Kezdőlap Címkék Rendelésállomány

rendelésállomány

ÉVOSZ: nem a járvány okozta az építőipar visszaesését

Az első öt hónapban 5,6 százalékkal volt kisebb az építőipar teljesítménye a tavalyi év azonos időszakához képest, de ennek hátterében nem a járvány áll - mondta az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke.

Túlélheti az építőipar: vidéken már nő a megrendelések száma

Az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) arra számít, hogy az elmúlt két hónapban elmaradt megrendelések június közepén érkezhetnek. Tapasztalataik szerint vidéken már nő a megrendelések száma.

Elbocsátási hullám jöhet az építőiparban

Az építőipar megrendelés-állományának volumene május elején 19-20 százalékkal maradhatott el az előző év azonos időszakitól. A vállalkozások várhatóan ehhez igazítják a kapacitásaikat, ami létszámleépítést eredményezhet  - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ).

Építőipari kilátások: sok múlik a beruházókon

Az építőipar más ágazatokhoz képest kevésbé kitett a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozó intézkedéseknek, de a megrendeléseken keresztül sújthatja - kommentálták elemzők a Központi Statisztikai Hivatal építőipari jelentését.  

Friss

Pozitív kezdés az amerikai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon az előző napi veszteségek után.

Újraindítás – Szijjártó: újabb hat intézkedés jön

Elfogadta a kormány a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs hat újabb javaslatát - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.

Gyengülnek a Föld életjelei – tudósok ezrei sürgetnek azonnali beavatkozást

A Föld életjeleinek gyengülésére figyelmeztetett a BioScience című szaklapban megjelent cikkben a világ több mint tízezer vezető kutatója.

Veszít a lendületből a német gazdaság?

Csökkent a németországi konjunktúra barométere a harmadik negyedévre vonatkozóan - jelentette a DIW Berlin gazdasági kutatóintézet. 

Hírek

Gyengülnek a Föld életjelei – tudósok ezrei sürgetnek azonnali beavatkozást

A Föld életjeleinek gyengülésére figyelmeztetett a BioScience című szaklapban megjelent cikkben a világ több mint tízezer vezető kutatója.

Srí Lanka-i kútásók találtak rá – 100 millió dollárt érhet

Véletlenül egy mintegy 100 millió dollárt (30 milliárd forintot) érő csillagzafír tömböt fedeztek fel egy Srí Lanka-i férfi hátsó kertjében munkások, akik éppen kutat ástak.

Péntektől újra történelmi rekordon a benzinár – drágul a gázolaj is

Az üzemanyagok újabb jelentős drágulásával búcsúzik a július: péntektől a benzin literenkénti átlagára bruttó 5 forinttal - történelmi rekordra - emelkedik, a gázolaj literje pedig bruttó 6 forinttal drágul.

27%. Vasárnaptól a régi lesz a házhoz vitt ételek áfája

Megszűnik a kedvezményes, 5 százalékos áfa augusztus 1-jével az...

Nagyot erősödött a forint a kamatdöntés után

Jelentősen erősödött a forint a főbb devizákkal szemben azután, hogy a Magyar Nemzet Bank monetáris tanácsa a vártnál nagyobb kamatemelésről döntött és változtatott a kamatfolyosón is.

Álomhatárt lépett át a Tesla

Éves összevetésben jelentősen nőtt, először haladta meg az 1 milliárd dollárt a Tesla amerikai elektromosautó-gyártó vállalat adózott eredménye.

Robbanás egy német vegyipari üzemben – fekete füst terjeng

Robbanás történt kedden a nyugat-németországi Leverkusenben egy vegyipari gyárban. A helyi katasztrófavédelem rendkívül veszélyesnek minősítette a történteket.

Óceánba zuhant a Nemzetközi Űrállomás orosz modulja

Elsüllyesztették a Csendes-óceánba a Nemzetközi Űrállomás (ISS) kiszolgált orosz Pirsz kutatómodulját - közölte az Orosz Szövetségi Űrügynökség (Roszkoszmosz).

Gazdaság

Elemzők: tovább szigoríthat az MNB

Nem okozott meglepetést az alapkamat keddi emelése, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) további szigorításokat is bejelenthet a következő hónapokban - közölték az MTI-nek nyilatkozó...

Monetáris tanács: indokolt a kamatemelési ciklus folytatása

Az inflációs kilátásokat övező kockázatok továbbra is felfelé mutatnak: az árstabilitás biztosítása, a másodkörös inflációs hatások megelőzése és az inflációs várakozások horgonyzása érdekében a tanács indokoltnak tartja a kamatemelési ciklus havi ütemű, határozott lépésekkel történő folytatását - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tonetáris tanácsa a keddi kamatdöntés indoklásában.

Tovább emelte az alapkamatot a monetáris tanács – változott a kamatfolyosó is

Harminc bázisponttal 1,20 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot keddi ülésén a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom