Kezdőlap Címkék Varga Mihály

Varga Mihály

Lakossági állampapírok: stabilan nő a kereslet

A lakossági állampapír-állomány tavaly 713 milliárd forinttal emelkedett és ezzel az év végén elérte a 7516 milliárd forintot, ami több mint 10 százalékos növekedést jelent egy év alatt

Varga Mihály elégedett a magyar gazdaság eredményeivel

Varga Mihály pénzügyminiszter ismertetése szerint a tavalyi gazdasági növekedés 4,6 százalék lehetett az előzetes számok tükrében, miközben az uniós módszertan szerint számolt GDP-arányos államháztartási hiány 2 százalék körüli szinten maradt, ami kedvezőbb a múlt évre tervezett 2,4 százalékosnál.

A minimálbér 2019-ben és 2020-ban is 8 százalékkal nő

Kétéves bérmegállapodást fogadtak el a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának munkaadói és munkavállalói oldalának képviselői, amely szerint 2019. január 1-jétől  és 2020. január 1-jétől is 8-8 százalékkal emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum összege.

Varga: 2018-ban tovább erősödött a magyar gazdaság

Idén tovább erősödött a magyar gazdaság, bővült a hazai gazdaság teljesítménye, a harmadik negyedévben 5,2 százalékos volt a bővülés.

Építőipar. Jövőre is kétszámjegyű bővülés várható

Az építőipar idén is jó évet zár, a termelési értéke eléri a 3000 milliárd forintot.

Minimálbér. Varga Mihály a Vállalkozók Napján: Nagy felelősség hárul a kabinetre

A pénzügyminiszter a VOSZ rendezvényén azt mondta: a hatéves bérmegállapodást gazdaságtörténeti jelentőségű. Miután a munkaadók és munkavállalók az idén nem tudtak megállapodni a jövő évi minimálbérről, a kormánynak nagy lesz a felelőssége a döntésben. A Vállalkozók Napján hetvenhét kitüntetést adtak át (részletes ismertető a cikkben).

Magyar nem az önálló eurózóna-költségvetésre

Magyarország érdekeivel ellentétes egy különálló eurózóna-költségvetés létrehozása, ezért Magyarország nem támogatja a tervezetet - hangsúlyozta Varga Mihály az eurózóna pénzügyminisztereinek kibővített értekezletén Brüsszelben. 

Lakástakarékon gazdagodnak a hozamvadászok? Eddig nem talált visszaélést az MNB

Hozamvadászokat gyanított a pénzügyminiszter az állami támogatás megszűnése előtt két nappal bekövetkezett robbanás szerű ügyfélszám növekedés mögött. Az MNB adatokat kért be a piaci szereplőktől a lakástakarék-pénztári törvény módosítása előtti ügyfelekről. Még jöhet meglepetés?

Jövőre nő a minimálbér, az emelés mértékéről tárgyalnak

A hatéves bérmegállapodásban 2019-re már nincs meghatározott érték a minimálbérre, ezért megkezdték erről az egyeztetéseket. Ha a tárgyalásokon nem születik megállapodás, akkor a kormány hoz döntést a vita alapján.

Több mint háromszázezren katáznak – Jövőre 12 millióig nőhet az áfamentes kör

A héten átlépte a háromszázezret a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) választók száma, immár majdnem minden harmadik cég ezt az adózási módot választja

Marad a nyugdíjcélú megtakarítások adókedvezménye

A kormány fenntartja a piacon megjelenő nyugdíj megtakarítások támogatását, a 20 százalékos adókedvezményét hosszútávon is fenntartja, továbbá olyan állampapírok forgalomba bocsájtását is tervezi,  amely a nyugdíjas évekre szóló előtakarékosságot szolgálja. Ezt Varga Mihály pénzügyminiszter jelentette ki egy konferencián.

Közfoglalkoztatás. Piaci bér mellé 45 600 forint juttatás jár

A kormány november elsejétől megduplázza az elhelyezkedési juttatását azoknak a közfoglalkoztatottaknak, akik sikeresen helyezkednek el a versenyszférában

Varga Mihály a versenyképességről és a növekedés feltételeiről

A munkában álló nyugdíjasok mostani, mintegy 30-40 ezres számát akár tízszeresére is lehetne növelni, mondta Varga Mihály. A munkában álló nyugdíjasok mostani, mintegy 30-40 ezres számát akár tízszeresére is lehetne növelni - fejtette ki a pénzügyminiszter.

Az áfamentesség tizenkétmillió forintig járhat a kicsiknek

Az uniós tagállamok pénzügyminiszterei kedden döntöttek arról, hogy támogatják a magyar kormány azon kérését, amely a kisvállalkozásoknak jelentős adócsökkentést és egyszerűsítést biztosíthat - jelentette...

Szarvason bővített csomagolócentrummal a Gallicoop

Átadták a Gallicoop Zrt. mintegy 1,69 milliárd forintból megépült új csomagolócentrumát a Békés megyei Szarvason. A fejlesztést 50 százalékban a kormány támogatta, a fennmaradó részt a vállalat saját erőből finanszírozta. 

Varga Mihály: Az adósságmutató idén a GDP 72,9 százalékára csökkenhet

A magyar gazdaság tavalyi teljesítménye felülmúlta a korábbi számításokat: az előzetes, tavaszi adatközlésnél is 0,1 százalékponttal magasabb, 4,1 százalék volt a gazdasági növekedés, miközben a GDP 73,3 százalékára csökkent az államadósság.

Tésztagyárat avattak Gyermelyen

A Gyermelyi Zrt. telephelyén Varga Mihály pénzügyminiszter és Tóth Béla, a vállalat elnök-vezérigazgatója csütörtökön felavatta a társaság 7,2 milliárd forintos beruházással épült új tésztagyárát, amelyhez a magyar kormány 2,4 milliárd forint támogatást nyújtott.

Online számla: kiállították a tízmilliomodikat is

Két és fél hónappal július elsejei indulása óta már jubilált is az online számlarendszer, a múlt héten ugyanis beérkezett a tízmilliomodik számla az adóhivatalhoz. Az új internetes rendszer úgy mérhet jelentős csapást a feketegazdaságra, hogy közben a tisztességes vállalkozásoknak könnyebbséget és újabb megrendeléseket is hozhat.

Mire jönnek majd az EU-s pénzek? Vitatott és támogatott elképzelések

A Magyarország számára kedvező változtatások támogatjuk az unió költségvetési szisztémájának módosításakor, viszont  a források tagállami felhasználásának szabadságát korlátozó elképzeléseket nem. A  földrajzi egyenlőtlenségekre is nagyobb figyelemmel kell lennie az EU-nak. Erről Varga Mihály pénzügyminiszter beszélt az MTI-nek.

Pénzügyminiszter: Az elektronikus fizetés aránya még alacsony

A bankkártyás tranzakciók értéke nőtt. Az elektronikus fizetés részaránya viszont még mindig csak 25 százalék.

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább