Kezdőlap Címkék Varga Mihály

Varga Mihály

Varga Mihály: adóemeléseket és megszorításokat sem tervez az új kormány

A kormány folytatja az egyensúlyi mutatók javítását, a költségvetés hiánya 4,9 százalékra csökkenhet az idei év végére, az államadósság rátája pedig 76,1 százalékra mérséklődhet - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter-jelölt az Országgyűlés költségvetési bizottsága előtt.

Magyarország is kap pénzt az EBRD kárenyhítő alapjából

Magyarország is részesül azokból a forrásokból, amelyekkel az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) az orosz-ukrán háború következményeit mérsékelné a szomszédos országokban - jelentette be Varga Mihály, miután az EBRD elnökével, Odile Renaud-Bassóval tárgyalt.

Újabb adóügyi könnyítést kap több ezer kisvállalkozás

Továbbra is használatban maradhatnak azok a pénztárgépek, amelyek nem rendelkeznek érvényes forgalmazási engedéllyel - jelentette be Varga Mihály.

Varga Mihály: a háború ellenére is növekedni fog a magyar gazdaság

A háború miatti szankciók negatív hatásokat fejtenek ki mind az európai, mind pedig a magyar gazdaságra, ugyanakkor a tavalyi, több mint 7 százalékos gyarapodás után az idén is 3-4 százalékkal bővülhet a hazai GDP - mondta a pénzügyminiszter egy interjúban.

Varga Mihály: öt kihívás előtt áll a magyar gazdaság

A magyar gazdaság előtt álló legfontosabb kihívások az orosz-ukrán háború, a járvány hatásai, az uniós források körüli viták, az illegális migráció és a demográfiai problémák - mondta a pénzügyminiszter egy budapesti konferencián.

Újabb lakossági állampapírok kamatai emelkednek

Az egyéves Magyar Állampapír kamata és a Kincstári Takarékjegy kamata 3 százalékról 4,25 százalékra nő, míg a kétéves futamidejű Kincstári Takarékjegy 3,5 százalék helyett 4,5 százalék kamatot fizet majd - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.

Varga Mihály: a forint is a brüsszeli szankciók áldozata

A pénzügyminiszter szerint a magyar forint a brüsszeli szankciók áldozata, amelyek már most komoly veszteséget jelentenek a magyar gazdaságnak.

Korábban érkezik a családi adóvisszatérítés

Azok a családok, amelyek az adóbevallásukban veszik igénybe az adóvisszatérítést, az eredeti határidőnél korábban kaphatják kézhez az összeget - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.

Az állam bevásárolta magát két biztosítóba

Magyarország 45 százalékos tulajdont szerezett az Aegon Biztosítóban és az Union Biztosítóban. Az erről szóló adásvételi szerződést Varga Mihály pénzügyminiszter írta alá a Vienna Insurance Group képviselőivel.

Újabb szamurájkötvényeket bocsátott ki az állam

Sikeres kötvénykibocsátást hajtott végre Magyarország: 575 millió eurónyi kedvező kamatozású kötvényt bocsátott ki a magyar állam 3, 5, 7 és 10 éves futamidővel a japán piacon - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán.

Varga Mihály: a Standard & Poor’s is befektetésre ajánlja az országot

A Standard & Poor's stabil kilátás mellett továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot - hívta fel a figyelmet közösségi oldalán a pénzügyminiszter.

Minden eddiginél magasabb a Babakötvény kamata

A Babakötvény kamata minden eddiginél magasabbra, 8,1 százalékra emelkedett februártól - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook oldalán.

Prémium Magyar Állampapír – magasabb kamatprémiummal

Már lehet jegyezni az újabb ötéves Prémium Magyar Állampapírt, a PMÁP-ot, amelynek kamatprémiuma 1,25 százalékról 1,5 százalékra emelkedett, éves kamata így eléri a 6,6 százalékot - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszer.

Varga Mihály: a filmipar kiemelt ágazattá fejlődött a magyar gazdaságban

Magyarország filmes helyszínből a világszintű produkciókat készítő országok sorába léphet - tette közzé Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán.

Varga Mihály: politikai okai vannak a helyreállítási források visszatartásának

Világosan látszik, hogy Magyarország és Lengyelország esetében politikai okai vannak a koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállítást segítő uniós források visszatartásának - jelentette ki Varga Mihály Brüsszelben, az uniós pénzügyminiszterek (Ecofin) tanácskozását követően.

Pályázat falusi kisvállalkozásoknak – 30 milliárdos keretösszeggel

A kormány 30 milliárd forintos keretösszeggel elindítja a Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Programot - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.

Varga Mihály: idén 5 százalékos magyar növekedést vár a Világbank

A kormány azért dolgozik, hogy a megőrizze a magyar gazdaság újraindításában elért lépéselőnyt, és a lassuló világgazdasági környezetben is dinamikus növekedési pályán tartsa a magyar gazdaságot - így kommentálta Varga Mihály pénzügyminiszter, hogy a Világbank legfrissebb prognózisában felfelé javította a magyar gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését.

Magas értékkel zárta 2021-et a Heti Gazdasági Index

Magas értékkel zárta a tavalyi évet a Heti Gazdasági Index: a január 2-án végződött héten 14,2 százalékos emelkedést jelzett, míg a negyedik negyedévben a mutató átlagos értéke plusz 7,8 százalék volt - közölte a pénzügyminiszter.

Varga Mihály: a befektetők a válság ellenére is bíznak a magyar gazdaságban

Magyarország úgy zárta a tavalyi évet, hogy mindhárom nagy hitelminősítő befektetésre ajánlott kategóriába sorolta, tehát a befektetők a válság ellenére is bíznak a magyar gazdaságban - írta a pénzügyminiszter a Facebookon.

Varga Mihály: 6,4 százalékkal bővült a gazdaság 2021-ben

A magyar gazdaság az idén 6,4 százalékkal nőtt, szemben az előző válság utáni, 2009. évi 6,6 százalékos visszaeséssel - tette közzé a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán.

Friss

A drága cement megváltoztatta a betonozási játékszabályokat

A cement árának emelkedése megváltoztatta a betonozás játékszabályait. A betonozás költsége még sosem volt ennyire magas.

Akár 4,5 milliós anyagi segítség a mikrovállalkozóvá váláshoz

Amit már sokan, nagyon régóta vártak bekövetkezett: a Magyar...

Váltott gondoskodás az újfajta családmodell

A váltott gondoskodás sokáig ismeretlen fogalom volt hazánkban, annak ellenére, hogy a szülők különválása következtében számos gyermeket érint az a kérdés, hogy ebben a helyzetben mi a legjobb megoldás. Nemzetközi szinten az 1970-es évek óta egyre több országban van jelen ez a fajta családmodell, 2022. január óta pedig hazánkban is jogszabály teszi már lehetővé a váltott gondoskodást bírói döntés esetén is. Mivel ettől függetlenül még kevéssé ismert nálunk ez a gyermeknevelési modell, a napokban kifejezetten a témában rendezett Figyeljetek Rám! elnevezésű konferencián számos hazai szakember beszélt a modellről és az eddigi hazai tapasztalatokról.

A magyaroknak sem kell bajlódni: itt az új uniós digitális ügyintézés

Magyarországról is biztosított lesz a teljes mértékben digitális uniós közigazgatási ügyintézés, az elektronikus azonosítás és a digitális aláírás az Evrotrust eID egységes azonosítási rendszerének köszönhetően, amely már átment az uniós tagállamok értékelésén. A rendszer újdonsága, hogy immár nemcsak magánszemélyek, hanem vállalatok is használhatják hivatalos és közigazgatási ügyeik intézésére az egész Unióban. Az Európai Bizottság az eIDAS szabályozás alapján ellenőrizte a platform uniós használatát, ezzel hamarosan minden tagállam számára elérhető lesz.

Hírek

Váltott gondoskodás az újfajta családmodell

A váltott gondoskodás sokáig ismeretlen fogalom volt hazánkban, annak ellenére, hogy a szülők különválása következtében számos gyermeket érint az a kérdés, hogy ebben a helyzetben mi a legjobb megoldás. Nemzetközi szinten az 1970-es évek óta egyre több országban van jelen ez a fajta családmodell, 2022. január óta pedig hazánkban is jogszabály teszi már lehetővé a váltott gondoskodást bírói döntés esetén is. Mivel ettől függetlenül még kevéssé ismert nálunk ez a gyermeknevelési modell, a napokban kifejezetten a témában rendezett Figyeljetek Rám! elnevezésű konferencián számos hazai szakember beszélt a modellről és az eddigi hazai tapasztalatokról.

Ebben a Ryanair is egyetért a magyar döntéshozókkal

A Ryanair üdvözli a Fővárosi Törvényszék ítéletét, amely megsemmisítette a magyar fogyasztóvédelmi hatóság által 2022 augusztusában kiszabott 763 ezer eurós bírságot, amelyet a Ryanair azért kapott, mert a magyar kormány által kivetett extraprofitadót áthárította az utasokra - közölte a légitársaság.

A SPAR megmutatta az első akciós fecskéket

Kormányrendelet kötelezi a 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó árbevételt elérő élelmiszer-kiskereskedelmi üzleteket arra, hogy június 1. és szeptember 30. között húsz termékcsoportban, heti szinten 10%-os engedményt nyújtó akciót vezessenek be. A SPAR Magyarország azonban komplex akciós stratégiájának keretein belül ennél többet kínál: számos árucikk esetében 10-40 százalékos árkedvezményt biztosít, a SPAR ÁRSTOP Extra Promóció keretein belül pedig 300 termék árát rögzíti május 31. és július 31. között - közölte az áruházlánc.

Új vezérigazgatója lesz júliustól a magyar Penny-nek

Mathias Mentrop lesz a Penny Magyarország vezérigazgatója július 1-jétől, aki a csehországi hálózat operatív igazgatója jelenleg - közölte a diszkontáruházlánc.

Májusban nőtt a magyar tőzsde forgalma és a BUX index is

Májusban erősödött a Budapesti Értéktőzsde részvénypiacán a forgalom, a BUX index az április végi értékéhez képest 5,4 százalékkal emelkedett, 47 262 ponton zárta a májust - közölte a havi statisztikájában a BÉT.

Júniustól sűrűbben jár a 100E repülőtéri expressz

A várható nyári nagy forgalom miatt júniustól gyakrabban jár a 100E repülőtéri busz a Deák Ferenc tér és a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Bőven infláció alatt drágult a kötelező biztosítás

Az idei első negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve, a biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Két ínséges év után tavaly már nyereséges volt a Budapest Airport

Két év rekordveszteség után tavaly a Budapest Airport 277,7 millió euró nettó árbevétel mellett 76,6 millió euró nyereséggel zárta az évet, így a Covid időszaka alatt felgyűlt 198 millió eurós veszteség 121 millió euróra csökkent. A részvényesek számára osztalék-kifizetés nem történik - közölte a fővárosi repülőteret üzemeltető társaság.

Gazdaság

MNB: a pénzügyi vállalkozásoknak emelniük kell az induló tőkéjüket

A pénzügyi vállalkozásoknak az idén december 31-ig, illetve 2026 december végéig a biztonságos működés fenntartása érdekében két lépésben jelentősen növelniük kell induló tőkéjüket. Az MNB visszavonhatja a piaci szereplők engedélyét, ha a tőkeemelésre nem kerül sor a jogszabályi határidőkig - figyelmeztetett a jegybank.

A szaktárca reagált a Magyar Bankszövetség kritikáira

Az intézkedések célja nem az állam adóbevételeinek növelése, hanem az állampapír-kereslet fokozása, az állampolgárok pénzügyi tudatosságának megerősítése. Meg kell védeni a családokat, ösztönözni és segíteni kell, hogy a háztartások megtakarításai megőrizzék reálértéküket - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) a Magyar Bankszövetség sajtóközleményére reagálva, amelyben többek között a "versenysemleges szabályozást" kérte számon.

A Magyar Bankszövetség közleményben bírálja a kormány új intézkedéseit

A Magyar Bankszövetség szerint az extraprofitadó meghosszabbítása 2024-ben csökkenti a pénzintézetek bevételeit és a hitelkihelyezéseket, gyengíti a gazdaság ellenállóképességét. Közleményében a szövetség versenysemleges szabályozást és a pénzügyi szektort érintő szerda esti rendelet felülvizsgálatát kéri a kormánytól.