Kezdőlap Címkék Szentes

szentes

A magyar mérnökök Szentesről hódították meg a világpiacot

A magyar mérnöki és szakmai tudás elismerését jelenti, hogy olyan, tisztán magyar tervezésű, Magyarországon gyártásba kerülő kapcsolócsaládot fejlesztettek ki a szentesi Legrand Zrt. szakemberei, amely a francia multinacionális vállalat nemzetközi kínálatába is bekerült.

Károlyi László: a Legrand szentesi fejlesztői a világ élvonalába jutottak

A 30 éves Legrand magyarországi K+F tevékenységének sikere a magyarországi tudás erejét is mutatja.

Párhuzamos sikertörténetből született a Legrand 30 éves magyar leányvállalata

A Legrand és a szentesi leányvállalat is családi startupként indult több mint száz éve.  

A magyar tudás világszerte világosságot hoz

A 30 éve lezajlott privatizációs hullám egyik sikertörténeteként a Kontakta-Kontavill - ma már a francia Legrand csoport tagjaként - a szentesi gyárban kifejlesztett konnektorokkal hódítja meg a világpiacot. 

Legrand: Magyarországon is fókuszban a társadalmi felelősségvállalás, ami a Szentesen leégett sportcsarnok újjáépítésében is megmutatkozik

Szentes kiemelkedően fontos közösségi tere a december végén leégett sportcsarnok, amelynek felépítését magánemberként tett adománnyal segíti Károlyi László, a város díszpolgára, a Legrand Zrt. vezérigazgatója. A cégvezető a vállalat társadalmi felelősségvállalása kapcsán elmondta, a francia anyavállalattal is megkezdődtek a tárgyalások arról, hogy a Legrand csoport miként támogatja a sportcsarnok újjászületését.

Negyedszázados privatizációs sikertörténet

A kevés hazai privatizációs sikertörténetek TOP listáján stabil helye van a Kontavill felvásárlásának. Az Európai piac meghatározó szereplőjének számító francia Legrand csoport az akkor veszteséges...

Magyar József 420 milliós jutalommal búcsúzott – a Bonafarmé lett a Hungerit

Régóta tudta a szakma, bár hivatalosan sokáig nem jelentették be, hogy az OTP-vezér, Csányi Sándor tulajdonában álló Bonafarm Zrt. vette meg a szentesi Hungerit...

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.