Kezdőlap Gazdaság Digitális előfizetést vezetett be a Yettel
No menu items!

Digitális előfizetést vezetett be a Yettel

Kizárólag digitálisan elérhető előfizetést vezet be Yepp néven a Yettel Magyarország – jelentette be Szafonov Olga lakossági kereskedelmi igazgató online sajtótájékoztatón kedden.

A Yepp digitális előfizetés a Yettel alkalmazásban rendelhető meg. A szerződési folyamat során választható klasszikus fizikai SIM-kártya, és amennyiben a szerződő ügyfél készüléke támogatja, azonnal használható e-SIM is. Fizikai SIM-kártya esetén többféle kiszállítással lehet a kártyához jutni – ismertette. A tájékoztató szerint a Yepp-ügyfelek akár havonta személyre szabhatják az előfizetésüket – azaz eldönthetik, hogy az éppen aktuális igényüknek megfelelően mennyi kimenő hívásra vagy SMS küldésre van éppen szükségük.

A Yettel közölte: a közelmúltban egy több tízmilliárd forint beruházást igénylő, jelentős léptékű modernizációs projektben teljes körűen megújították mobilhálózatukat, így a korábbi 2-3-szorosára növelték az országos lefedettséggel rendelkező 4G-technológia kapacitását és lehetővé tették a legmodernebb 5G technológia bevezetését. Ennek elérhetősége folyamatosan bővül, mára országosan több mint 900 bázisállomáson érhető el, döntő többségében az 5G képességeit leginkább biztosító 3600 MHz-es úgynevezett C-sávban. Az 5G terjedése tette lehetővé olyan szolgáltatások bevezetését is, mint a vezetékes internet alternatíváját kínáló, mobilinternet-alapú otthoni és irodai internetszolgáltatás, az OtthonNet és IrodaNet, valamint a Yettel TV, amelyek közelmúltbéli indulása ellenére már országosan százezres nagyságrendű ügyfélbázist szolgálnak ki – közölték.

A több mint 1900 főt foglalkoztató Yettel Magyarország több mint 3,3 millió lakossági és üzleti előfizetővel rendelkezik, a vállalat 2023-as nettó árbevétele meghaladta a 242 milliárd forintot.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság legutóbbi, 2023. utolsó negyedévi mobilpiaci jelentése szerint a Yettel a hanghívást forgalmazó SIM-kártyák száma alapján 23 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik a lakossági számlás előfizetések piacán, és 30 százalékos részesedéssel a lakossági feltöltőkártyás előfizetések piacán.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Jogegységi döntés a Kúriától a devizahitelekkel kapcsolatos EU bírósági ítélet értelmezéséről

Jogegységi határozatot hozott a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa az Európai Unió Bíróságának legutóbbi, a devizahiteleket érintő C-630/23. számú ítéletének értelmezéséről.

Didim – Az Égei-tenger titkos ékszere, ahol az időtlen nyár vár rád

Az Égei-tenger partján, Aydın tartományában megbújó Didim igazi rejtett kincs Türkiye térképén. Ez a bájos tengerparti város a paradicsomi nyugalom megtestesítője: aranyló homokos strandjaival, lélegzetelállító természeti környezetével és lenyűgöző történelmével rabolja el a szíveket.

Új korszak kezdődik a Duna-Dráva Nemzeti Park természetvédelmi őrszolgálatánál

A természetvédelmi őrszolgálat fejlesztése kiemelt jelentőségű feladat, hiszen Magyarország természeti értékeinek, védett területeinek és élőhelyeinek megőrzése elképzelhetetlen az elkötelezett szakemberek helyszíni jelenléte és munkája nélkül. Ezért is fontos a most induló program, amelynek keretében a természetvédelmi őrszolgálat fejlesztésére 825 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága.

Gombabemutatóval bővült a garadnai Erdészeti Gyűjtemény

Új tárlattal bővült az ÉSZAKERDŐ Zrt. által üzemeltetett Lillafüredi Állami Erdei Vasút Garadna végállomásán található Erdészeti Gyűjtemény.
Hirdetés

Hírek

Jogegységi döntés a Kúriától a devizahitelekkel kapcsolatos EU bírósági ítélet értelmezéséről

Jogegységi határozatot hozott a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa az Európai Unió Bíróságának legutóbbi, a devizahiteleket érintő C-630/23. számú ítéletének értelmezéséről.

Új korszak kezdődik a Duna-Dráva Nemzeti Park természetvédelmi őrszolgálatánál

A természetvédelmi őrszolgálat fejlesztése kiemelt jelentőségű feladat, hiszen Magyarország természeti értékeinek, védett területeinek és élőhelyeinek megőrzése elképzelhetetlen az elkötelezett szakemberek helyszíni jelenléte és munkája nélkül. Ezért is fontos a most induló program, amelynek keretében a természetvédelmi őrszolgálat fejlesztésére 825 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága.

Indul a nyári szezonális ellenőrzés – országszerte zajlanak a vizsgálatok

Július 15-én elindul a nyári szezonális ellenőrzés, amelyet az élelmiszerlánc-felügyeletet irányító Tállai András, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára rendelt el. Az augusztus 30-ig tartó ellenőrzés-sorozaton a Nébih és a kormányhivatalok szakemberei a nyári lovas táborokat, a fröccsteraszokat, a grillezésre szánt húskészítmény előállítókat, az ásványvíz-palackozókat és szikvíz-előállítókat, valamint a helyi termelői piacokat vizsgálják.

Energiaszakértők a jövő otthonaiért – újabb képzés indul Bécsben

A bécsi székhelyű DIE UMWELTBERATUNG, azaz a Környezettanácsadó Szolgálat 2025 őszétől ismét elindítja alapképzését és haladó tanfolyamait energiatudatos szakemberek számára.

18 milliárd forintos közvilágítás-korszerűsítési pályázat indul 5000 lakos alatti településeknek

Hétfőtől pályázhatnak az 5000 lakos alatti települések a helyi közvilágítás korszerűsítésére; a Magyar Falu Program keretében, a Jedlik Ányos Energetikai Program forrásaiból összesen 18 milliárd forint áll rendelkezésre

A török tea – az együvé tartozás mindennapi rítusa

A török tea – çay, ahogy helyben mondják – nem pusztán ital. Vöröses árnyalata, tulipánformájú pohara és a hozzá tartozó mozdulatok olyan jelentésrétegeket hordoznak, amelyek túlmutatnak a koffeintartalmon.

Adatszolgáltatás július 20-ig az EPR alá tartozó gyártóknak

Közeledik az adatszolgáltatási határidő a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR) alá tartozó gyártók, illetve első belföldi forgalomba hozók számára.

Az Otthon Start kombinálható más államilag támogatott hitellel is

A szeptemberben induló Otthon Start Program hiteleit lehet kombinálni más államilag támogatott hitellel is, így a program még kedvezőbb
Hirdetés

Gazdaság

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,