Kezdőlap Címkék Válságkezelés

válságkezelés

György László: a felzárkózáshoz nagyobb növekedési előnyt kell elérni

A járványhelyzet esély is a felzárkózásra, de ahhoz, hogy az ország 2030-ra utolérje az uniós átlagot, 2-ről 3 százalékpontra kell felkúsznia a növekedési előnynek - jelentette ki György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

Lassabb kilábalásra készül a Merkel-kormány

Lefelé módosította gazdasági előrejelzését a német szövetségi kormány: az új prognózis szerint Németország GDP-je a korábban valószínűsített 4,4 százalék helyett 3 százalékkal növekedhet az idén.

MNB-alelnök a modern jegybankokról: részt kell vállalniuk a gazdaság fellendítésében

A járvány jelentős változásokat okozott a gazdaságban, ezért szorosabb együttműködésre van szükség a fiskális és monetáris politika között - mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke az online megrendezett Lámfalussy konferencián.

Orbán főtanácsadója: újra a régió éllovasa lehet Magyarország

Idén a gazdasági növekedés elérheti a 6 százalékot, jövőre pedig már a 6-7 százalékos dinamika sem zárható ki. Ezzel a teljesítménnyel Magyarország háta mögött hagyhatja a szomszédos országokat - mondta Nagy Márton.

Amerikai ösztönzőcsomag – Trump vétóval fenyeget

Az amerikai elnök nagyon elégedetlen a válság ellensúlyozására hivatott, 892 milliárd dolláros gazdaságösztönző csomaggal. Korábban mindenki arra számított, hogy támogatja, ezért aláírja. A Twitterren azzal fenyegetett, hogy megvétózza, ha nem változtatnak rajta.

Jön a második ösztönzőcsomag Amerikában

Az amerikai képviselőház, majd a szenátus is megszavazta hétfő este a koronavírus-válság ellensúlyozására hivatott, 892 milliárd dollár összegű gazdaságösztönző csomagot és a kormányhivatalok 1400 milliárd dolláros, egyéves költségvetését.

Európai Számvevőszék: nőhetnek a tagországok közötti különbségek

Bár az Európai Unió és tagállamai intézkedéseket hoztak a munkahelyek és a vállalkozások megmentésére, a koronavírus-járvány régiónként különböző hatása, valamint a tagállamok eltérő támogatási képessége miatt megnőhetnek a közöttük lévő gazdasági különbségek - közölte az EU luxembourgi központú számvevőszéke.

Matolcsy György: ahol nincs infláció, ott nincs megtakarítás

A Magyar Nemzeti Bank eredményesen és nyereségesen gazdálkodott 2019-ben, mi több, középtávú célon belül tartotta az inflációt, ami kivételes siker - mondta a jegybankelnök az Országgyűlés gazdasági bizottságában.

Varga Mihály: az euró bevezetésére nincs céldátum

Az euró nem oldja meg a gazdasági problémákat, csak eszközt jelent bizonyos célok eléréséhez, ezért céldátum sincs a magyarországi bevezetésére - mondta éves meghallgatásán a pénzügyminiszter az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottságában.

Varga Mihály: a növekedést célzó forgatókönyv készül

A tárca azon dolgozik, hogy az ország visszanyerje növekedési lendületét, javaslat készül a pénzügyi visszarendeződésre - mondta éves meghallgatásán a pénzügyminiszter az Országgyűlés költségvetési bizottságában.

IMF: a pénzpumpák elzárása újabb recesszióhoz vezethet

Rendkívül bizonytalanok Európa kilátásai, ezért mindenképpen fenn kell tartani a gazdaság támogatását célzó intézkedéseket a fellendülés kiteljesedéséig. Korai kivezetésük ismét recesszióba döntené az országokat - állapította meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF).

Varga Mihály: a második hullám W-alakú kilábalást hozhat

Magyarország túljutott a koronavírus-válság mélypontján, ugyanakkor a második hullám W-alakú vagy elhúzódó kilábalást eredményezhet - mondta a pénzügyminiszter a Budapest Economic Forum 2020 online konferencián.

ÁSZ: a 2019-es költségvetés megalapozta a válság menedzselését

Megbízható a 2019-es zárszámadás, állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ), amely szerint a 2019-es költségvetés megalapozta a koronavírus-járvány miatti válság menedzselését.

Az MNB 50 pontja – összehangolt válságkezelés kell

Megjelent a Magyar Nemzeti Bank 50 pontos javaslatcsomagja, amellyel a jegybank a kormány válságkezelő és gazdaságélénkítő munkáját kívánja támogatni a koronavírus-járvány második hulláma idején.

Lagarde: az EKB újabb ösztönzőket vethet be

Az Európai Központi Bank (EKB) nagyszabású monetáris ösztönző intézkedései hozzájárultak az európai gazdaság stabilizálásához, de a bank készen áll arra, hogy szükség esetén további ösztönzőket alkalmazzon - jelentette ki Christine Lagarde elnök.

Domokos László: ezermilliárdos adócsökkentésre lenne szükség

A válsághelyzet alatt számolni kell a fogyasztás visszaesésével, s ez leginkább úgy kerülhető el, ha nő a munkavállalók jövedelme. Ezt segítheti az egy számjegyű személyi jövedelemadó alkalmazása - jelentette ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke.

Infláció – Fordulat kell a bátrabb jegybanki válságkezeléshez

Szeptemberben még nem várható inflációs fordulat, októbertől viszont látványosan lassulhat a fogyasztói árak emelkedése, ami lehetőséget adhat a Magyar Nemzeti Banknak az élénkítésre - mondta az Amundi Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója.

Matolcsy György: a magyar recept működik

A jegybankelnök szerint Magyarország a fejlesztő állam és a fejlődő piac okos együttműködésére építve 2030 után is sikeres maradhat, a felzárkózáshoz egyre hatékonyabban működő államra és egyre fejlettebb piacokra van szükség.

PM: fizessenek többet a bankok és az áruházláncok!

A válság ellenére sem nőnek a lakosság és a kisvállalkozók adóterhei, a többletterheket elsősorban a tőkeerős csoportoknak kell vállalniuk - mondta a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Német EU-elnökség kezdődött – kompromisszumokra készülve?

Angela Merkel nemcsak válságkezelésre, az EU megreformálására is készül a német elnökség alatt. Európa legnépesebb országa és legnagyobb gazdasága példátlan egészségügyi és gazdasági válság közepette vette át az elnökséget. Több, önmagában is jelentős krízisben várható áttörés Berlintől?

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.