A skandináv SAS légitársaság két éven belül másodszor is csődeljárást kezdeményezett adósságterheinek kezelése érdekében, mivel a koronavírus-járvány okozta zavarokból való kilábalása a vártnál lassabban halad. A légicég helyzetét nehezíti, hogy pilótái hétfő óta sztrájkolnak.
A Ryanair ismét pert vesztett az Európai Bizottsággal szemben Luxemburgban. A fapados légitársaság azért perelt, mert szerinte az Air France és a svéd SAS jogtalanul kaptak állami támogatást.
Megállapodott az SAS skandináv légitársaság vezetése és pilóta-szakszervezetei egy új kollektív szerződésről, így véget ért a cégnél az egy hete tartó és több mint 4000 járattörlést eredményező pilótasztrájk.
Egyelőre nem érinti a Budapestre érkező és innen induló járatokat a skandináv légitársaság (Scandinavian Airlines - SAS) pilótáinak sztrájkja, a bud.hu portál szerint.
Húsz százalékkal nőtt a halálos munkabalesetek száma tavaly, amikor 75 ember vesztette életét - hívta fel a figyelmet a munkahelyi balesetben megsérültek és elhunytak emléknapja alkalmából a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) hétfőn.
A Generali csoport közgyűlése elfogadta a 2024-re vonatkozó pénzügyi beszámolót, valamint bejelentette a részvényenként 1,43 euró osztalék kifizetését.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) feladata az, hogy a gazdasági kihívásokból lehetőségeket teremtsen a vállalkozók számára - mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) általános alelnöke a XVIII. Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján hétfőn, a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.
Megnyitott Budapest első integrált közlekedési kiállítási és képzési tere, a WEMOVE a városi mobilitás jövőjét mutatja be a Jövő Mobilitása Szövetség, a Magyar Autóklub és a Westend együttműködésében
Az OTP történelmének legsikeresebb évét zárta 2024-ben, a bank kiemelkedő jövedelmezőséget ért el, tőkehelyzete rendkívül stabil, a régióban piacvezető
Bécs városa 2025. május 1-jétől új lakhatási akciót indít a felsőoktatásban tanuló diákok számára, aminek keretében akár 1.000 önkormányzati lakás válik elérhetővé számukra.
Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek