány terveiről is beszélt

A kabinet az adócsökkentés kormánya kíván maradni, és a legnagyobb adócsökkentő cím mellé néhány éven belül szeretné megszerezni a legnagyobb adóadminisztráció-csökkentő címet is - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Nemzeti Adó- és Vámhivatal évértékelőjén.

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább