Kezdőlap Címkék Novák katalin

Novák katalin

Csok-mérleg. 340 milliárd forint, 55 ezer vállalt gyerek

Eddig mintegy félmillió magyar ember otthonteremtését segítette a kormány a családi otthonteremtési kedvezményen keresztül. A támogatási összeg eléri a 340 milliárd forintot - közölte Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.

Novemberben jön a nyugdíjprémium – több, mint eddig bármikor

Két és fél millióan számíthatnak a novemberi nyugdíjprémiumra, amelynek maximális összege minden eddiginél magasabb - közölte Novák Katalin államtitkár.

Novák: a családok támogatására is több pénz jut jövőre

A 2020-as év költségvetésében a 2200 milliárd forintot is meghaladja a családok támogatására rendelkezésre álló összeg, ebből 200 milliárd kapcsolódik kifejezetten a családvédelmi akciótervhez  - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Nagyszülői gyed. Országgyűlés előtt a javaslat – feltételek

Amennyiben az Országgyűlés elfogadja az erről szóló törvényjavaslatot, 2020. január 1-jétől a munkaerőpiacon aktív nagyszülők is gyedre mehetnek. Részletek

Négygyermekes anyák szja-mentessége – januártól

2020 januárjában életbe lép a négy- vagy többgyermekes anyák személyijövedelemadó-mentessége - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.

Családvédelmi akcióterv – négy támogatási forma júliustól

Július elsején lép hatályba a hétpontos családvédelmi akcióterv négy eleme, januártól pedig a többi támogatási forma is elérhetővé válik.

Novák: megvan a százezredik csokos család, jön a babaváró támogatás

A családvédelmi akcióterv keretében júliustól bővülnek a családtámogatási formák, és továbbra is elérhető a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), amelyet már több mint százezer család igényelt.

Nagyszülői gyed. Több unoka után több jár

Több unoka után több nagyszülői gyed (gyermekgondozási díj) is igénybe vehető lesz január 1-jétől - közölte a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.

Autóvásárlási támogatás nagycsaládosoknak – részletek

Július elsejétől legfeljebb 2,5 millió forintos támogatást kaphatnak a legalább három gyereket nevelő családok új, legalább hétszemélyes személyautó vásárlásához.

Kedvezményes csok-kölcsön – használt lakásra is

Július elsejétől már használt ingatlan vásárlására is igényelhető a csok mellé felvehető kamattámogatott kölcsön, amely két gyermek esetén 10 millió, három gyermek esetén 15 millió forint.

Gyermekvállalási támogatás: férfiak, özvegyek, elváltak is igényelhetik

A férfiak is igénybe vehetik a fiatal házasok gyermekvállalási támogatását, illetve nem számít az sem, ha mindkét házastárs elvált, amennyiben addig nem született gyermekük.

Átadták az MNB Lámfalussy- és Popovics-díját

A Magyar Nemzeti Bank által alapított Lámfalussy-díjat Yves Mersch, az Európai Központi Bank (EKB) igazgatóságának tagja, a Banque Centrale du Luxembourg korábbi elnöke, a Popovics-díjat pedig Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kapta.

Nyelvvizsgadíj: 30 ezer fiatalnak már visszatérítették az összeget

A Családok évében 30 ezer fiatalnak térítették már vissza a nyelvvizsgadíját, továbbá 10 ezer fiatal kaphatta vissza a sikeres KRESZ-tanfolyam és vizsga díját a meghatározott összegig - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Korábban érkezik a decemberi nyugdíj

Hétfőn megérkeznek az átutalással folyósított decemberi nyugdíjak a bankszámlákra, a posta pedig szintén megkezdi a kézbesítést.

Emelkedik a központi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők bére

A kormány elfogadta és az Országgyűlés elé terjeszti a kormányzati igazgatásról szóló törvénytervezetet, amelynek elfogadása esetén januártól átlagosan 30 százalékkal emelkedik a központi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők bére, emellett számos családbarát intézkedést is bevezetnek.

Novák Katalin: már december 1-jével bővül a csok – részletek

Még az idén, december 1-jével megnyílik a 10 millió forintos kedvezményes kamattámogatású kölcsön igénylésének lehetősége a kétgyermekes családok számára - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Novák Katalin: idén 18 ezer forint körüli lesz a nyugdíjprémium

Tartósan jó pályára állt a gazdaság, így tavaly már fizetett nyugdíjprémiumot a kormány, 12 ezer forintot. Idén a 4,4 százalékos gazdasági növekedésnek köszönhetően ez az összeg várhatóan mintegy 18 ezer forint lesz. - mondta Novák Katalin.

Erkölcsösebb TV-t! Tízezernél több vizsga díj járt vissza

Az EMMI államtitkára a fiatalok erkölcsösségét a televíziók korhatár-besorolásának felülvizsgálatával óvná. Már több mint tízezer fiatalnak térítette vissza a sikeres nyelvvizsga díját az állam.

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább