Kezdőlap Címkék Palkovics László

Palkovics László

Elnökséget választott a Magyarországi Drón Koalíció

Az induló hatvanról a megalapítása óta eltelt két hónap alatt kilencvenhatra nőtt a Magyarországi Drón Koalíció (MDK) tagjainak száma. A szervezet első plenáris ülésén megválasztotta kilenc tagú elnökségét, és döntött a szakmai munkacsoportok létrehozásáról is.

Budapest Airport. Nem akar kiszállni a német főtulajdonos

Megerősítette a magyar kormány nem kötelező vételi ajánlatának megtételét a Budapest Airport legnagyobb tulajdonosa, a német székhelyű AviAlliance, amely továbbra is befektetői pozícióban maradna a budapesti repülőtéren.

Mégis eladó a Budapest Airport – ajánlatot tett a kormány

Már nem zárkóznak el a Budapest Airport értékesítésétől a tulajdonosok, csak magasabb árat akarnak - tudta meg a Magyar Nemzet.

Innováció – uniós rangsor. Tartotta a pozícióját Magyarország

Hazánk megőrizte huszonkettedik helyét, de a tavalyi 73-as értékről 76-ra javította összesített mutatóját az évente megjelenő European Innovation Scoreboard (EIS) rangsorán - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

V4-ek + Franciaország: az atomenergiát és a gázt sem lehet átmenetileg nélkülözni

A koronavírus-járvány elmúlt egy évének tapasztalatairól, illetve az európai gazdaság önállóságának erősítéséről egyeztettek a V4 országok és Franciaország gazdasági miniszterei hétfőn Krakkóban - tájékoztatta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a megbeszélés után telefonon az MTI-t.

A hidrogéntechnológia a zöldítés egyik döntő tényezője lehet

A hidrogénnek jelentős szerepe lesz a dekarbonizációban, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésében, a klímacélok elérésében - hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter egy szakmai konferencián.

Megveszi a kormány a Budapest Airportot?

Megvásárolná a kormány a Ferihegyi repülőtér üzemeltetési jogait - írja a Népszava a Magyar Nemzet értesülései alapján.

Palkovics: a klímavédelem árát nem az emberekkel kell megfizettetni

A magyar kormány álláspontja az, hogy a klímavédelem költségeit nem az emberekkel, hanem a nagy szennyezőkkel, a nagyvállalatokkal kell megfizettetni - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter Brüsszelben.

Palkovics: a minimálbért nem uniós szinten kell szabályozni

Magyarország elfogadja a minimálbérre vonatkozó európai uniós elveket, azonban az az álláspontja, hogy a szabályozást a tagállamoknál kell hagyni - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter Portóban, miután megbeszélést folytatott Ana Mendes Godinho portugál munkaügyi és szociális miniszterrel a szociális kérdésekkel foglalkozó, csúcsszintű EU-tanácskozást megelőzően.

Koalíció alakult a drónstratégia kidolgozására – több mint 60 taggal

Megalakult a Magyarországi Drón Koalíció, amelynek célja egy hasonló stratégia kidolgozása, mint amilyet az 5G és a mesterséges intelligencia területén már megalkottak - jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

Megnyílt az ország első mobil hidrogén-töltőállomása

Átadták Magyarország első mobil hidrogén-töltőállomását Budapesten, a Linde Gáz Magyarország Zrt. telephelyén.

Palkovics: 2022 végén indul a magyar Covid-vakcina gyártása

A jövő év végén megkezdődik a hazai koronavírus-elleni vakcina gyártása Debrecenben - jelentette be az innovációs és technológiai miniszter.

Szívügyek. Top 100-ba ugrott a Semmelweis Egyetem

Jelentősen javította pozícióit a Semmelweis Egyetem a "US News Best Global Universities" világrangsorában. A legjobb helyezést idén is a "Kardiológia és kardiovaszkuláris rendszer" szakterületi rangsorban érte el, amelyen - tavalyhoz képest huszonöt helyet előrelépve - már a világ 87. legjobb felsőoktatási intézményének számít.

Palkovics László: célegyenesben a védelmi ipari stratégia

Január végéig elkészül a védelmi ipari stratégia, amelynek a legfontosabb eleme az ágazati klaszterrendszer kiépítése - nyilatkozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, aki a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztossal és a Honvédelmi Minisztériummal együttműködésben felel a stratégia kidolgozásáért.

Palkovics: a jövő zöld és digitalizált lesz

Az elkövetkező időszakot a digitalizáció és a zöld átmenet fogja jellemezni, a fejlődés technológiavezérelt lesz - emelte ki az innovációs és technológiai miniszter a balatonfüredi Infotér konferencián elhangzott online köszöntőjében.

Palkovics: Magyarországnak szüksége van a nukleáris energiára

Hazánk a leghatékonyabb környezetvédők közé tartozik Európában, és a káros anyagok kibocsátására vállalt kötelezettségeit is teljesíteni fogja. Ehhez szükség van a nukleáris energiára - mondta az innovációs és technológiai miniszter a Budapest Climate Summit konferencián.

Koronavírus – Palkovics: életeket menthet a kormányzati mobilapp

A kormány által fejlesztett mobilapplikációk, például a VírusRadar használata a koronavírus-járvány második hullámában életeket menthet - mondta az innovációs és technológiai miniszter, aki azt kéri, mindenki töltse le az alkalmazást.

Zalaegerszeg. Ultramodern hadiüzem épül 60 milliárd forintból

Mintegy hatvanmilliárd forintos beruházással csúcstechnológiás harcjárműveket gyártó üzem épül Zalaegerszegen. Az ötszáz embert foglalkoztató gyárban 2023-ban indul a termelés, fejlesztéssel is foglalkoznak majd.

MI Stratégia – Palkovics: közel kell hozni a technológiát az emberekhez

Magyarország élni kíván a mesterséges intelligencia adta lehetőségekkel, a technológiai változások nyertese akar lenni - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter a Mesterséges Intelligencia (MI) Stratégia bemutatóján.

Buszcsere. 36 milliárdos támogatással zöldítenek a városok

Tíz év alatt a városi buszállomány fele cserélhető le kormányzati és európai uniós források felhasználásával minimális karbonkibocsátású elektromos autóbuszokra - mondta Zalaegerszegen az innovációs és technológiai miniszter.

Friss

Ingyenes városlátogatás a tajpeji útmegszakításhoz

Több évi szünetet követően a Tajvani Turisztikai Hivatal ismét félnapos ingyenes városnézést kínál a tranzitutasoknak, hogy ezzel is kedvet csináljon a külföldi turistáknak egy hosszabb tartózkodására - közölte a tajvani China Airlines (CI).

A drága cement megváltoztatta a betonozási játékszabályokat

A cement árának emelkedése megváltoztatta a betonozás játékszabályait. A betonozás költsége még sosem volt ennyire magas.

Akár 4,5 milliós anyagi segítség a mikrovállalkozóvá váláshoz

Amit már sokan, nagyon régóta vártak bekövetkezett: a Magyar...

Váltott gondoskodás az újfajta családmodell

A váltott gondoskodás sokáig ismeretlen fogalom volt hazánkban, annak ellenére, hogy a szülők különválása következtében számos gyermeket érint az a kérdés, hogy ebben a helyzetben mi a legjobb megoldás. Nemzetközi szinten az 1970-es évek óta egyre több országban van jelen ez a fajta családmodell, 2022. január óta pedig hazánkban is jogszabály teszi már lehetővé a váltott gondoskodást bírói döntés esetén is. Mivel ettől függetlenül még kevéssé ismert nálunk ez a gyermeknevelési modell, a napokban kifejezetten a témában rendezett Figyeljetek Rám! elnevezésű konferencián számos hazai szakember beszélt a modellről és az eddigi hazai tapasztalatokról.

Hírek

Váltott gondoskodás az újfajta családmodell

A váltott gondoskodás sokáig ismeretlen fogalom volt hazánkban, annak ellenére, hogy a szülők különválása következtében számos gyermeket érint az a kérdés, hogy ebben a helyzetben mi a legjobb megoldás. Nemzetközi szinten az 1970-es évek óta egyre több országban van jelen ez a fajta családmodell, 2022. január óta pedig hazánkban is jogszabály teszi már lehetővé a váltott gondoskodást bírói döntés esetén is. Mivel ettől függetlenül még kevéssé ismert nálunk ez a gyermeknevelési modell, a napokban kifejezetten a témában rendezett Figyeljetek Rám! elnevezésű konferencián számos hazai szakember beszélt a modellről és az eddigi hazai tapasztalatokról.

Ebben a Ryanair is egyetért a magyar döntéshozókkal

A Ryanair üdvözli a Fővárosi Törvényszék ítéletét, amely megsemmisítette a magyar fogyasztóvédelmi hatóság által 2022 augusztusában kiszabott 763 ezer eurós bírságot, amelyet a Ryanair azért kapott, mert a magyar kormány által kivetett extraprofitadót áthárította az utasokra - közölte a légitársaság.

A SPAR megmutatta az első akciós fecskéket

Kormányrendelet kötelezi a 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó árbevételt elérő élelmiszer-kiskereskedelmi üzleteket arra, hogy június 1. és szeptember 30. között húsz termékcsoportban, heti szinten 10%-os engedményt nyújtó akciót vezessenek be. A SPAR Magyarország azonban komplex akciós stratégiájának keretein belül ennél többet kínál: számos árucikk esetében 10-40 százalékos árkedvezményt biztosít, a SPAR ÁRSTOP Extra Promóció keretein belül pedig 300 termék árát rögzíti május 31. és július 31. között - közölte az áruházlánc.

Új vezérigazgatója lesz júliustól a magyar Penny-nek

Mathias Mentrop lesz a Penny Magyarország vezérigazgatója július 1-jétől, aki a csehországi hálózat operatív igazgatója jelenleg - közölte a diszkontáruházlánc.

Májusban nőtt a magyar tőzsde forgalma és a BUX index is

Májusban erősödött a Budapesti Értéktőzsde részvénypiacán a forgalom, a BUX index az április végi értékéhez képest 5,4 százalékkal emelkedett, 47 262 ponton zárta a májust - közölte a havi statisztikájában a BÉT.

Júniustól sűrűbben jár a 100E repülőtéri expressz

A várható nyári nagy forgalom miatt júniustól gyakrabban jár a 100E repülőtéri busz a Deák Ferenc tér és a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Bőven infláció alatt drágult a kötelező biztosítás

Az idei első negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve, a biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Két ínséges év után tavaly már nyereséges volt a Budapest Airport

Két év rekordveszteség után tavaly a Budapest Airport 277,7 millió euró nettó árbevétel mellett 76,6 millió euró nyereséggel zárta az évet, így a Covid időszaka alatt felgyűlt 198 millió eurós veszteség 121 millió euróra csökkent. A részvényesek számára osztalék-kifizetés nem történik - közölte a fővárosi repülőteret üzemeltető társaság.

Gazdaság

MNB: a pénzügyi vállalkozásoknak emelniük kell az induló tőkéjüket

A pénzügyi vállalkozásoknak az idén december 31-ig, illetve 2026 december végéig a biztonságos működés fenntartása érdekében két lépésben jelentősen növelniük kell induló tőkéjüket. Az MNB visszavonhatja a piaci szereplők engedélyét, ha a tőkeemelésre nem kerül sor a jogszabályi határidőkig - figyelmeztetett a jegybank.

A szaktárca reagált a Magyar Bankszövetség kritikáira

Az intézkedések célja nem az állam adóbevételeinek növelése, hanem az állampapír-kereslet fokozása, az állampolgárok pénzügyi tudatosságának megerősítése. Meg kell védeni a családokat, ösztönözni és segíteni kell, hogy a háztartások megtakarításai megőrizzék reálértéküket - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) a Magyar Bankszövetség sajtóközleményére reagálva, amelyben többek között a "versenysemleges szabályozást" kérte számon.

A Magyar Bankszövetség közleményben bírálja a kormány új intézkedéseit

A Magyar Bankszövetség szerint az extraprofitadó meghosszabbítása 2024-ben csökkenti a pénzintézetek bevételeit és a hitelkihelyezéseket, gyengíti a gazdaság ellenállóképességét. Közleményében a szövetség versenysemleges szabályozást és a pénzügyi szektort érintő szerda esti rendelet felülvizsgálatát kéri a kormánytól.