Kezdőlap Címkék Tőzsde

tőzsde

Tőzsde – Mínuszban nyitott New York

Csökkenéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek csütörtökön. A hangulatot a koronavírusos fertőzöttek számának növekedése és a magas munkanélküliségi adatok egyaránt rontják.

BÉT – Negatív korrekció indult

Csütörtökön is folytatódhat a szerdán elindult negatív korrekció a Budapesti Értéktőzsdén az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

Tőzsde – Erős kezdés New Yorkban

Erősödéssel tetézték a szerdai nyitáskor az amerikai tőzsdeindexek az előző három nap folyamán felhalmozott nyereségeiket.

BÉT – Iránykereséssel indulhat a kereskedés

Iránykereséssel indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

Tőzsde – Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek

Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek kedden. A befektetők abban reménykednek, hogy az agresszív fiskális és monetáris ösztönző intézkedéseknek köszönhetően gyorsan talpra áll a gazdaság a koronavírus-járvány múltával.

Tőzsde – Erős kezdés az európai tőzsdéken

Nagy indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden a vezető európai értékpapírpiacokon. Az olaj ára emelkedik.

BÉT – Emelkedéssel nyithat a tőzsde

A javuló nemzetközi hangulatnak köszönhetően a Budapesti Értéktőzsde emelkedéssel nyithat kedden - írta előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

Tőzsde – Csökkenéssel nyitott New York

Jelentős csökkenéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek hétfőn. A gazdaság gyors fellendüléséhez fűzött remények azután foszlottak szét, hogy ismét emelkedni kezdett a koronavírussal fertőzöttek száma az Egyesült Államokban.

Tőzsde – Veszteséges kezdés az európai piacokon

Nagy indexcsökkenéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon. Az olaj ára csökken.

BÉT – Csökkenés várható az elemző szerint

Csökkenés várható a Budapesti Értéktőzsdén a hét első kereskedési napján az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.

Tőzsde – Erős emelkedéssel nyitott New York

Két százalékot meghaladó emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek pénteken, némileg korrigálva az előző nap elszenvedett súlyos veszteségeket.

BÉT – Nagyobb mozgások és csökkenés várható

A Budapesti Értéktőzsde pénteki kereskedésében nagyobb mozgások és csökkenés várható az elemzők szerint.

Tőzsde – Erős mínuszban nyitott New York

Két százalékot meghaladó csökkenéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek csütörtökön. Az olaj ára csökken.

BÉT – Folytatódhat a negatív korrekció

Folytatódhat a negatív korrekció a Budapesti Értéktőzsdén csütörtökön a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint.

Tőzsde – Erősödéssel nyitott New York

Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek szerdán. Az olaj ára csökken.

BÉT – Emelkedéssel indulhat a kereskedés

Emelkedéssel indulhat szerdán a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.

Tőzsde – Csökkenéssel nyitott New York

Csökkenéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek kedden, a befektetők óvatosabbá váltak az elmúlt napok jelentős nyereségei után. Elemzők szerint túlzott lehetett az eufória, mivel a koronavírus-járványt és a gazdasági helyzet alakulását továbbra is bizonytalanságok övezik.

A Gloster a BÉT Xtend piacára lépett

A nagytarcsai székhelyű Gloster Infokommunikációs Nyrt. személyében új cég lépett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) közepes méretű vállalkozásokra létrehozott Xtend piacára.

BÉT – Mérsékelt emelkedéssel indulhat a kereskedés

Mérsékelt emelkedéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.

BÉT – Felülteljesítő volt a magyar piac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 212,51 pontos, 0,56 százalékos emelkedéssel, 38 198,17 ponton zárt hétfőn.

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.