AzÜzlet.hu

A Ford regionális központot nyitott Budapesten

Új regionális szolgáltató központot nyitott az amerikai Ford pénteken Budapesten; több, Európa összes piacát kiszolgáló árazási és gyártástervezési funkció mellett innen látják majd el az autóipari vállalat európai, közel-keleti és afrikai országainak HR-feladatait.

A nyaraló biztosítása drágább, de csak így jár a kártérítés

Ha a kárvizsgálat során bebizonyosodik, hogy a biztosított lakóház valójában nyaraló, akkor a biztosító jogszerűen visszatarthatja akár a teljes kártérítés összegét is.

Dízelbotrány – Pert indítottak részvényesek a Volkswagen csoport ellen Németországban

Pert indítottak részvényesek a Volkswagen (VW) csoport ellen Németországban az autógyártó társaság dízelbotránya miatt. A társaságtól csaknem 1700 részvényese követel kártérítést. A VW elismerte, hogy csalt. Az ügy világszerte a VW mintegy 11 millió gépjárművét érinti, ezek közül 8,5 milliót az EU-ban adtak el.

Az Északi Áramlat 2 miatt az amerikai energiaügyi miniszter szankciókkal fenyegetett

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelentése szerint szankciók lehetőségét helyezte kilátásba az Oroszország és Németország között épülő Északi Áramlat 2 gázvezeték ellen Rick Perry amerikai energiaügyi miniszter

A Mol harmadszor a világ legjobbjai között

Fenntarthatósági szempontból a Mol továbbra is az egyik vezető vállalat a kelet-közép-európai régióból, amely bekerült a világ legjobbjai közé, már három egymást követő évben szerepel a Dow Jones fenntarthatósági indexben.

Javult a magyar befektetők itthoni dobogós helyezése

Gyarapodás. 2016-ban német és amerikai cégek fektettek be a legtöbbet Magyarországon, tavaly a németek után már a magyarok voltak a másodikak, az idei év első felében pedig a magyar vállalatok hajtották végre a legtöbb beruházást.

Európai Számvevőszék: kapkodást okozott a kohéziós források késedelmes véglegesítése

A legtöbb program jóváhagyása csak a programozási időszak megkezdése után történt meg, ami dominóhatást gyakorolt, kapkodóvá tette a felhasználást.

Filmekre tavaly elment 108 milliárd – Valami Amerika

A magyarországi filmipari összes költés 2017-ben 108,2 milliárd forint volt, az idei első félévben pedig elérte a 44 milliárd forintot a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nyilvántartása szerint. TOP lista. 

Itthon is bemutatkoznak a Freelusion magyar világsztárjai

A Britain’s Got Talent, az America’s Got Talent és más versenyek korábbi díjazottjaként megismert magyar társulat, a Freelusion Dance Company október közepén áll elsőször színpadra idehaza, és Budapesten is bemutatja új darabját, az Amar, the lighthuntert.

Tízezer négyzetméteres utasmólóval bővült a Budapest Airport

Szeptember 13-án ünnepélyesen is felavatták a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér vadonatúj, több mint tízezer négyzetméteres utasforgalmi épületét, a 2B Terminálhoz tartozó 2B oldali utasmólót, vagyis a pier B-t.

Leminősítették Törökországot, jön recesszió?

Leminősítette Törökország eddig sem befektetési ajánlású államadós-besorolását két nemzetközi hitelminősítő, Az S&P jövőre recesszióval számol Törökországban.

Brutális kamatemelés segíti a líra erősödését

A török jegybank a piaci várakozásokat meghaladó kamatemelést hajtott végre csütörtökön, a török líra erősödött.

Romániában 200 települést érint a sertéspestis

Romániában már 12 megyét érint az afrikai sertéspestis, 207 településen van jelen  a kór és csaknem 900 fertőző gócpontról tudnak a hatóságok. Segít az EU.

A klímaváltozás miatt volt hosszú és forró nyarunk

Hőmérő. AZ MTA szerint a kánikula a klímaváltozás következménye. Furcsán forró volt az idei nyár Európában.

A támogatott előadóművészeti szervezetek listája ’18

A kiemelt művészeti célok megvalósítására kiírt pályázaton 234,5 millió forint támogatást nyertek el előadóművészeti szervezetek. (Link a teljes listához.) 

Oroszországgal szemben maradnak az EU-szankciók

Az Európai Unió hat hónappal, március 15-ig meghosszabbította korlátozó intézkedéseit Oroszországgal szemben.

Moody’s hisz a dollárban, a jüan sem fenyegeti világszerepét

A Moody's szerint növekedni fog a jüan globális szerepe is, úgy látja, évtizedekbe telik, mire a dollár globális tartalékvaluta-státusát bármely más fizetőeszköz kikezdhetné.

Vasszobrokat loptak Szolnokon – jutalom a nyomravezetőnek

Elloptak három absztrakt, fekete, vasból készült szobrot a Szolnoki Művésztelep kertjéből; több milliós a kár. Jutalmat kap a nyomravezető.

A Boeing Kínára számít

Az amerikai repülőgépgyártó előrejelzése szerint Kínában 2700 milliárd dollár értékben adhatnak el repülőgépeket.

Egészségügy: a diákok ösztöndíjat kaphatnak

Szerdától benyújthatják az egészségügyi szakképzést adó intézmények nappali tagozatos hallgatói ösztöndíj-pályázatukat.

Friss

Módosult az EPR rendelet- kik örülhetnek?A kistermelők és az őstermelők

A könnyítés évi egyszeri, egyszerűsített adatszolgáltatást jelent, a fő csomagolás-összetevő anyaga szerint, az általános díjszabásnak megfelelő mértékű, évente történő kiterjesztett gyártói felelősségi díjfizetés mellett.

Ismét lesz Közgazdasági Diákolimpia

A nemzetközi döntőben elért 1-3. helyezés számos magyar egyetem gazdasági karán többletpontokat ér a felvételi során. A versenyről további információ többek között a Magyar Közgazdasági Társaság weboldalán található. A jelentkezési határidő 2025. január 31. éjfél.

Negatívra rontotta Ausztria adósosztályzatának kilátását a Fitch

A Fitch 2026-ra 3,6 százalékos, 2027-re 3,1 százalékos államháztartási hiányt vár Ausztriában.

Új szabályozás segíti az önkéntes integrációkat a mezőgazdaságban

A 2025. január 1-jén hatályba lépett termelővédelmi csomag tartalmazza azt az új szabályozást is, amely megteremti a lehetőséget az önkéntesen választható, termelők és az őket integráló vállalkozások közötti termeltetői együttműködések létrehozására.

Hírek

Gyengült péntek reggelre a forint

Péntek reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a hétfői kezdésnél mindhárom devizával szemben, 0,5 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 0,7 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült a forint árfolyama csütörtök reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön reggel a szerda esti szintekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.

Erősödött a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0263 dollár után 1,0272 dolláron áll péntek reggel.

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggel

Az eurót 1,0364 dolláron jegyezték kedden reggel a hajnali 1,0354 dollár után.

Devizapiac – Minimálisan gyengült a forint hétfő reggel

Minimálisan gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A forint reggel óta tovább erősödött

Az euró a csütörtök reggeli 1,0398 dollár után magasabban, 1,0402 dolláron állt.

Vegyesen mozgott a forint árfolyama szerda reggel

Az euró 411,14 forintra erősödött 7 órakor a kedd esti 410,82 forintról.

Gazdaság

Vannak ingyenesen elérhető bankszámlák is?

Évente átlagosan közel 35 ezer forintba kerül egy bankszámla fenntartása egy lakossági ügyfélnek, pedig vannak ingyenesen elérhető bankszámlák is - írja a Privátbankár.huEgy magyar...

Elindult a kereskedés a Gránit Bank részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén

Az elmúlt 25 év legnagyobb magyarországi nyilvános részvénykibocsátását (IPO) hajtotta végre a Gránit Bank - mondta Hegedüs Éva, a Gránit Bank Nyrt. alapító tulajdonosa,...

Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték

A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.