Kezdőlap Címkék Velence

Velence

2,2 millió eurót hozott a fizetős belépés Velencének

A fizetésmentességet élvezők magas száma bizonyítja, hogy a városban sokkal többen laknak állandó jelleggel, mint a hivatalosan bejelentett 49 ezer.

Velence keményen meglépte, amit a turistáknak ígért

Velence új fejezetet nyitott a turizmusban: a csodás olasz turistaparadicsom lett a világ első városa, amely csütörtökön bevezette a turisták számára a fizetős rendszert, hogy ezzel próbálja ritkítani a csatornáin tolongó tömegeket, de a díj tiltakozást váltott ki néhány lakos részéről, akik azt mondták, hogy nem akarnak egy vidámparkban élni.

Meghökkentő, de érthető: tilalmakkal az túlturizmus ellen

Overtourism, magyarul túlturizmus az új jelenség neve: a túl sok turista nemcsak zsúfoltságot okoz, a célállomás és az ott élők létét veszélyezteti. A pandémia elmúltával nagyobb probléma, mint valaha. A legkedveltebb európai úti célok meghökkentő tilalmakkal állnak elő.

Kézműves vásár Velencén – több mint húsz helyi kézművessel 

Helyi kézművesekkel összefogva VÉKA néven szervez kézműves vásárt a velencei közösségi életet is felpezsdítő bisztró, a Groenk Deli minden hónap első vasárnapján 10-16 óra...

Jön a kötelező regisztráció és a belépődíj Velencében

Júniustól kísérleti jelleggel, a jövő év elejétől pedig végleges hatállyal bevezetik az előjegyzési és belépődíjas rendszert az egynapos turisták esetében Velencében, ahova első ízben húsvétkor tértek vissza igazán tömegesen a látogatók.

Velencében nyitott új bázist a Wizz Air

A Wizz Air folytatja olaszországi terjeszkedését: 16 új útvonallal bővíti kínálatát, és megnyitotta hetedik olasz bázisát a velencei Marco Polo Nemzetközi Repülőtéren.

Római-kori út a Velencei-lagúna fenekén

Ókori római utat fedeztek fel a Velencei-lagúna fenekén egy régészeti feltárási program közben.

Kitiltották az óceánjárókat Velence központjából

Az olasz kormány jóváhagyta a terveket a nagy tengerjáró hajók kitiltására a velencei városközpont közeléből.

COVID után – fenntartható turizmus

Átalakultak az utazási szokások. A többség otthon marad. Aki utazik, az  tengerparti all-inclusive szállodás helyett túravakáció vagy menedékház mellett dönt. A természet profitál, de sok ország gazdasága az összeomlás szélére került. 

Velence. Túlsúlyos turisták miatt szigorítanak a gondolások

A korábbinál kevesebb utast szállíthatnak egyszerre a velencei gondolások az ágazatra vonatkozó új szabályozás alapján.

Itália turistákra vár: „2021-ben csak jobb lehet”

Június elején újraindította Olaszrszág az idegenforgalmat. Külföldiekből azonban továbbra is kevés van. 2020-ben 55 százalékkal eshet vissza a számuk. A bevételkiesés 23 milliárd euró lehet.

Kamerák Velencében – számolnak és védenek

Bevezették Velencében a látogatók számlálását, terelését és azonosítását szolgáló kamerás térfigyelőrendszert, amely a július elsejétől induló fizetéses belépés előfutárának számít.

Velencei karnevál. Belépődíj még nincs – kamerák vannak

Velence el akarja kerülni, hogy a világhírű karnevál idején túl sok turista zsúfolódjon össze a városban, ezért kamerák segítségével számolják őket a fontosabb helyeken.

Velence. Emuval sétáló turistákat büntettek meg

Emuval sétáló külföldi turistákat bírságoltak meg az olaszországi Velencében a közlekedési és az állathigiéniai szabályok megsértése címén.

Ötven éve nem látott árvíz Velencében – ketten meghaltak

Két idős ember életét vesztette az olaszországi Velence városában, amelyet szerdára virradó éjszaka rekord magasságú tengervíz öntött el a heves esőzések nyomán.

Az Airbnb szigorú regulázását sürgeti a “nagyvárosi szövetség”

Bécs kezdeményezésére több európai nagyváros a digitális gazdaság átfogó, az Airbnb-t is megregulázó jogi szabályozását sürgeti, és a szabályok betartatását lehetővé tevő, egyértelmű, végrehajtható rendelkezéseket követeli. Erről állásfoglalást nyújtott be a "szövetség"a Régiók Európai Bizottságához - tájékoztatott az osztrák főváros külképviseleti irodája.

Sztárépítészt bírságoltak meg Velencében

Hanyagul tervezte meg a velencei Canal Grande fölött átívelő negyedik hidat a világhírű katalán építész, Santiago Calatrava - mondta ki az olasz számvevőszék. 78 ezer euró pénzbírság megfizetésére kötelezték.

Kitiltják a tengerjárókat Velencéből

Szeptembertől kitiltják a nagy tengerjáróhajókat Velence történelmi központjából. A döntést az olasz kormány hozta meg.

Velence. A Rialtónál kávéztak, kitiltották a turistákat

Kempingfőzőn főzött kávét egy német turista Velencében, a Rialto hídtól nem messze. A hatóságok ezer eurós bíráságot szabtak ki rá és társára.

Még ingyenes a belépés Velencébe

Elhalasztotta a korábban bejelentett idegenforgalmi belépődíj bevezetését Velence. A városvezetők szerint alaposabban meg kell vizsgálni a díj beszedésének technikai feltételeit.

Friss

Kampány a szabályszegő kutyatartók ellen a VI. kerületben

Februárban már 146 alkalommal ellenőriztek a rendészek, és a póráz, illetve az ürülékgyűjtő hiánya miatt 17 esetben bírságoltak is.

Új támogatások segítik a hazai kertészeti ágazatokat 

A közparkok, tetőkertek, zöld falak létesítése a lakóterületeinken gyors, specifikus és mérhető megoldást képesek nyújtani a városok sok problémájára, ezért is kiemelten szükség van az ágazat jól képzett szakembereinek munkájára.

Közös fellépésben állapodtak meg a V4+ országok agrárkamarái

Az EU-Mercosur kereskedelmi megállapodással kapcsolatban a felek kiemelték, hogy a térségből várhatóan olyan mezőgazdasági termékek érkeznek majd a közös uniós piacra, amelyek nem felelnek meg az EU környezetvédelmi és minőségi előírásainak,

A Mol sikeres tesztelése a pozsonyi finomítóban

A co-processinget, vagyis a növényi maradványok bekeverését a százhalombattai finomítóban már évek óta alkalmazzák.

Hírek

Erősödött csütörtök reggelre a forint

A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Erősödött a forint szerdán

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gyengült a forint hétfő reggel

Az euró 1,0315 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0326 dollár után.

Devizapiac – Erősödött kissé péntek reggelre a forint

Erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A KSH publikálja leggyorsabban a külkereskedelmi termékforgalom adatait

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt stratégiai célja az adatközlések gyorsítása, a piacra kerülési idő, az adminisztratív terhek csökkentése, illetve a relevancia, a hatékonyság, az időszerűség a felhasználói elégedettség növelése érdekében. A KSH folyamatosan monitorozza a piacra kerülés gyorsításának lehetőségeit.

Erősödött csütörtökön a forint

Erősödött a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben a...

Erősödött a forint szerda reggel

Erősödött a forint árfolyama szerda reggelre.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet