Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Diákhitel. Két százalék alatt a szabadfelhasználású kamata
No menu items!

Diákhitel. Két százalék alatt a szabadfelhasználású kamata

Minden eddiginél kedvezőbb feltételekkel vehetők igénybe a diákhitelek. A szabadfelhasználású Diákhitel 1 kamata történelmi mélyponton áll, a kizárólag felsőoktatási képzési díjakra költhető Diákhitel 2 pedig továbbra is kamatmentes.

Magyar Péter

Tavaly a szabadfelhasználású Diákhitel 1-et 6 százalékkal, míg a felsőoktatási képzési díjakra igénybe vehető Diákhitel 2-őt 34 százalékkal több diák vette igénybe az egy évvel korábbinál – mondta Magyar Péter.

A Diákhitel Központ (DK) vezérigazgatója kiemelte, hogy a havi maximum 70 ezer forintos keretig igényelhető, lakhatásra is felhasználható szabadfelhasználású Diákhitel 1 kamata jelenleg történelmi mélyponton, 1,99 százalékon áll, míg a kizárólag a felsőoktatási képzési díjakra igényelhető Diákhitel 2 továbbra is kamatmentesen vehető igénybe a kormány célzott kamattámogatásának köszönhetően.

Ismertette: a piacon egyedülálló módon a diákhitelek felvételéhez továbbra is elegendő az érvényes felsőoktatási jogviszony, sem hitelbírálatra, sem fedezetre nincs szükség és a hallgatói hitelek bármikor, ingyenesen előtörleszthetők.

Magyar Péter hangsúlyozta, hogy a kormány családtámogatási intézkedéseinek köszönhetően már több mint 2000 édesanya diákhitelét engedte el 50 vagy 100 százalékos arányban a központ több mint kétmilliárd forint értékben.

A kormány döntése szerint október 1-től bevezetik a nyelvtanulási hitelt, amely 500 ezer forintig vehető igénybe. Induló kamata megegyezik a Diákhitel 1-ével, de akkor éri meg igazán, ha a tanulás végén a diák sikeres nyelvvizsgát tesz, hiszen a nyelvvizsga megszerzése után 0 százalékossá válik.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy augusztus 1-jét követően ügyfélkapun keresztül személyes megjelenés nélkül is igényelhetők a hallgatói hitelek, illetve a termékekre vonatkozó minden információ megtalálható a központ honlapján.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.