A ZEW intézet által összeállított várakozási barométer júliusban 41,8-ra csökkent a júniusi 47,5-ről - derült ki a kedden közzétett adatokból. Ez némileg magasabb volt,...
Németország mint üzleti helyszín veszít a versenyképességéből, és a ZEW tanulmánya szerint az utolsók között áll, alig megelőzve Magyarországot. Ennek oka az energiaválság, de mindenekelőtt a strukturális hibák.
A vártnál nagyobb mértékben romlott a gazdasági hangulat szeptemberben Németországban és az euróövezetben - jelentette a mannheimi ZEW gazdaságkutató intézet havi rendszeres felmérésének eredménye alapján.
Júliusban váratlanul nagy mértékben, a Covid-válság kezdetén mértnél alacsonyabb szintre csökkent az üzleti hangulat Németországban - jelentette a ZEW gazdasági kutató intézet.
Márciusban a vártnál is nagyobb mértékben zuhant a hat hónapra vonatkozó német befektetői várakozásokat tükröző gazdasági hangulatindex - jelentette a mannheimi ZEW gazdaságkutató intézet.
A várakozásoknál nagyobb mértékben romlott októberben a ZEW német gazdasági hangulatindexe. A visszaesés után a mutató a koronavírus-válság mélypontja, vagyis tavaly március óta a legalacsonyabb értéket vette fel.
Augusztusban sorban a harmadik hónapja romlott, és váratlanul nagy csökkenéssel kilenchavi mélypontra esett a ZEW gazdasági kutatóintézet német befektetői hangulatindexe.
Júliusban a vártnál nagyobb mértékben romlott a német gazdasági hangulatindex, ugyanakkor az aktuális helyzetet jelző mutató két év után először került a pozitív tartományba - jelentette a ZEW gazdaságkutató intézet.
A várt növekedés helyett csökkent a ZEW gazdaságkutató intézet júniusi német gazdasági hangulatindexe a májusban elért 21 éves csúcsról. A felmérés alapján azonban ezzel együtt is lendületes fellendülésre lehet számítani a következő hat hónapban Németországban.
Májusban több mint húsz éve a legmagasabb értékre emelkedett a ZEW németországi gazdasági hangulatindexe. Ez arra utal, hogy az év hátralévő részében erőteljes fellendülésre számítanak a gazdasági szereplők - közölte a mannheimi gazdaságkutató intézet.
Áprilisban a várt növekedés helyett csökkent a ZEW németországi és euróövezeti befektetői hangulatindexe. Abszolút értékben azonban a csökkenéssel együtt is magas, a konjunkturális kilátásokkal szemben erős bizakodást tükröző szinten áll.
A vártnál nagyobb mértékben javult a ZEW gazdaságkutató intézet márciusi németországi gazdasági hangulatindexe. A megkérdezett szakértők széleskörű és átfogó gazdasági fellendülést várnak.
Vegyesen alakult a ZEW németországi befektetői hangulatindexe februárban: a jelenlegi helyzetet jelző mutató romlott, a kilátások indexe viszont erőteljesen javult.
Road Movie 2025 címmel hét külső budapesti kerületben rendeznek ingyenes kertmozi vetítéseket, méghozzá olyan különleges helyszíneken, ahol korábban még sosem volt kültéri filmvetítés.
Road Movie 2025 címmel hét külső budapesti kerületben rendeznek ingyenes kertmozi vetítéseket, méghozzá olyan különleges helyszíneken, ahol korábban még sosem volt kültéri filmvetítés.
Nem maradt döntésre váró támogatási kérelem a családokat a modern napelemes rendszerek telepítésében támogató kiíráson, befejeződött a pályázatok elbírálása a Napenergia plusz programban
Jelentős az érdeklődés a KKV Technológia Plusz Hitelprogramon belül elindított, keddtől elérhető kamatmentes forgóeszközhitelre, az első nap 5 milliárd forint értékben nyújtottak be igényt a hazai mikro- és kisvállalkozások.
A jelenlegi, igen kedvezőtlen nemzetközi környezet ellenére is óriási siker a magyar-amerikai gazdasági és beruházási együttműködés, amelyet az is nagyban segít, hogy új aranykor köszöntött be a két ország kapcsolataiban.
2025. májusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 702 800 forint, a nettó átlagkereset 483 000 forint volt. A bruttó átlagkereset 7,8, a nettó átlagkereset 7,7, a reálkereset pedig 3,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 4,4 százalékos növekedése mellett.
A magyar alapítású Festipay biztosítja a készpénzmentes fizetést a Hungaroringen megrendezendő 40. Formula–1-es Magyar Nagydíjon. A cég a vendéglátó egységek teljes területén több száz érintésmentes terminált üzemeltet, ahol bankkártyával, mobiltelefonnal vagy Festipay kártyával lehet fizetni. A rendszer már Bahreinben is sikerrel debütált.
Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek