Kezdőlap Címkék Oroszország

Oroszország

Kizárták Oroszországot az Európa Tanácsból

Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága szerdai rendkívüli ülésén a szervezet alapokmányának 8. cikke alapján indított eljárás keretében úgy határozott, hogy azonnali hatállyal megszűnteti Oroszország tagságát a szervezetben.

Kína nyerésre áll az orosz-ukrán háborúban

Bár az orosz-ukrán háború még messze nem ért véget, kínai politikai körökben konszenzus alakul ki arról, hogy a konfliktusból melyik ország kerülhet ki győztesen: Kína.

Putyin szuverén orosz internetet akar

Vlagyimir Putyin orosz elnök már régóta készül a nyugati internettől való elszakadásra. Ebben az ukrajnai invázió fordulópontot jelenthet, ugyanis a háború felgyorsította Oroszország internetes elszigetelődését.

Abramovics vagyonát is befagyasztották a britek – bajban a Chelsea

Újabb orosz oligarchák, köztük Roman Abramovics, az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában játszó Chelsea tulajdonosa és Alekszej Miller, a Gazprom gázipari óriáscég vezérigazgatója ellen jelentett be szankciókat a brit kormány.

Az amerikai életérzés csírája sem marad Oroszországban

Az Ukrajnában lassan két hete zajló orosz invázió ellen fellépve a legismertebb amerikai márkák is komoly lépésekre szánták el magukat Oroszországban: a Coca-Cola és a PepsiCo felfüggesztette működését, a McDonald's pedig ideiglenesen bezárta éttermeit az országban.

Londoni elemzők: inflációs sokkot okozna Európában az orosz gáz- és olajimport betiltása

Európában inflációs sokkot, az orosz gazdaságban pedig összeomlásszerű recessziót okozna, ha az ukrajnai háború miatt érvényesített szankciók közé bekerülne az orosz földgáz és a nyersolaj importjának betiltása - vélik londoni pénzügyi elemzők.

Az USA nem vesz több orosz olajat, gázt és szenet

Az Egyesült Államok betiltja az orosz kőolaj-, földgáz- és szénimportot, ezzel újabb nyomást gyakorolva Moszkvára az ukrajnai invázió megtorlásaként - jelentette be Joe Biden amerikai elnök.

Milyen ár és milyen jövő lehet orosz olaj nélkül?

Miközben az olajárak a 2008-as pénzügyi válság előtti szintre emelkednek, az energiaipar egy korábban elképzelhetetlen kérdést tesz fel magának: hogyan birkózik meg azzal, ha le kell mondania az orosz olajról?

A háború miatt lefagytak a nyugati cégek Oroszországban

Oroszország ukrajnai inváziója számos nyugati vállalatot arra késztetett, hogy átértékelje oroszországi üzleti tevékenységét. Néhányan úgy döntöttek, hogy felfüggesztik működésüket az országban, míg mások teljesen kivonulnak.

Orosz invázió: a Covid után ismét bajba kerültek a törékeny ellátási láncok

Az ukrajnai háború rávilágított az autoriter országokkal - nemcsak Oroszországgal, hanem Kínával is - folytatott üzletkötés kockázataira. Az autóipari gondok megmutatják, hogyan alakítják át a globális konfliktusok a kereskedelmet.

Áruforgalmi korlátozások az orosz-ukrán háború miatt

Az Európai Unió Tanácsa az orosz-ukrán háború miatt áruforgalmat korlátozó rendeleteket fogadott el és léptetett hatályba. A szankciók Ukrajna Luhanszk és Donyeck régióiból az Európai Unió területére történő árubehozatalra, illetve az Európai Unió területéről az említett két ukrán régióba történő árukivitelre, továbbá az Európai Unió területéről Oroszországba kivinni szánt árukra vonatkoznak - közölte a PwC.

Az USA is importál orosz olajat, de ezt le akarja állítani

Amerikai sajtóhírek szerint a Biden-kormányzat fontolgatja, hogy megtiltja az orosz olajimportot, akár az európai szövetségesek részvétele nélkül.

EU: újabb szankciók Oroszországgal és Belarusszal szemben

Válaszul az Ukrajna elleni orosz katonai agresszióra, az Európai Bizottság azonnali hatállyal felfüggesztette az Oroszországgal és szövetségesével, Fehéroroszországgal folytatott együttműködést az Európai Szomszédsági Eszköz határokon átnyúló együttműködési programjaiban (ENI-CBC), valamint a régiók együttműködését elősegítő Interreg-program balti-tengeri régióját célzó projektjeiben - közölte a brüsszeli testület.

Csányi Sándor: marad az OTP Ukrajnában és Oroszországban is

A háború kitörése óta Ukrajnában 4 százalékkal, Oroszországban 11 százalékkal nőttek a betétek, az ügyfelek bizalma megvan a bank iránt, semmi sem indokolta az OTP Bank részvényeinek árfolyamában bekövetkezett áresés mértékét - mondta Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója.

Washingtoni tanácsadók: nagyobb veszélyt rejt, ha Putyin bekerítve érzi magát?

Meglepődve azon a sebességen, amellyel a nyugati hatalmak a szankcióikat Oroszországra zúdították, Biden vezető tanácsadói azt gyanítják, Putyin reakciója az lesz, hogy emeli a...

Londoni elemzők: több százmilliárd dollárt veszíthet Oroszország

Az ukrajnai invázió retorziójául bevezetett súlyos szankciók miatt Oroszország már az idén több százmilliárd dollárt veszíthet, és több hellyel lejjebb kerülhet a világ legnagyobb gazdaságainak listáján - vélik londoni pénzügyi elemzők.

Az EU csökkentené az orosz gázfüggőséget, fel akarja töltetni a tározókat

Az Európai Unió vezetői kevésbé akarnak függeni az orosz gáztól, ezért minimális töltöttségi szintet készülnek előírni a gáztárolók számára. Sajtóhírek szerint szeptember végére átlagosan 80 százalékra akarják feltölteni a raktárakat, miközben gyorsítják a megújuló energiákra való átállást.

Az orosz-ukrán háború az orosz oligarchák jólétét is veszélyezteti – vadásznak rájuk a hatóságok

Oroszország ukrajnai inváziójára válaszul az Egyesült Államok, az Európai Unió, az Egyesült Királyság, Ausztrália és mások közölték, hogy vizsgálni fogják néhány dúsgazdag és befolyásos orosz vagyonát.

Katonai szakértők: az orosz-ukrán háború öt forgatókönyve

Vlagyimir Putyin ukrajnai inváziója egyelőre nem a tervek szerint halad, mivel Oroszország a vártnál keményebb fegyveres ellenállással és súlyos nyugati szankciókkal néz szembe. És bár az orosz erők eddig gyengén teljesítettek, az ukrán hadsereg várhatóan előbb-utóbb megtörik. Hogy mi lesz ezután? Katonai szakértők szerint öt tényező fogja meghatározni a háború kimenetelét.

Spekulatívnak minősítették Oroszországot

Megvonta Oroszországtól a befektetési ajánlású államadós-besorolást két nemzetközi hitelminősítő, a Moody's Investors Service és a Fitch Ratings.

Friss

Máltai Tűzijáték Fesztivál

A fesztivál feleleveníti Málta gazdag tűzijáték művészeti történetét és hagyományait, ami a szigeteken egészen a XVI. századig nyúlik vissza.

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A tananyagok leckéi egymásra épülnek, amelyek mögött plusz extra nyelvtani vagy épp kulturális háttértartalmakat is adunk a felhasználóknak.

Kinek kell a lakásbiztosítást megkötnie bérlet esetén?

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy a bérlő számára azt is kikötik, hogy kössön felelősségbiztosítást arra az esetre, ha valamilyen oknál fogva az ingatlanban kárt okozna. A

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.