Kezdőlap Világgazdaság CO2 mentes gazdaság? A Shell nagyot lépett
No menu items!

CO2 mentes gazdaság? A Shell nagyot lépett

Az energetikai óriás bejelentette, hogy drasztikusan csökkenti az olajkitermelést. A megújuló források és a cseppfolyós gázzal üzemeltett erőművek lesznek a konszern energiatermelésének kulcselemei. A Shell részvényei a bejelentés óta szárnyalnak.

„A Shell a megoldás és nem a probléma része akar lenni.”

„Vannak, akinek a kiszámíthatóság a legfontosabb, és vannak, akik mernek változtatni. A Shell az utóbbiak közé tartozik” – mondta a holland energetikai mamutvállalat vezetője az amszterdami központból tartott online sajtótájékoztatón.

Ben van Beurden Kép/Forrás/Wikipedia

Ben van Beurden bejelentette, hogy a világ harmadik legnagyobb olajtársasága a zöld fordulat úttörője lesz a fosszilis energiát termelő és értékesítő világvállalatok között. Ennek jegyében a Shell évi 2 százalékkal csökkenti a fosszilis energiahordozók értékesítését. Párhuzamosan emeli a megújuló forrásokból származókét.

A tavaly 345 milliárd USD bevételt elért Shell nem az első olajkonszern, amelyik felvette a termékpalettájára a környezetbarát forrásból termelt energiát. „A különbség, hogy mi nem kényszerből tesszük. A Shell a megoldás és nem a probléma része akar lenni” – mondta a cég vezetője. Hozzátéve, hogy „amíg marad az olajüzlet, egyetlen célt fog szolgálni, a megújuló energiaforrások kutatásának és fejlesztésének finanszírozását”.

A jó európaiak és a rossz amerikaiak

A kihívás hatalmas. Az ENSZ égisze alatt elfogadott párizsi klímavédelmi megállapodás szerint 2050-re CO2-mentes energiaforrásokkal kellene működtetni a gazdaságot. Több ország köztes célokat is elfogadott. Így például az EU 2030-ig 55 százalékos csökkenést akar elérni.

Ennek ellenére nem minden olajcég vált a zöld oldalra. A két amerikai óriás a világranglistán 6., illetve 8. Exxon és Chevron, ameddig lehet, kőolajat akar termelni. Fő céljuk a palagáz technológia felfedezésével ismét fontossá vált texasi olajmezők 20 milliárd hordónyi tartalékának kitermelése. A döntésben szerepet játszhatott, hogy Donald Trump kiléptette az USA-t a 2015-ben aláírt párizsi egyezményből.

Az amerikai cégekkel ellentétben az európai világcégek szinte mindegyike invesztál már a környezetbarátabb energiahordozókba. Ezek nem feltétlenül megújuló forrásokat jelentenek. Az olasz ENI és a francia Total például a hidrogén energetikai felhasználásban látják a megoldást.

Nem környezetbarát csak kevésbé környezetromboló

A Shell zöld fordulata sem egy megújuló forrást, hanem a kőolajnál kevésbé klímaromboló cseppfolyós gázt és az abból elállított áramot állítja a termékpalettája középpontjába.

A felvásárlásról szóló cikk, amely nem leplezte a befektetői aggodalmakat Kép/Forrás/talkradiao

A koncepcióváltás alakövét 2016-ban tették le. A Shell ekkor vásárolta meg 50 milliárd dollárért a világ legnagyobb cseppfolyós gázt termelő és azzal kereskedő vállalatát, a brit BG Groupot.

A Shell évek óta dolgozik a bevételi forrásai és ügyfélköre bővítésén is. Ez különösen kifizetődő a koronavírus-válság kezdete óta. A krízis a hagyományos energiaforrások, mindenekelőtt a kőolaj iránti kereslet számottevő visszaeséséhez vezetett.

A fogyasztók az átfogó üzletpolitikai szembeötlő jeleit a Shell-kutaknál láthatják. Egyrészt a cég agresszív árharcba kezdett konkurenseivel. Másrészt 60 ezer kútjánál elektorautó töltőállomásokat helyezett üzembe. Különösen sokat az USA-ban.

Együtt a klímáért

Az e-töltőállomások kiépítésének hátterében a vezető amerikai autógyártóval, és világviszonylatban is a legnagyobbak közé tartozó General Motors-al (GM) kötött megállapodás áll. A GM 2025-ig 30 e-modellt akar bevezetni. 2035-re, amikorra a termelés CO2-mentessé tételét ígéri, ezeknek kellene adniuk az értékesített autók 30 százalékát. Nagy kihívás, figyelembe véve, hogy a GM eladási slágerei hosszú évek óta az SUV-ok. Ezért a detroiti központú vállalatnak fontos, hogy a töltőállomások hiánya ne riassza el a potenciális elektroautó vásárlókat. A CEO, Mary Barra a megállapodás bejelentésekor elmondta, hogy globális kúthálózata és erős amerikai jelenléte miatt választották a Shellt partnernek.

A GM stratégiai tervei között szerepel a hidrogén meghajtású teherautók szériagyártásának beindítása is.

A befektetők hisznek a zöld fordulatban

Az együttműködés hírére és a GM jövőbemutató stratégiája láttán néhány nap alatt 20 százalékkal emelkedett az autógyár részvényeinek ára. Hasonlóan pozitívan reagálták a befektetők a Shell papírjai esetében is. Így a holland cég tőzsdei értéke 40 dolláros részvényenkénti árral 157 milliárd dollárra emelkedett.

Komoly siker egy olyan időszakban, amikor mindkét ágazat krízisben van. Az olajipari cégek a globális válság hatására csökkenő energiaigény és a megújuló energiaforrások térnyerése miatt. Az autóipar pedig a drasztikus 2020-as forgalomcsökkenés és az egyre szigorodó környezetvédelmi előírások okán.

Az olajipari cégek nehézségeit látják a befektetők is. Az Exxon részvényeinek ára a tavalyi átlagosa 56 dollárral szemben jelenleg 53 dolláron áll. A Chevron papírjaié szintén a 2020-as 105 dolláros átlag alatt, 102 dollárnál van. Az irány az európai vállalatoknál is lefele mutat. A francia Total részvényeinek ára 53-ról 48 dollárra, a brit BP-é 28-ról 25-re, az olasz ENI-é pedig 24-ről 19-re csökkent.

Aki nem vált, elbukik?!

„A gazdaság a legnagyobb átalakulás előtt áll az ipari forradalom óta. Aki nem, vagy csak hangzatos jelentésekkel reagál a kihívásokra, el fog bukni” – mondta néhány héttel ezelőtt John Kerry. A volt amerikai külügyminiszter és demokrata elnökjelölt annak apropóján lépett a nyilvánosság elé, hogy John Biden a környezetvédelmi kérdések elnöki különmegbízottjává nevezte ki.

Nem kétséges, hogy a hagyományos autóipari és energetikai cégek mindegyike rá fog kényszerülni a váltásra, ha a következő évtizedekben is meg alkarja őrizni jelenlegi piaci pozícióját. A jövő kihívásaira adott válaszoknak pedig a két szektor szoros kapcsolata miatt összehangoltnak kell lenniük. Az autóiparban az amerikai Tesla mindenki előtt jár. Forradalmasította az elektroautók piacát. Az energetikában az amerikai óriások továbbra is bevált fosszilis forrásokra építenek. Ezen a területen az európai Shell körözheti le a konkurenciát.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Málta 2024. évi turisztikai eredményei minden várakozást felülmúltak

Számos magyar utazásszervező kulturális körutakat kínáló programjában szerepel Málta, de egyre több speciális tematikájú utazást szervező iroda kínálatában is megjelent Málta. 

Borpromóciós támogatás segíti a hazai termelők piacra jutását

A program az európai uniós társfinanszírozással létrejövő Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv szőlő-bor ágazati intézkedései keretében valósul meg, erre 2027-ig 6 millió euró áll rendelkezésre

KSH – az ipari termelés decemberi részletes adatai

A szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás az előző hónaphoz képest 1,8 százalékkal csökkent.

Erősödött csütörtök reggelre a forint

A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Hírek

Erősödött csütörtök reggelre a forint

A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Erősödött a forint szerdán

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gyengült a forint hétfő reggel

Az euró 1,0315 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0326 dollár után.

Devizapiac – Erősödött kissé péntek reggelre a forint

Erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A KSH publikálja leggyorsabban a külkereskedelmi termékforgalom adatait

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt stratégiai célja az adatközlések gyorsítása, a piacra kerülési idő, az adminisztratív terhek csökkentése, illetve a relevancia, a hatékonyság, az időszerűség a felhasználói elégedettség növelése érdekében. A KSH folyamatosan monitorozza a piacra kerülés gyorsításának lehetőségeit.

Erősödött csütörtökön a forint

Erősödött a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben a...

Erősödött a forint szerda reggel

Erősödött a forint árfolyama szerda reggelre.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.