AzÜzlet.hu
Európa blokkolja az Irán-ellenes szankciókat
Az Európai Unió blokkoló rendeletének frissített változatával megtiltja az európai cégek számára, hogy eleget tegyenek az Irán elleni amerikai szankcióknak.
Még mindig drága az iskolakezdés
Egy gyermek iskolakezdésére a szülők többsége 20 ezer forintnál többet költ a Regio Játékkereskedelmi Kft. friss kutatása szerint. Az iskolatáska a legnagyobb tétel, ezért sok diák nem kap újat az idén.
Diákhitel: évek óta idén a legnagyobb az érdeklődés
A diákhitel iránt idén jóval nagyobb az érdeklődés a korábbi évekhez képest a számos kedvező változás miatt.
Sikeres magyar kockázati tőkealapok
A Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SZTA) tőkealap tapasztalatairól tájékoztatott a vezérigazgató. A vállalkozások eredményesen használják föl a támogatásokat - mondta Csuhaj V. Imre.
Trump bevitte az első ütést Iránnak
Miközben az Egyesült Államok többfrontos kereskedelmi háborút vív, az amerikai elnök 21 pontban és több alpontban rögzítve sorolta fel az Iránra kirótt büntetőintézkedéseket.
BB – Rozsdás, koszos edények miatt bezárta a falatozót a NÉBIH
Elképesztő higiénés állapotokat találtak az ellenőrök, azonnali hatállyal felfüggesztették a balatonboglári büfé tevékenységét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei.
Lakás, ingatlan, fejlesztés, áfa – javaslat a kormánynak
A civilek vezetője azt mondja, javaslatuk a lakásvásárlók, a piac és a költségvetés érdekeit egyaránt szem előtt tartja. Orbán Viktor miniszterelnök kormányához is elküldték véleményüket.
Jó dolog a szieszta, csak rövid a kánikula
A szieszta egészségügyi hatásai miatt hasznos. A szieszta bevezetése Magyarországon nem indokolt. Két szakértői vélemény a napközbeni hosszabb pihenőről.
A bónusz piac idén is száguld
A magyarországi internetes kuponos kereskedelem 2010-ben indult, következő évben már több mint 130 kuponos weboldal működött, idén az induló közvetített forgalom megnégyszereződött.
Pótfelvételi: egy nap hosszabbítás
Hosszabbítás. Egy nappal tovább, augusztus 7-én éjfélig nyújthatják be jelentkezésüket az E-felvételiben azok, akik szeretnének részt venni a pótfelvételi eljárásban.
Irreális hozammal csábító csaló cseh cégek
A magyar hatóság megtiltotta a cégnek a betétek gyűjtését. Az MNB most arra is figyelmeztet: a Perfectum Consulting CZ SE más márkanevekkel is dolgozik.
Az idén bántóbb a parlagfűvirágzás
Az időjárás kedvez a parlagfűnek, az allergiásokat már bántó pollen mennyiségének húszszorosa lehet a terhelés.
A csehek a filippínó és az ukrán munkaerő-importra tesznek
Felgyorsítanák az ukrán munkaerő behozatalát a cseh cégek, a kormány a közelmúltban ezer Fülöp-szigeteki munkások gyorsított behozataláról döntött.
Figyelem, drága lesz a száguldás
Hétfőtől vasárnapig országos sebességellenőrzési akciót tart a rendőrség a gyorshajtók kiszűrésére.
Az MNB felminősítést vár
Az MNB alelnöke az ország felminősítését a jövő hétre várja. Magyarország már megérett az újabb felminősítésre, amire akár már a jövő héten is sor kerülhet - fogalmazott Nagy Márton.
Hosszú, forró hét jön
Az év eddigi legmelegebb hete jön - Legalább péntekig kitart a kánikaula - TKönnyebb így átvészelni - A szokásosnál 20 százalékkal több riasztásuk volt a mentőknek az előző hétvégén.
Lengyelország a harisnyaipar élvonalában
Miközben a magyar harisnyaipar csak éppen, hogy létezik, Lengyelország a világ élvonalába küzdötte fel magát, dobogos helyen jegyzik.
Izraelben terjeszkedik a Pepsi
Az amerikai PepsiCo Inc. 3,2 milliárd dollárért, azaz több mint 900 milliárd forintért vásárolja meg az otthoni szódagépeket gyártó izraeli SodaStream International céget.
Friss
4,2 százalékkal mérséklődött az ipari termelés tavaly novemberben
Az év első tizenegy hónapjában az ipari termelés 3,9 százalékkal kisebb volt, mint 2023 azonos időszakában - közölte a KSH.
Gyengült péntek reggelre a forint
Péntek reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a hétfői kezdésnél mindhárom devizával szemben, 0,5 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 0,7 százalékkal a svájci frank ellenében.
Ezekben a bútorboltokban és barkácsáruházakban lehet először SZÉP Kártyával fizetni
A jogszabály szerint a 2025. január 1-jén fennálló egyenleg 50 százalékát továbbá az idén ezen felül beérkező juttatások felét használhatják fel a SZÉP Kártya birtokosok lakásfelújításra.
Új cafeteria és HR megoldások a versenyképesség növelésért – szakmai konferencia
Az elmúlt években a munkaerőpiac alapjaiban változott meg. A...
Hírek
Gyengült péntek reggelre a forint
Péntek reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a hétfői kezdésnél mindhárom devizával szemben, 0,5 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 0,7 százalékkal a svájci frank ellenében.
Gyengült a forint árfolyama csütörtök reggel
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön reggel a szerda esti szintekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Erősödött a forint péntek reggel
Az euró a kora esti 1,0263 dollár után 1,0272 dolláron áll péntek reggel.
Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggel
Az eurót 1,0364 dolláron jegyezték kedden reggel a hajnali 1,0354 dollár után.
Devizapiac – Minimálisan gyengült a forint hétfő reggel
Minimálisan gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
A forint reggel óta tovább erősödött
Az euró a csütörtök reggeli 1,0398 dollár után magasabban, 1,0402 dolláron állt.
Vegyesen mozgott a forint árfolyama szerda reggel
Az euró 411,14 forintra erősödött 7 órakor a kedd esti 410,82 forintról.
Gazdaság
Vannak ingyenesen elérhető bankszámlák is?
Évente átlagosan közel 35 ezer forintba kerül egy bankszámla fenntartása egy lakossági ügyfélnek, pedig vannak ingyenesen elérhető bankszámlák is - írja a Privátbankár.huEgy magyar...
Elindult a kereskedés a Gránit Bank részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén
Az elmúlt 25 év legnagyobb magyarországi nyilvános részvénykibocsátását (IPO) hajtotta végre a Gránit Bank - mondta Hegedüs Éva, a Gránit Bank Nyrt. alapító tulajdonosa,...
Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték
A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.