Kezdőlap Cégvilág Csökkent a CIG Pannónia adózott eredménye
No menu items!

Csökkent a CIG Pannónia adózott eredménye

A CIG Pannónia csoport 354 millió forint adózás utáni veszteséget jelentett kedden a harmadik negyedévről, de a teljes átfogó jövedelme 463 millió forint nyereséget mutatott – tette közzé a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. harmadik negyedéves tőzsdei gyorsjelentésében.

Az adózott eredmény 2018 első három negyedévéhez képest 1,915 milliárd forinttal esett vissza. A jelentés szerint ennek a hátterében két tényező áll: egyrészt az olasz határon átnyúló kezesi biztosítások miatt bekövetkezett veszteségek, amelyek a csoport eredményét 1,296 milliárd forinttal rontották. Másrészt a Konzum részvények bevonásán realizált 1,056 milliárd forint árfolyamveszteség, amely az egyéb átfogó eredményben részben ellentételeződött, így a tőkehatása kisebb, mínusz 725 millió forint.

A biztosítási díjbevétel a 2018-as harmadik negyedévéhez képest 10 százalékkal nőtt, így az összesített díjbevétel 20,110 milliárd forintot tett ki.

Az élet biztosításban az új szerzés 3,201 milliárd forint, közel másfélszerese a 2018 első három negyedéves adatnak, amelyből 2,093 milliárd forint befektetési egységhez kötött életbiztosítás, 1,108 milliárd forint hagyományos és csoportos életbiztosítás. A nem-életbiztosítási területen 9 százalékos volt az új szerzés növekedése.

A jelentés kitér arra, hogy a tavaly novemberben alapított leányvállalat, a CIG Pannónia Pénzügyi Közvetítő Zrt. (PPK) – amelyben a csoport részesedése 95 százalék -, függő ügynökként kezdte meg a biztosítási- és pénzügyi közvetítési tevékenységét az év elején.

A közvetítő cég jelenleg 183 regisztrált biztosítási tanácsadóval rendelkezik, az első három negyedévben 309 millió forint állománydíjú biztosítást értékesített, majd a hitelközvetítői tevékenységét is megkezdte.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) május 23-án engedélyezte a PPK számára a pénzügyi szolgáltatás közvetítési tevékenységet, az engedély hatálya kiterjed jelzáloghitel-közvetítői tevékenység végzésére is.

A sajtóközlemény szerint bevált a biztosítónak az értékesítési csatornák diverzifikálása is.

Az idén eladott életbiztosítási szerződések esetében a biztosító saját hálózatának teljesítménye 20 százalékot, míg a független brókeri csatorna 28 százalékot, a banki csatorna 18 százalékot tett ki. Az idén indult pénzügyi közvetítő leányvállalat 10 százalékot értékesített, míg az egyéb üzlet-fejlesztés részaránya az új értékesítésben 24 százalék.

A CIG Pannónia részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik. A papír a hétfői kereskedést 211 forinton zárta, kedd délelőtt 209 forintot ért. Az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 465, a legalacsonyabb 172,6 forint volt.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A kormány jogi lépéseket tesz a Norvég Alappal szemben

A magyar kormány jogi lépéseket tesz a Norvég Alappal szemben. Nem fogadja el, hogy egy Soros-alapítvány döntsön az országnak járó milliárdok felhasználásáról. Norvégia a magyar piaci hozzáféréséért tartozik Magyarországnak - fogalmaz a kormány.

Gyenge kezdés az amerikai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon. Kedden az indexek nyereséggel, rekordközeli szinten zártak.

Potápi Árpád János: A magyar közösségek élnek, virulensek, bárhol is legyenek a világban

A 2020-as év a koronavírus járvány miatti utazási tilalom és a személyes találkozások lehetőségének korlátozása miatt rendkívüli kihívást jelentett a magyar nemzetpolitika és a határon túli, illetve a diaszpóra magyarság számára – fejti ki Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, aki úgy látja a kényszerűen online térbe költözött kommunikáció így sem volt eredmény nélküli: több tízezer új, hazánkon kívül élő magyart sikerült megnyerni a nemzetpolitika ügyének. Interjú.

Coface: pörög a világgazdaság, de vannak kockázatok

A globális gazdaság 5,6 százalékkal növekedhet az idén, szemben a korábban várt 5,1 százalékkal. Ugyanakkor vannak kockázatok, amelyek közül az infláció gyorsulása a legjelentősebb - derül ki a Coface hitelbiztosító legfrissebb előrejelzéséből.

Hírek

A kormány jogi lépéseket tesz a Norvég Alappal szemben

A magyar kormány jogi lépéseket tesz a Norvég Alappal szemben. Nem fogadja el, hogy egy Soros-alapítvány döntsön az országnak járó milliárdok felhasználásáról. Norvégia a magyar piaci hozzáféréséért tartozik Magyarországnak - fogalmaz a kormány.

Vonatbaleset Csehországban – két halott, több tucat sérült

Összeütközött két személyszállító vonat szerda reggel Nyugat-Csehországban, a német határ melletti Domazlice közelében. Két ember meghalt és mintegy negyvenen megsérültek - jelentette a cseh közszolgálati hírtelevízió.

Péntektől olcsóbb lesz a benzin és a gázolaj

Péntektől csökkennek a hazai üzemanyagárak: a benzin literje átlagosan bruttó 4 forinttal, a gázolajé pedig bruttó 2 forinttal lesz olcsóbb.

Magyarország tortája 2021 – íme a győztesek

A Napraforgó névre keresztelt torta lett idén Magyarország tortája, míg a Magyarország cukormentes tortája verseny nyertesének a Beszterce rózsája elnevezésű tortát választották.

Ismét Vuhanban a koronavírus – a teljes lakosságot tesztelik

A koronavírus-járvány legelső gócaként ismert közép-kínai Vuhanban is ismét megjelent a vírus, ezért a helyi hatóságok kedden elrendelték a teljes lakosság tesztelését - írta internetes kiadásában a Global Times című kínai lap.

Nem sikerült leadni a karanténkilókból – sok étel mehet a kukába is

Sok családban még mindig feleslegesen nagy az élelmiszertartalék: a háztartások 20 százaléka arra számít, hogy nem tudják a lejárati időn belül elfogyasztani a felhalmozott ételmennyiséget. Eközben a lakosság testtömege átlagosan 30 dekagrammal gyarapodott tavaly tavasz óta - közölte a Nébih.

Apollo 11 – Máig a Hold körül keringhet Armstrongék felszállóegysége

Még mindig a Hold körül keringhet az Apollo 11 holdkompjának felszállóegysége James Meador, a Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech) kutatója szerint.

Metrófelújítás – halálos baleset. Két kocsi is elszabadult

Nem egy, hanem két teherkocsi szabadult el a felújítás alatt álló 3-as metró alagútjában múlt pénteken.

Gazdaság

Offshore cégeknek nyithattak számlát – engedély nélkül. Lépett az MNB

Engedély nélkül működhetett közre - részben offshore hátterű - cégek számlanyitásaiban, ezért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) azonnali hatállyal megtiltotta a budapesti Company Express Kft.-nek, hogy alkuszi tevékenységet végezzen.

Matolcsy György: a forint jobban teljesített az eurónál

A forint tette lehetővé 2010 után a magyar gazdaságpolitika új sikerképletének, az egyensúly és a növekedés képletének a beállítását és megőrzését - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a jegybank "75 éves a forint" című online konferenciáján.

MNB bírság: 19,2 milliós bírság az Erste Alapkezelő Zrt.-re

Az MNB 19,2 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az Erste Alapkezelő Zrt.-re az ingatlanalapokat érintő jogsértő eljárása miatt - közölte a jegybank.

Elemzés: júliusban a BÉT kiegyensúlyozott formát mutatott

Júliusban a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvénypiacának összforgalma 152 milliárd forint volt, ami egy kereskedési napra vetítve 6,9 milliárd forintot jelent.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom