Indiában a Modi-kormánynak sikerült jelentősen csökkentenie a szegénységben élők számát. Sőt, az ENSZ becslései szerint a szegénységi küszöb alatt élők száma tíz százalékra csökkent.
Az Európai Unió lakosságának csaknem 22 százaléka, mintegy 95,3 millió ember volt kitéve a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés kockázatának 2022-ben - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
A koronavírus-járvány miatt gyerekek milliói esnek el az iskoláztatás lehetőségétől, ami miatt kényszerházasságokba vagy dolgozni kényszerülhetnek már gyerekként - figyelmeztetnek a világ egykori vezetői, akik azonnali lépéseket sürgetnek.
A koronavírus-világjárvány veszélyezteti a legsérülékenyebb országok politikai stabilitását és a szegénység elleni küzdelmet, mert akár tíz év eredményeit is semmivé teheti - állapították meg különböző ENSZ-szervezetek.
Eredményesen zárultak a szegénységi küszöb alatt élők felemelése érdekében kidolgozott stratégiák 2010 és 2018 között - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) frissen lezárt ellenőrzése alapján.
A fejlődő országokban gyerekek tízmilliói kénytelenek dolgozni, hogy biztosítsák saját és családjuk túlélését a krízisben. A szülők uzsorakölcsönökre szorulnak. Egyre gyakrabban a gyerekek munkája a kamat, a járvány elmélyítette a szegénységet.
A globális szegénység enyhítéséért végzett munkájáért három közgazdász, az indiai Abhijit Banerjee, a francia Esther Duflo és az amerikai Michael Kremer kapta meg az idei közgazdasági Nobel-emlékdíjat - jelentette be a Svéd Királyi Tudományos Akadémia.
A génekben is nyomot hagy a szegénység az amerikai Északnyugati Egyetem kutatása szerint, amelynek eredményei megváltoztatják a génekről alkotott azon elképzelést, miszerint azok az emberi test fogantatáskor rögzült, állandósult jellemzőit hordozzák magukban.
Javult a háztartások jövedelmi helyzete 2017-ben, azonban a fogyasztási kiadásaik is emelkedtek, A szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázata a teljes lakosság 19,6 százalékát érintette - összegezte a KSH legújabb statisztikája..
Ahogyan a globális szegénység növekszik, egyre inkább az új osztályharctól kell tartanunk - vélekedik Kenan Malik, az Observer kolumnistája, hozzátéve, hogy a Brookings Institute globális szegénység felmérése szerint, jelenleg a Föld 3,8 milliárd lakója számít középosztálybelinek vagy gazdagnak.
Haladéktalanul megkezdte az egyeztetéseket az MBH Bank Nyrt.-vel az ügyfelek kiszolgálását érintő informatikai problémáról, és előkészíti a szükséges felügyeleti lépéseket a banki probléma mielőbbi rendezésére.
A gyűjteményben olyan ikonikus márkák darabjai is szerepelnek, mint Jil Sander, Versace, Chanel, Yves Saint Laurent és Helmut Lang. Számos darab új vagy sosem hordott, néhány közülük ritka gyűjtői különlegesség.
Újabb lépést tesz a körforgásos gazdaság felé az Európai Unió: a European Commission 2026. február 9-én elfogadta azokat a jogszabályokat, amelyek megtiltják az el nem adott ruházati cikkek, kiegészítők és lábbelik megsemmisítését.
A gyűjteményben olyan ikonikus márkák darabjai is szerepelnek, mint Jil Sander, Versace, Chanel, Yves Saint Laurent és Helmut Lang. Számos darab új vagy sosem hordott, néhány közülük ritka gyűjtői különlegesség.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországaiban a fogyasztói árak éves átlagos növekedése 3,7 százalékra mérséklődött tavaly decemberben az előző havi 3,8 százalékról.
Igényfelmérés indul az öntözési képzések fejlesztése érdekében. A kérdőív célja, hogy a gazdálkodók által preferált gyakorlatorientált képzések segítséget nyújtsanak a hosszú távon fenntartható vízgazdálkodást támogató öntözéses gazdálkodás feltételeinek kialakításához, a meglévő infrastruktúra fejlesztéséhez és hatékony működtetéséhez.
Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek