Kezdőlap Címkék Széchenyi Alapok

Széchenyi Alapok

Folytatódik a kormány startup programja – fókuszban a techcégek

A kormány újabb tőkebefektetéssel támogatja a növekedési szakaszban lévő hazai startup cégeket: a Széchenyi Alapokon keresztül 5,6 milliárd forintot fektetnek be az egyik legsikeresebb hazai kockázati tőkebefektető, a Euroventures legújabb alapjába.

BÉT Xtend – Piacra lépett Oszkó Péter cége

Elindult a kereskedés Oszkó Péter cége, az OXO Technologies Holding Nyrt. részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) közepes méretű vállalkozásokra létrehozott piacán.

Startup programot indít a kormány – tízmilliárdos keretösszeggel

A kormány a Széchenyi Alapok alapkezelőn keresztül 10 milliárd forintot fektet be a magyar startup cégek támogatásába; ez az eddig volt legnagyobb ilyen program az országban - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.

Tulajdonrészt vesz az állam a Gránit Bankban

Csaknem 4,3 milliárd forint befektetéshez jut a Gránit Bank, többségében állami forrásból - jelentette be a pénzügyminiszter és a pénzintézet elnök-vezérigazgatója.

Agrárinformatikába fektetett a Széchenyi Alapok

Agrárinformatikai rendszerfejlesztő cégbe szállt be 260 millió forinttal a Széchenyi Alapok. Az Animalsoft Kft. a Livestocker precíziós állattenyésztési szoftver platformját fejleszti tovább az összegből.

Nevet váltott a Széchenyi Tőkealap-kezelő

Széchenyi Alapok néven folytatja munkáját a Pénzügyminisztérium alá tartozó Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt., amely nemcsak elnevezésében és arculatában újul meg, hanem bővíti stratégiáját is.

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.