Kezdőlap Címkék Robotizáció

Robotizáció

A mesterséges intelligencia 40 százalékkal hatékonyabb lehet egy háziasszonynál

Bár a robot házvezetőnők egyelőre csak a tudományos fantasztikum részei, a szakértők szerint az automatizálás egy évtizeden belül közel 40 százalékkal csökkentheti a házimunkára fordított időt.

Az agrárpályázati dömping kezdődik áprilisban

Több százmilliárd forint jut élelmiszeripari és mezőgazdasági fejlesztésekre a közös agrárpolitika átmeneti évei alatt - mondta az agrárminiszter.

Az MI, mesterséges ész? – Tájkép csata közben

A koronavírus-járvány előtt elemzések, tanulmányok sora, szólt a mesterséges intelligencia (MI) fejlődésének irányairól, várható hatásairól a nemzetközi munkaerőpiacra. A COVID-19 felerősítette a félelmek is. Kétségtelen: nem hagyható figyelmen kívül a munkahelyekre, azok átalakulására, minőségére, de mindenekelőtt a munkavállalók jelenére és nem távoli jövőjére sem.

Gazdaságvédelmi akcióterv. Kiemelt támogatást kaphat az autóipar

Az EU átlagát legalább 2 százalékkal meghaladó gazdasági növekedést ösztönöz a kormány hamarosan elkészülő gazdaságvédelmi akcióterve, amely újabb adó- és bürokráciacsökkentéssel, az eljárási folyamatok egyszerűsítésével, a szakképzés korszerűsítésével és a duális képzés bővítésével támogatná a gazdaság szereplőit, köztük az autóipart.

Beck Gyögy a digitalizációról. Ami biztos alapot ad az eligazodáshoz

Az analfabetizmus új formája, a digitális írástudatlanság jelenti korunk egyik legnagyobb veszélyét hazánkban is - vallja Beck György, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) elnöke. A Vodafone Magyarország elnökeként is rálátással bíró szakember állítja: nemcsak munkavállalóként, hanem a mindennapi életben is hátrányba kerül az, aki nem mozog magabiztosan a digitális világban.

Az EU kutatás-fejlesztésben világelsőségre tör

November 27-én Brüsszelben rendezték meg az Európai Unió tizenkettedik tematikus konferenciáját, amelynek középpontjában az uniós kutatás-fejlesztés állt. A EU számos tagországából érkeztek előadók, kutatómunkájuk eredményeit ismertették.

Mercedes-Benz: a robotizációban is első az ember

A robotizációt az ember és a gép együttműködésének tekintik a viláhírű Mercedes-Benz  gyáraiban, ahol mindig az ember áll a középpontban, nyilatkozta Christian  Wolff, a...

PwC: erős évre számítanak a magyar autóipari beszállítók

A magyar autóipar minden idők legmagasabb termelési értékét érte el tavaly, és a PwC autóipari beszállító felmérése erre az évre is bővülést prognosztizál az...

Tényleg a robotok veszik át a hatalmat?

Miközben a fejlett nyugati világban vészesen öregszik a társadalom és a képzett munkaerő hiánya is egyre többfelé jelent gondot, a robotizáció szintet lépve, egyre...

Friss

Növelni kell a nemzetközi fejlesztési bankok szerepét a válságkezelésben

Növelni kell a nemzetközi fejlesztési bankok szerepét a válságok kezelésében, ennek érdekében jobb, nagyobb és hatékonyabb intézményekké alakítjuk át őket - mondta a Pénzügyminisztérium.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Innovatív fejlesztések az agrárszakképzésben

Az ágazati képzőközpontokban elindított okostanterem program célja, hogy a duális képzésben résztvevő diákok számára korszerű, interaktív tanulási környezetet biztosítson. Éppen ezért a mai nap egy újabb mérföldkő az agrárszakképzés és a jövő agrárszakembereinek felkészítésében – jelentette ki Nobilis Márton, az élelmiszergazdaságért és agrárszakképzésért felelős államtitkár a Kisalföldi ASzC Szombathelyi Élelmiszeripari és Földmérési Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium okostanterem átadó ünnepségén.

Szörnyű kór terjed Magyarországon: már hat megye érintett

Az elmúlt napokban egymástól járványtanilag független két Bács–Kiskun vármegyei baromfitelepen, egy tojótyúk- és egy mulardkacsa állományban azonosították a betegséget.

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Több mint egy év után csak elindult az ingyenes bolti készpénzfelvétel

Az elfogadott bankkártyák köre viszont szűk: csak a Mastercard vagy Maestro típusú kártyával rendelkező OTP-s ügyfelek tudnak készpénzt felvenni a diszkontlánc üzleteiben.

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggel

Az euró 1,0840 dollárra erősödött péntek reggel a csütörtök kora esti 1,0828 dollárról.

Az EKB csökkentette az irányadó kamatlábat

Az EKB döntése megfelel a többségi piaci várakozásoknak.