Kezdőlap Gazdaság Díjmentes garancia védi a hazai kis- és középvállalkozások beruházási hiteleit
No menu items!

Díjmentes garancia védi a hazai kis- és középvállalkozások beruházási hiteleit

A hazai kis- és középvállalkozások hitellehetőségeinek bővítését célzó új programot jelentett be Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kkv-k fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára és Szabó István Attila, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt elnök vezérigazgatója – közölte az NGM pénteken.

A program keretében Magyarország legnagyobb garantőr intézménye az első egy évben kezességvállalási díj nélkül vállal garanciát a hazai vállalkozások Széchenyi kártya és egyéb támogatott beruházási hitelei mögé.

Az NGM megismételte: a kormány célja, hogy a magyar gazdaság tartós növekedési pályára kerüljön, és 2025-ben elérhető legyen a 3-6 százalék közötti gazdasági növekedés. Ehhez elengedhetetlen a vállalati beruházások, ezen belül a kis- és középvállalkozói szektor fejlesztéseinek felpörgetése.

A kormány ezt a 21 intézkedésből álló új gazdaságpolitikai akcióterv részeként meghirdetett 8 pontos Demján Sándor kkv-fejlesztési program elemeivel – hitel és tőkeprogramok indításával, támogatási konstrukciók meghirdetésével segíti – emlékeztetett Szabados Richárd.

A cél a hitelezés fellendítése, ehhez pedig kiemelkedően fontos a hitelintézetek kockázatait csökkentő kezességvállalás. A garancia bekapcsolásával azoknak a vállalkozásoknak is elérhetővé válnak a támogatott és piaci finanszírozási lehetőségek, akik a kezességvállalás nélkül nem, vagy csak számottevően rosszabb kondíciók mellett kapnának hitelt. A kkv-szektorban ezért kiemelkedően fontos a kezességvállalás: a Garantiqa jelenleg 54 ezer vállalkozás 73 ezer hitelszerződése mögött áll garanciával, a 2580 milliárd forintnyi garanciavállalás 3330 milliárd forintnyi hitelt véd, ami azt jelenti, hogy minden második élő kkv-hitel mögött ott áll a Garantiqa – hívta fel a figyelmet Szabados Richárd.

Az állam viszontgaranciával áll a Garantiqa mögött, ami tovább csökkenti a finanszírozás kockázatát.

Európában Magyarországon támogatja legnagyobb, a GDP 4,4 százalékát kitevő garanciavállalás a kis-és középvállalkozói szektort – az európai átlag 1 százalék – jelezte az államtitkár.

A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Garantiqa által közösen kidolgozott jelenlegi konstrukcióban a 2025. június 30-ig megkötött Széchenyi kártya beruházási hitelek, illetve az egyéb intézményi kezességvállalási díjtámogatás mellett nyújtott beruházási hitelek esetében engedi el az első évre felszámított kezességvállalási díjat a Garantiqa. Szabó István Attila, elnök-vezérigazgató tájékoztatása szerint a díjelengedésre, mindegyik, mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősülő vállalkozás ágazati korlátozás nélkül jogosult lesz, abban az esetben, ha a hitelfelvétel segítségével megvalósuló beruházás Budapesten kívül valósul meg. Üzletrész vásárlás és ingatlan fejlesztés esetén a garanciadíj-kedvezmény nem vehető igénybe – tette hozzá.

A számítások szerint egy hazai cég átlagos, 125 millió forintos Széchenyi kártya beruházási hitele esetében a díjkedvezménynek köszönhetően az első évben 550 ezer forinttal csökkentheti a finanszírozási költségeit.

Szabó István Attila arra emlékeztetett, hogy a Garantiqa 2024. elején már bejelentett egy, átlagosan 30 százalékos kezességvállalási díjcsökkentést. Az elnök-vezérigazgató szerint a kezességvállalásukkal idén augusztus végéig 17 ezer vállalkozás 19 300 hitelszerződést kötött a bankokkal, a 690 milliárd forintnyi vállalt garancia 890 milliárdforintnyi hitel vállalkozásokhoz juttatását tette lehetővé. A Garantiqa az elmúlt évekhez hasonlóan idén is 1000 milliárdot meghaladó új garanciával és 1300 milliárd forintnyi új garantált hitelállománnyal számol – ismertette az NGM közleménye.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.

EM: tízezernél több elektromos gépkocsival zöldíthetik flottáikat a hazai cégek

Az eddigi kérelmekben 10030 gépkocsira érkezett be támogatási igény. A legkeresettebb márka több mint kétezer darabbal a BYD, a legnépszerűbb típus a Tesla Model Y. Több mint 5700 gépkocsira már ki is fizettek összesen 22 milliárd forintot.
Hirdetés

Hírek

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettel kapcsolatos véleményeket 2025. november 19-ig várja a minisztérium.

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...