Hirdetés
Kezdőlap Élelmiszeripar Csökkentek az élelmiszerárak - csak a cukor és a hús drágult
No menu items!

Csökkentek az élelmiszerárak – csak a cukor és a hús drágult

Júniusban 12 hónapon belül először csökkentek globálisan az élelmiszerárak havi összevetésben – jelentette az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).

A szervezet számításai szerint a júniusi árindex 124,6 pont lett, 2,5 százalékkal (3,2 ponttal) alacsonyabb a májusinál, de még mindig 33,9 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

A FAO élelmiszerár-indexe kereskedelemmel súlyozott mutató, amely az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag – növényi olajok, szemestermények, húsfélék, tejtermékek és cukor – nemzetközi piaci árát veszi figyelembe.

Júniusban a növényi olajok árindexe 9,8 százalékkal esett májushoz képest és ezzel négyhavi mélypontra került. Júniusban elsősorban a pálmaolaj, a szójaolaj és a napraforgóolaj ára csökkent.

A szemestermények árindexe májushoz képest 2,6 százalékkal mérséklődött, de még így is 33,8 százalékkal volt magasabb tavaly júniushoz képest. A terménycsoporton belül havi összevetésben júniusban a kukorica ára csökkent a legjelentősebben, 5 százalékkal, de 0,8 százalékkal esett a búza ára is.

A tejtermékek árindexe 1 százalékkal süllyedt, különösen a vaj ára esett az importkereslet mérséklődésére, valamint a készletek bővülésére, egyebek között Európában.

A cukor ára júniusban 0,9 százalékkal nőtt, a harmadik egymást követő hónapban emelkedett, míg a hústermékek árindexe 2,1 százalékkal nőtt, és ezzel már kilencedik hónapja tart a drágulás.

Az átfogó árindex tavalyi átlaga 97,9 pont, három éve a legmagasabb volt, 3,1 százalékkal meghaladta a 2019. évit, de több mint 25 százalékkal alacsonyabb volt a 2011. évi történelmi csúcsnál.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kiíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Máltai Tűzijáték Fesztivál

A fesztivál feleleveníti Málta gazdag tűzijáték művészeti történetét és hagyományait, ami a szigeteken egészen a XVI. századig nyúlik vissza.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.