Kezdőlap Címkék Pályázat

pályázat

Jövőre 2000 milliárdra pályázathatnak a vállalkozások

Magyarország az elsők között teszi elérhetővé a 2021-27-es uniós fejlesztési időszak forrásait.

Beszállítói program – 35 milliárd élelmiszeripari vállalkozásoknak

Harmincötmilliárd forint értékű beszállítófejlesztési program indul az élelmiszeripari vállalkozások számára - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

Video- és fotópályázat Kárpát-medencei és a diaszpórában élő diákoknak

A Rákóczi Szövetség pályázatot hirdet Kárpát-medencei, valamint a diaszpórában élő középiskolásoknak és egyetemistáknak a karácsonyi, újévi és farsangi ünnepkörök színes bemutatására.

Zöld busz program – itt az első pályázat

A Zöld busz program első, 4,2 milliárd forint keretösszegű pályázati kiírásban városi elektromos meghajtású buszok beszerzésére és töltőinfrastruktúra kiépítésére lehet támogatást igényelni - jelentette be az energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár.

A bevételkiesés 80 százalékát kérhetik a szállásadók

A szálláshelyek mától visszaigényelhetik a november 11. és december 10. közötti foglalásaikra a bevételkiesésük 80 százalékát. A támogatást a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) még ebben az évben folyósítja.

Beruházás-ösztönzés. Újabb 155 milliárd forint pályázható

A kormány úgy döntött, hogy újabb 155 milliárd forintot ad a minisztériumnak a beruházás-ösztönzési programok folytatására - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.

Kutatás-fejlesztés. Magyar-török pályázat indult

Kétoldalú tudományos és technológiai megállapodás keretében ösztönzi a kutatás-fejlesztési együttműködéseket a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) és török partnere, a Török Tudományos és Technológiai Kutatási Tanács (TÜBITAK) közös pályázata.

Pályázat. 2,5 milliárd nehéz helyzetű térségek cégeinek

Új regionális fejlesztési pályázat jelent meg vállalkozások számára 2,5 milliárd forintos keretösszeggel - jelentette be a pénzügyminiszter.

Elektromos taxi – milliárdos támogatás

Mintegy 280 új elektromos taxi forgalomba állítását, megvásárlását támogatja a kormány közel 2,3 milliárd forint értékben. A klíma- és természetvédelmi célokat a járványhelyzetben is...

Pályázat – 30 milliárd kertészeti üzemek korszerűsítésére

Harmincmilliárd forintos keretösszegű pályázat segíti a kertészeti üzemek korszerűsítését, a támogatási kérelmek hétfőtől nyújthatók be - jelentette be az Agrárminiszter.

Innovációt ösztönző pályázat indult – 20 milliárdos keretösszeggel

A munkahelyteremtést és a versenyképesség erősítését szolgálja a Piaci KFI konstrukció, amelynek keretében most újabb 20 milliárd forint támogatás pályázható - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára.

Pályázat – 2,5 milliárd forint mezőgazdasági kisüzemeknek

A Vidékfejlesztési programban megjelent a mezőgazdasági kisüzemek támogatására 2,5 milliárd forint keretösszeggel kiírt pályázati felhívás - közölte az Agrárminisztérium.

GINApp. Minden pályázatról értesít a PM új mobilalkalmazása

A vállalkozások gyorsan és egyszerűen értesülhetnek az aktuális pályázatokról a Pénzügyminisztérium első mobilalkalmazása, a GINApp használatával - jelentette be a pénzügyminiszter.

Pályázat elektromos kerékpárra: 150 ezer forint is járhat

Egymilliárd forint keretösszegű pályázat jelenik meg októberben elektromos rásegítésű kerékpárok megvásárlására - jelentette be Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára.

Talpon maradást segítő pályázat – fesztiváloknak

Megjelent a 700 millió forintos keretösszegű pályázat, amely a koronavírus-járvány miatt elmaradt, vagy csökkentett programmal megvalósult könnyűzenei fesztiválok szervezőit támogatja - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

Kárpátaljai digitális felzárkóztató program – jelentkezés

Szeptember 1-jétől lehet jelentkezni a kárpátaljai magyarság digitális felzárkóztatását segítő programra - közölte a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága.

Fenntartható jövő. Ötletpályázat fiataloknak

A fiatalok mindennapjait bemutató pénzdíjjakkal, és több szakmai előnyt kínáló jutalommal hirdetett esszé-pályázatot az EMMI. A pályaműveknek fiatalok társadalomban betöltött szerepéről, jogaikról, kötelességeikről és a mindennapi problémáikról kell szólniuk.

Magyar falu program. Pályázatok iskolai és óvodai felújításokra

Iskolai és óvodai felújításokra is nyíltak pályázatok a Magyar falu programban, összesen 22 milliárd forint értékben - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Egészségipari támogatási program – 50 milliárdos kerettel

A Pénzügyminisztérium 50 milliárd forintos keretösszeggel programot indít azon vállalkozások beruházásainak és fejlesztéseinek támogatására, amelyek az egészségipar megerősítésében szerepet vállalhatnak - közölte a tárca.

Zöld nemzeti bajnokok – hosszabb határidővel

A 7,3 milliárd forintos keretösszegű Zöld nemzeti bajnokok konstrukció előminősítésére hosszabb ideig, augusztus 14-ig lehet jelentkezni - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.