Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Egyhangú döntés a monetáris tanácsban augusztusban
No menu items!

Egyhangú döntés a monetáris tanácsban augusztusban

Ellenszavazat nélkül döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa augusztusi ülésén az alapkamat változatlan hagyásáról a szerdán közölt rövidített jegyzőkönyv szerint.

Az augusztus 27-ei ülésén a tanács 6,75 százalékon tartotta az alapkamatot és nem változott a kamatfolyosó két szélén sem: az egynapos (O/N) betéti kamat 5,75 százalék, felső széle, az egynapos (O/N) hitel kamata 7,75 százalék maradt.

A jegyzőkönyv szerint a tanácson belül egyetértés volt arról, hogy a szigorú monetáris politika legfontosabb sarokpontjai nem változtak. Az augusztusi kamatdöntésnél a monetáris tanács két döntési opciót tárgyalt: a változatlan kamatkondíciók és a 25 bázispontos kamatcsökkentés lehetőségét.

A tanács ezeket elsősorban az inflációs kilátások, a gazdasági szereplők körében érvényesülő óvatosság, valamint a kockázati környezet változása mentén mérlegelte.

A döntéshozók megállapították, hogy mindkét opció mellett számos hangsúlyos érv szólt, ugyanakkor az alapkamat változatlanul tartása a jelenlegi gazdasági környezetben jobban illeszkedett a stabilitásorientált monetáris politikai megközelítéshez.

A tanácstagok általánosan a szigorú monetáris kondíciók fenntartása, és a pénzügyi piaci stabilitás megőrzése mellett érveltek. A jegyzőkönyv szerint a tanácstagok egységes megítélése alapján továbbra is óvatos és türelmes monetáris politikára van szükség.

A döntéshozók kiemelték, hogy a szigorú irányultságú monetáris politika továbbra is kulcs a pénzügyi piaci stabilitás fenntartásához, valamint az inflációs cél fenntartható eléréséhez. Ugyanakkor többen is jelezték, hogy a kamatcsökkentések átmeneti szüneteltetését követően a következő időszakban a kamatkondíciók további, óvatos mérséklésére nyílhat tér.

A nemzetközi és hazai dezinflációt övező kockázatok, illetve a befektetői hangulat változékonysága előretekintve is óvatos és türelmes monetáris politikát indokolnak. A monetáris tanács szerint a globálisan meghatározó jegybankok várható kamatpolitikájától, valamint a hazai inflációs kilátások és kockázati megítélés alakulásától függően a következő időszakban a kamatkondíciók további, óvatos mérséklésére nyílhat tér.

A tanács folyamatosan értékeli a beérkező makrogazdasági adatokat, az inflációs kilátásokat, valamint a kockázati környezet alakulását, amelyek alapján körültekintően és adatvezérelten dönt az alapkamat mértékéről – olvasható az MNB honlapján közzétett jegyzőkönyvében.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A gyors bérkonvergencia a kormány egyik új gazdaságpolitikai célkitűzése

Gazdasági növekedésre van szükség a kormány új gazdaságpolitikai céljainak eléréséhez, amelyek között szerepel, hogy 2028-ra a minimálbér 1000 euróra, a bruttó átlagkereset 1 millió forintra emelkedjen.

Dolgozóinak tizedét bocsátja el a Boeing

A Boeing világszerte 170 ezer ember foglalkoztat, az Egyesült Államokban az északnyugati Washington, és a délkeleti Dél-Karolina államban.

Itt a nagy összefogás az e-kamion töltőállomás piacon

 Teljeskörű megoldásokat kínáló e-depók kialakítására írt alá szándéknyilatkozatot a...

Nyugdíjpénzből ingatlant? Most jól teljesítenek a pénztárak, reálhozam mindenhol!

A Bank360.hu elemzése emlékeztet rá, hogy a csúcs reálhozamok (jellemzően több millió forintosak) 2021 vége felé voltak, amikor az árfolyamok magasan jártak, az infláció viszont még nem szabadult el

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Nyugdíjpénzből ingatlant? Most jól teljesítenek a pénztárak, reálhozam mindenhol!

A Bank360.hu elemzése emlékeztet rá, hogy a csúcs reálhozamok (jellemzően több millió forintosak) 2021 vége felé voltak, amikor az árfolyamok magasan jártak, az infláció viszont még nem szabadult el

Már tízezer helyen lehet a kártyagyilkos qvikkel fizetni

A qvikkel kapcsolatban egyelőre a tanulás fázisában járnak még a vásárlók és a kereskedők is,

Az MNB újra elindította megtakarítási kampányát

A megtakarítások befektetésénél kerülni kell a túlzottan csábító ajánlatokat.

Látótávolságban sincs az 5 százalékos lakáshitelkamat, jobban néznek ki a személyi kölcsönök

A lakáshitelek kamatai semmit sem csökkentek október elején, egyelőre nyoma sincs, hogy a bankok elindulnának a tőlük kért 5 százalékos THM felé. A személyi...