Kezdőlap Gazdaság Czomba Sándor: stabil a foglalkoztatási helyzet
No menu items!

Czomba Sándor: stabil a foglalkoztatási helyzet

A nehézségek ellenére a foglalkoztatás helyzete stabil, közel 4 millió 700 ezer ember dolgozik. A legfrissebb adatok alapján relatíve alacsony, 4,5 százalékos a munkanélküliség aránya – mondta Czomba Sándor kedden az M1 aktuális csatorna műsorában.

A Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hozzátette, a 2010-es években 600-700 ezer álláskereső volt, most 220 ezer ember szerepel a nyilvántartásban-közölte az MTI.

Ehhez a javuláshoz az kellett, hogy a korábban fejletlen térségekbe óriási beruházások érkezzenek, amelyek már induló fázisban vannak. Debrecen és Nyíregyháza környékén már látható az álláskeresők számának csökkenése, Szeged környéke még most csatlakozik majd. Czomba Sándor szólt arról is, hogy egy-másfél éve indult el több kezdeményezés – köztük az Ifjúsági Garanciaprogram – amelyek támogatásával 53 ezer ember dolgozik.

A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hozzátette, hogy hétfőn tartották a minimálbér emeléséről szóló legutóbbi tárgyalásokat, amelyeken lényegesen közeledtek egymáshoz az álláspontok. Az ülésen már konkrét számok hangzottak el, ezt a munkavállalók és a munkaadók saját köreikben tovább egyeztetik.

Az államtitkár emlékeztetett rá, hogy az eredeti tervek szerint 2026-ra 13 százalék volt a minimálbér-emelés tervezett értéke. “Ez a makroadatok alapján nagy valószínűséggel nem tartható, de ha ehhez közeli értékben meg tudunk állapodni, akkor az egy óriási dolog”– fogalmazott.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettel kapcsolatos véleményeket 2025. november 19-ig várja a minisztérium.

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

„Merni kell kockáztatni. Bele kell ugrani.”

Csak egy kósza gondolat volt. Kovács Gyöngyi sosem álmodott kávézóról.

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
Hirdetés

Hírek

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettel kapcsolatos véleményeket 2025. november 19-ig várja a minisztérium.

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...